8 érdekesség, amit nem tudtál Jeff Millsről

2015.09.01

Jeff Mills könnyen lehet, hogy a világ legbefolyásosabb techno előadója. A detroti techno alapító atyáinak egyike, aki generációkon keresztül inspirálja a rajongókat és dj-ket egyaránt. De nem csak lemezjátszók mögött és a stúdióban megcsillogtatott tehetsége az, ami ennyire ikonikussá teszi őt. Több mint 30 év alatt, a karrierje során több olyan dolgot is tett már, amiről mi csak álmodhatunk, és olyanokat is, ami után csak vakarjuk a fejünket.

Az ADE keretén sorra kerülő fellépésére várva a Pulseradio összegyűjtött nyolc elképesztő dolgot, ami színesítette Jeff Mills karrierjét az évek során. 1. Háromszor is fellépett zenekarral Először 2005-ben, a Montpelier Filharmonikus Zenekarral a Blue Potential-on, aztán 2014-ben a Melbeourni Szimfonikus Zenekarral a Light From The Outside World keretén belül, míg legutóbb idén a BBC Szimfonikus Zenekarral. Zseni. 2. Rezidens a Louvre-ban Míg a legtöbb dj-nek Ibizán van rezidenciája, a Mills-é stílusához illően sokkal, de sokkal kulturáltabb helyen található. A The New York Time szerint a „négy hónapig tartó ’Carte Blance’ rezidencia bemutatja az ’az egész estét átölelő Élet és Halál produkciót, amely a múzeum egyiptomi szárnyán látható kortárs táncosok előadásában’ ahogy az ’orosz zongoristával, Mihaïl Rudyval való közös fellépése is, ahol a dj szettet élő zongora előadás kíséri, amely egy ott vetített filmnek a kísérőzenéje’”. 3. Filmet is készített. Nem is egyet. És még többet készít. Mills szerepelt egy saját maga által írt kísérleti sci-fi-ben, a The Man From Tomorrow-ban, valamint szintén szerepelt egy ő általa rendezetett filmben, a Life To Death And Back címűben, amely feltárja „az ősi egyiptomi reinkarnáció által bejárt élet és halál útját”. Ez utóbbit a Louvre-ban vette fel, a fentebb említett egyiptomi szárnyban. A legfrissebb projektje a 2004-es The Exhibitionist első részének folytatása, amelyet szintén ő készített, és azt mutatja be, hogyan is gondolkozik egy dj. 4. Detroit egyik legbefolyásosabb rádiós dj-je volt Ahogy azt mindenki tudja, Mills volt a techno egyik alapítója, számtalan emberre volt hatással generációkon keresztül, de a legkorábbi és legbefolyásosabb munkája a The Wizard volt. Az éjjeli rádiós showja ezrekhez jutott el, és olyan ifjú detroiti művészeknek adott segítséget a felemelkedéshez, mint Derrick May, Kevin Saunderson és Juan Atkins. 5. Még Eminemtől is kapott dicséretet Ki másról rappelt még Eminem a dance szcénából (oké, Mobyt leszámítva)? A szintén detroiti sztár a Groundhog Day c. számában magasztalta Millst az egekig. “I say it to this day, if you ain’t listened to The Wizard, you ain’t have a fuckin’ clue what you missing.” Szabad fordításban, szofisztikált formában valahogy annyit jelent, hogy „ha nem hallgattad a The Wizard-ot, gőzöd nincs, mint hagytál ki”. (A '80-as években Mills a 'The Wizard' (A Varázsló) álnév alatt ismert rádió DJ volt a detroit-i WJLB adónál.) 6. Lovag. Na nem úgy. Millst a francia kulturális minisztérium ajándékozta meg a kulturális lovagi címmel, az Ordre des Arts et des Lettres díjjal, annak elismeréséül, hogy jelentősen hozzájárult a művészetek és az irodalom fejlődéséhez, gazdagodásához. Hát igen, ez mind Mills. 7. Tagja volt egy maszkos katonai politikai zenei csapatnak. Mint az Underground Resistance egyik alapító tagja, amely techno kollektívát a basszusgitáros „Mad” Mike Banks-szel indított el „felvette a forradalmi retorikát, és csak fekete maszkban és fekete egyenruhában jelentek meg nyilvánosan” egyfajta tiltakozásul a Reagan-korszak gazdasági recessziója ellen. 8. Egy japán űrhajóssal dolgozott együtt Mills-szel szorosan közreműködött a japán aztronauta, Mamoru Mohri, aki elmesélte élményeit a Endeavour űrsiklóval tett utazásáról, amely jelentős inspirációt jelentett Millsnek a Where The Light Ends c. albumának elkészítéséhez. Nézzünk szembe a tényekkel, ez az ember mindig is fényévekkel a többiek előtt fog járni. Forrás: Pulseradio

TOVÁBBI CIKKEK

A Badgirls csapat április 12-én ünnepli 24. szülinapját

2024.04.03.

A Badgirls csapat április 12-én ünnepli 24. szülinapját, ennek apropóján a tehetség-gondozás jegyében egy mix-versenyt is hírdettek, hogy lehetőséget adjanak a szegedi bulijaikon való dj fellépésre... E mellett a buli felvezető programjaként egy mini kerekasztal beszélgetésre is várják a nagyérdeműt a hazai (benne speciálisan a vidéki) szcéna helyzetéről való szakmai beszélgetésre...

5 éves születésnapját ünnepli a Purple Noise csapata

2024.03.25.

5 éves születésnapját ünnepli a Purple Noise csapata

A Time Warp két napos eseménnyel ünnepli fennállásának 30. évfordulóját

2024.03.21.

A Time Warp két napos eseménnyel ünnepli fennállásának 30. évfordulóját