Cikkek: 29483 | Ma megjelent: 15
onemusic logo

Teljesen visszavonta Jay-Z elleni állításait Jane Doe

Írta: Ostroml

Újabb, ezúttal alapvető fordulat történt a Jay-Z ellen 2024-ben indított, majd 2025-ben visszavont polgári ügyben.A bírósági iratokban Jane Doe-ként szereplő nő szeptember 24-én benyújtott nyilatkozatában teljes egészében visszavonta Shawn Carterrel kapcsolatos korábbi állításait, és kijelentette, hogy soha nem találkozott vele.

A 12 oldalas, manhattani szövetségi bíróságra benyújtott nyilatkozatban Doe egyértelműen azt írta, hogy Jay-Z nem erőszakolta meg, nem tanúsított vele szemben helytelen magatartást, és korábban soha nem is beszéltek egymással. A nő azt is közölte, hogy Carterrel kapcsolatos korábbi állításai nem voltak igazak, és a mostani nyilatkozatért nem ígértek, illetve nem fizettek neki semmilyen ellenszolgáltatást.

Doe jelenlegi ügyvédje, James Blair Newman Jr. külön közleményben hangsúlyozta, hogy ügyfele továbbra is azt állítja, hogy szexuális bántalmazás áldozata volt, ugyanakkor Jay-Z személyének azonosításában teljesen tévedett. Newman szerint Carter nem bántalmazta a nőt, és soha nem is találkozott vele. Doe egyúttal feltétel nélküli bocsánatkérést intézett Jay-Z-hez és családjához.

Az ügy 2024 októberében indult, amikor Doe eredetileg Sean „Diddy” Combs ellen nyújtott be keresetet. Abban azt állította, hogy 13 éves korában, a 2000-es MTV Video Music Awards utáni rendezvényen szexuális bántalmazás érte, és egy akkor még meg nem nevezett férfi hírességet is érintett a történetben. A decemberben módosított keresetben már Jay-Z-t nevezte meg második férfiként. Carter kezdettől fogva tagadta az ellene felhozott állításokat.

A történetben már korábban is komoly ellentmondások jelentek meg. Doe egyes részletekről maga is elismerte, hogy pontatlanok voltak, majd 2025 februárjában véglegesen visszavonta a keresetet, vagyis ugyanazt az ügyet már nem indíthatta újra. A OneMusic korábban Jay-Z és Tony Buzbee közötti jogi csata fejleményeiről is beszámolt, amikor Carter még az eredeti eljárás megszüntetéséért küzdött.

Jay-Z ezt követően külön jogi eljárást indított Doe, Tony Buzbee és mások ellen. Carter álláspontja szerint a korábbi keresetet rosszhiszeműen használták fel arra, hogy pénzügyi megegyezésre kényszerítsék. Buzbee következetesen tagadta ezeket az állításokat, és azt mondta, jogi csapata az ügy benyújtásakor hitt Doe beszámolójának hitelességében.

A mostani nyilatkozatban Doe saját korábbi jogi képviseletének munkáját is vitatja. Állítása szerint 2024 őszén egy közösségi médiás hirdetésen keresztül került kapcsolatba a Combs elleni ügyeket gyűjtő jogi csapattal, az első keresetet pedig a tudta nélkül nyújtották be. Azt is állítja, hogy 2025 januárjára már kételyei voltak Jay-Z azonosításával kapcsolatban. Buzbee ezzel szemben azt mondja, hogy több ügyvéd is beszélt a nővel, aki ezekben a beszélgetésekben következetesen ugyanazt a történetet mondta el.

Az ügyben 2025 márciusában egy hangfelvétel is nyilvánosságra került, amelyen Doe azt mondta, hogy Carternek nem volt köze az általa leírt történtekhez, és azt állította, Buzbee nyomást gyakorolt rá Jay-Z nevének bevonása érdekében. Doe akkor még külön közleményben vitatta, hogy ezzel visszavonta volna korábbi állításait, Buzbee pedig manipuláltnak nevezte a felvételt és tagadta, hogy nyomást gyakorolt volna ügyfelére.

A szeptember 24-i bírósági nyilatkozat ehhez képest már nem hagy ilyen kétértelműséget: Doe eskü alatt teljes egészében visszavonta a Jay-Z-re vonatkozó állításait. A fejlemény Carter jelenleg is zajló, Tony Buzbee és jogi irodája ellen indított rosszhiszemű eljárással kapcsolatos perében is jelentős lehet; Jay-Z a mostani nyilatkozattal egyidejűleg kezdeményezte Doe elbocsátását az ügy alperesei közül.

Találj egy eseméyt

Böngéssz az események között, és szerezz új élményeket!

Események
Töltsd fel az eseményedet

Értékesítsd a jegyeidet a OneTicketen!

Esemény létrehozása
HOZZÁSZÓLÁSOK

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.

Login
OLVASD EL EZEKET IS:

REKLÁM

HUGEL
szakertoikonyvek.hu
Guy J presents We Are Lost