Dolly Partont is példaként hozta fel a bíró a texasi dragtilalom eltörlésénél

Dolly Parton nagy haja, feltűnő ruhái és évtizedeken át tudatosan épített színpadi megjelenése aligha tűnik egy alkotmányjogi vita természetes kiindulópontjának. Egy texasi szövetségi bíró mégis éppen vele mutatta meg, milyen messzire érhetne az állam vitatott előadóművészeti törvényének hatálya.

David Hittner amerikai kerületi bíró ismét hatályon kívül helyezte a Texasban 2023-ban elfogadott Senate Bill 12-t. A jogszabály a nyilvános helyszíneken, illetve kiskorúak számára hozzáférhető környezetben korlátozná a „szexuális jellegű előadásokat”.

A törvény szövege nem nevezi meg külön a dragműsorokat, politikai háttere azonban kevés kétséget hagyott afelől, hogy elsősorban ezek szabályozására szánták. Greg Abbott texasi kormányzó korábban maga is dragtilalomként beszélt róla.

A tét nem pusztán elméleti. A szabályozás alapján egy helyszínre akár 10 ezer dolláros bírságot is kiszabhattak volna, az érintett előadók pedig szabálysértési, illetve vétségi következményekkel is szembesülhettek.

Hittner már 2023-ban megsemmisítette a törvényt, az állam azonban fellebbezett, és idén márciusban a szabályozás ideiglenesen ismét életbe léphetett.

Most újra ugyanahhoz az alapvető problémához érkezett vissza a bíróság: mit jelent pontosan az, hogy egy előadás a szex iránti „kéjes érdeklődésre” épít?

A bíró szerint a törvény erre nem ad kellően egyértelmű választ. Ez pedig különösen veszélyes akkor, amikor egy homályosan meghatározott kategória alapján művészi előadásokat lehet büntetni.

A nemrég elhunyt countryénekesnő évtizedeken keresztül játszott saját eltúlzott megjelenésével. Hatalmas frizurák, csillogó ruhák, mély dekoltázs és egy szándékosan túlhúzott nőiesség tartozott ahhoz a színpadi karakterhez, amelyet Parton humorral és komoly öniróniával kezelt.

A bíró szerint Partont éppen „nagy haja, extravagáns ruhái és dekoltázsa” miatt is széles körben szexszimbólumként tartották számon.

A példa mögött viszont komolyabb kérdés áll.

„Számtalan népszerű előadás tartalmaz erotikus elemeket” – mutatott rá Hittner. Ha pedig a törvényt kellően tágan értelmezik, egyetlen erotikusnak ítélt pillanat elegendő lehet ahhoz, hogy egy teljes produkció problémássá váljon.

Itt kezd elmosódni a határ dragshow, popkoncert, színház és bármilyen más színpadi produkció között.

A könnyűzene története különösen nehezen férne bele egy olyan rendszerbe, amely egzakt módon próbálja meghatározni, mennyi erotika elfogadható egy előadásban. Elvis Presley csípőmozgásától Madonna színpadi világán át a glam rockig a popkultúra újra és újra használta a szexualitást, a nemi szerepek eltúlzását és a provokációt művészi eszközként.

Parton példája azért találó, mert esetében mindez soha nem volt elválasztható a humortól.

Saját külsejét rendszeresen kifigurázta, miközben pontosan tudta, milyen hatást kelt vele. Az eltúlzott nőiesség nála egyszerre volt show, személyes védjegy és kontroll: ő döntötte el, hogyan néz ki Dolly Parton.

Hittner döntése ezért elsősorban a véleménynyilvánítás szabadságáról szól. Egy előadónak ugyanis előre tudnia kellene, milyen viselkedéssel lépi át a törvényi határt. Ha ezt még a jogszabály szövegéből sem lehet világosan meghatározni, a bizonytalanság önmagában visszatarthat helyszíneket és művészeket bizonyos produkcióktól.

Az ügynek várhatóan nincs vége. Ken Paxton texasi főügyész tovább folytathatja a jogi küzdelmet, így a Senate Bill 12 sorsa ismét magasabb bírósági fórum elé kerülhet.

Dolly Parton neve közben különös súlyt kapott a döntésben.

A countryzene legendája augusztus 25-én, 80 éves korában hunyt el, családja közlése szerint rövid ideig tartó daganatos betegséget követően, szerettei körében.

Halála óta egymást követik a zenei megemlékezések. Elton John, Paul McCartney, Taylor Swift, Mick Jagger, Debbie Harry, Eminem és Parton keresztlánya, Miley Cyrus is búcsúzott tőle.

Donald Trump amerikai elnök egy hétre félárbocra engedtette az ország zászlóit. Londonban Jack White a Jolene-t játszotta el, a Buckingham-palotánál az őrség a 9 To 5-fal tisztelgett, Orville Peck pedig az I Will Always Love You-t vette elő.

Most pedig Parton öröksége egy egészen más helyen is tovább él: egy texasi bírósági ítélet lapjain.

Talán ő maga is értékelte volna a helyzet iróniáját. Az a színpadi karakter, amelyet egész életében humorral eltúlozva viselt, most példává vált arra, milyen nehéz – és milyen veszélyes – törvényben meghúzni a határt művészet, erotika és önkifejezés között.