Cikkek: 26051 | Ma megjelent: 5
onemusic logo

A TIDAL nem fizet jogdíjat a teljesen AI-generált zenék után

Írta: Ostroml

Újabb streamingplatform húz éles határvonalat a mesterséges intelligencia által készített zenék körül. A TIDALbejelentette, hogy a 100%-ban AI-generált felvételek a jövőben nem részesülnek jogdíjban, és nem vehetnek részt a platform közvetlen rajongói értékesítési rendszerében sem.

A szolgáltató minden teljes egészében mesterséges intelligenciával készült zenét „100% AI” jelöléssel lát el, emellett automatizált eszközökkel lép fel azokkal a tartalmakkal szemben, amelyek meglévő előadók hangját vagy személyazonosságát próbálják utánozni.

Tony Gervino, a TIDAL ügyvezető alelnöke és főszerkesztője szerint a cél az emberi kreativitás védelme. Elmondása szerint a platform azt szeretné biztosítani, hogy az alkotók továbbra is valódi kapcsolatot építhessenek közönségükkel, és ne sérüljön a rajongótáboruk organikus növekedése.

„Bármit is olvasol máshol, az AI térnyerése a zeneiparban nem elkerülhetetlen, ha most még erősebb kontrollt és felügyeletet gyakorlunk.”

A TIDAL hangsúlyozta, hogy döntése nem a mesterséges intelligencia technológia ellen irányul, hanem az alkotók érdekeit és a hallgatói élményt kívánja védeni.

A lépés egy szélesebb iparági trend része. Az elmúlt időszakban a Spotify, az Apple Music, a Qobuz és a SoundCloudis saját irányelveket dolgozott ki az AI-tartalmak kezelésére, míg a Deezer még szigorúbb megközelítést alkalmaz.

A Deezer nemcsak megvonja a monetizációt a teljesen AI-generált felvételektől, hanem kizárja azokat az ajánlórendszeréből és a szerkesztői lejátszási listákból is. A vállalat nemrég közölte, hogy a platformra naponta feltöltött új zenék 44%-a már mesterséges intelligenciával készül.

A cég saját AI-felismerő technológiáját más szolgáltatások számára is elérhetővé teszi, valamint olyan fogyasztói eszközt kínál, amellyel a felhasználók ellenőrizhetik, hogy lejátszási listáik tartalmaznak-e AI-generált zenéket.

A TIDAL mostani döntése egyértelmű üzenetet küld a piacnak: a platformon a 100% AI jelölésű felvételek nem kapnak jogdíjat, nem értékesíthetők közvetlenül a rajongóknak, miközben a megtévesztő, más előadókat utánzó tartalmakat célzottan eltávolítják. A hangsúly továbbra is az emberi alkotók védelmén és a hiteles zenei ökoszisztéma fenntartásán marad.

Találj egy eseméyt

Böngéssz az események között, és szerezz új élményeket!

Események
Töltsd fel az eseményedet

Értékesítsd a jegyeidet a OneTicketen!

Esemény létrehozása
HOZZÁSZÓLÁSOK

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.

Login
OLVASD EL EZEKET IS:

REKLÁM

OneTicket