Andrew Bayer majdnem elengedte ötödik albumát

Andrew Bayer pályáját könnyű lenne az Anjunabeats történetének részeként elmesélni. Több mint két évtized alatt a progressive trance egyik legkarakteresebb producerévé vált, miközben az Above & Beyondtól Armin van Buurenig számos meghatározó előadóval dolgozott együtt. Ötödik szerzői albuma azonban éppen arról szól, mi történik akkor, amikor egy ennyire erős zenei identitás mögött maga az alkotó kezdi elveszíteni a kapaszkodóit.

Az A Light That Guides Weary Travelers Home szeptember 4-én jelent meg, és Bayer pályáján először az Ophelia Records gondozásában. A tízszámos, valamivel több mint 41 perces albumon Vök, Jonathan Mendelsohn, Richard Walters, Cross Record, STAR SEED, Gemma Hayes és Vancouver Sleep Clinic is közreműködik. A műfaji tér pedig látványosan kiszélesedett: a trance mellett melodic bass, dubstep, glitch-es elektronika és visszafogottabb, filmszerű részek kerültek egymás mellé. 

A változás mögött nem egyszerűen az állt, hogy Bayer új hangzásokat szeretett volna kipróbálni. Az album írásának kezdetén saját elmondása szerint élete egyik legsötétebb időszakát élte, tele gyásszal, bizonytalansággal és azzal a kérdéssel, hol van még helye számára a zeneiparban. Ezzel párhuzamosan megszületett első fia, Wesley. A két élmény közötti hatalmas érzelmi távolság végül magának a lemeznek a szerkezetévé vált: Bayer a fáradt, eltévedt utazóként tekintett önmagára, fia pedig azt a fényt jelentette számára, amely hazavezette. 

Ez magyarázza az album címét is. A világítótorony és a hazatalálás nem utólag ráhelyezett vizuális koncepció: Bayer szerint közvetlenül abból az érzésből nőtt ki, hogy egy sötét periódusból az apává válás vezette ki. Az album így egyszerre szól zenei és személyes újrakezdésről, a nyitó Shield From Harmtól egészen a Gemma Hayes közreműködésével készült záródalig, a Home-ig. 

Az Opheliához vezető útban Seven Lionsnak is meghatározó szerepe volt. Bayer régóta ismerte Jeff Montalt, de kezdetben maga sem gondolta, hogy zenéje természetesen illeszkedne a kiadóhoz. A fordulatot többek között a Seven Lions-féle Journey III turné hozta: Bayer közelről láthatta, hogyan épülnek fel azok a szettek, amelyek trance, melodic bass, dubstep és más elektronikus műfajok között jóval szabadabban mozognak. Miközben ő akkoriban szinte kizárólag trance-t játszott, az Ophelia közönsége befogadta, ez pedig saját bevallása szerint is transzformatív élmény lett. 

Az új kiadói környezet ugyanakkor nem azt jelentette, hogy Bayernek Ophelia-kompatibilissé kellett alakítania magát. Éppen az ellenkezőjét hangsúlyozza: a kiadó támogatást adott ahhoz, hogy több műfajt kapcsoljon össze, és nem próbálta egy meghatározott formulába szorítani. Bayer szerint az Anjunabeats korábban szintén nagy szabadságot biztosított kísérletező albumaihoz, így az Opheliára váltás nem valamiféle művészi menekülésként értelmezendő. Egyszerűen egy olyan közegre talált, amely különösen jól illett ahhoz a lemezhez, amelyet éppen meg akart írni. 

Ebben a tekintetben az A Light That Guides Weary Travelers Home egyszerre új kezdet és összegzés. Bayer maga úgy látja, ez az albuma kapcsolódik legerősebben teljes korábbi diszkográfiájához. Az It’s Artificial műfajokon átívelő gondolkodása, az If It Were You, We’d Never Leave glitch-es részletei, az In My Last Life dalszerzői fókusza és a Dualitymásodik lemezének keményebb, klubra szabott hangzása egyaránt visszatér rajta. Nem leváltja a korábbi Andrew Bayert, hanem több korábbi változatát próbálja egyszerre megszólaltatni.

Ez az oka annak is, hogy a lemez első hallásra megosztó lehet a klasszikus Bayer-hangzást keresők számára. A melodic bass és dubstep jóval nagyobb szerepet kap, mint korábbi albumain, miközben a csendesebb részekben továbbra is felismerhetők azok a lebegő harmóniák, textúrák és aprólékosan kidolgozott átmenetek, amelyek évtizedek óta jellemzik a zenéjét. Bayer még a vonóshangszerelést is maga tanulta meg elkészíteni ehhez az albumhoz, mert a vokálokon és dalszerzői közreműködéseken kívül a lehető legtöbb alkotói feladatot saját kezében akarta tartani. 

Az album mögötti történet ettől jóval érdekesebb annál, hogy Bayer egyszerűen „elhagyta a trance-t”. Valójában ugyanazt a kíváncsiságot lehet felfedezni benne, amely korábban az ambient, az electro vagy a progressive felé vitte. A különbség most inkább az, hogy a műfaji kalandozás személyes történettel találkozott: a producernek nemcsak új hangokat kellett találnia, hanem újra meg kellett határoznia, miért akar egyáltalán zenét írni.

A válasz végül az album legcsendesebb pontjához vezet. Bayer azt szeretné, ha fia később olyan önbizalommal választaná meg a saját útját, amely neki sokáig hiányzott. Ez az A Light That Guides Weary Travelers Home mélyebb tétje is: nem egyszerűen az, hogy egy trance-producer milyen meggyőzően tud bass musicot írni, hanem hogy húsz év után képes-e még úgy stúdióba ülni, hogy ne a saját múltjának elvárásait próbálja teljesíteni. Az ötödik album alapján Bayer számára most éppen ennek elengedése jelentette a hazavezető fényt. 

Az album zenei felépítését és a Home-ig vezető narratív ívét Andrew Bayer új konceptalbumáról szóló korábbi cikkünkben részletesebben is bemutattuk.