Andrewboy szerint túl sok a rivalizálás a magyar DJ-k között – pedig a piac éppen az együttműködést jutalmazná

Andrewboy, aki az elmúlt években egyre tudatosabban építi nemzetközi produceri jelenlétét, nemrég egy hosszabb bejegyzésben arról írt, hogy a magyar DJ-közegben túl gyakran jelenik meg az irigység és a másik sikerének leértékelése, miközben szerinte külföldön természetesebb egymás zenéinek támogatása, a kollaboráció és a szakmai kapcsolatok megosztása. Több mint harminc év tapasztalatára hivatkozva azt állította: itthon egy előrelépő kollégára sokszor hamarabb érkezik a „miért pont ő?” reakció, mint az, hogy miként lehetne az eredményéből közösen építkezni.

Elsőre könnyű lenne ezt a magyar zeneipar jól ismert önostorozó történeteinek egyikeként kezelni. Külföldön sem mindenki barát, Berlinben, Londonban vagy Ibizán sem osztogatják önzetlenül a bookingokat, és a nemzetközi elektronikus zenei piac kifejezetten kemény versenyközeg. Andrewboy felvetésének érdekesebb része ezért nem az, hogy a magyarok irigyebbek-e másoknál, hanem az, hogy egy kis piac szereplői mennyire képesek felismerni: bizonyos ponton már nem egymással, hanem a világpiaccal versenyeznek.

A magyar élőzenei piac mérete 2023-ban megközelítette a 69 milliárd forintot, és reálértéken már meghaladta a járvány előtti 2019-es szintet. A szám mögött azonban egy jóval sérülékenyebb kép rajzolódik ki: magas működési költségek, gyengülő fizetőképes kereslet, erősödő koncentráció és korlátozott számú igazán értékes fellépési lehetőség. A jegybevétel továbbra is kulcsfontosságú, miközben a kisebb szervezőknek és helyszíneknek egyre nehezebb stabilan működniük. 

Ebben a környezetben a rivalizálás részben racionális reakció. Ha ugyanazért a néhány klubidőpontért, fesztiválhelyért vagy jól fizető bookingért sok tucat előadó versenyez, könnyű úgy látni, hogy egy kolléga sikere automatikusan valaki más kiesése. A közgazdaságtan ezt lényegében szűkösségi helyzetként írná le: minél kevesebb az elérhető erőforrás, annál valószínűbb, hogy a szereplők zéró összegű játszmaként kezdik értelmezni a piacot.

Csakhogy a DJ-k és producerek esetében ez csak addig igaz, amíg kizárólag Magyarországban gondolkodnak.

A globális elektronikus zenei piac 2025-ben 15,1 milliárd dolláros értéket ért el, egyetlen év alatt hét százalékkal növekedve. A növekedést nem egyetlen szegmens hajtotta: a streaming, a publishing, a merchandise és más bevételi formák mellett továbbra is a klubok és fesztiválok adják az ökoszisztéma fontos részét. Az iparági jelentés egyik legfontosabb állítása ráadásul nem is a bevételi szám, hanem az, hogy a lokális szcénák és közösségek továbbra is az elektronikus zene fejlődésének motorjai. 

Ez teljesen más megvilágításba helyezi Andrewboy felvetését. Egy magyar producer valódi versenytársa 2026-ban nem feltétlenül a másik magyar producer. Ugyanazért a Beatport-helyezésért, kiadói figyelemért, Spotify-hallgatóért vagy külföldi bookingért lengyel, német, argentin, izraeli, ukrán vagy indiai előadókkal versenyez. A digitális piac eltüntette a földrajzi távolság jelentős részét, miközben a figyelemért folyó versenyt radikálisan felerősítette.

Andrewboy saját pályája ebből a szempontból érdekes példa. Nem arról van szó, hogy egyik napról a másikra globális sztárrá vált volna, és ezt fontos is pontosan látni. Ami viszont ellenőrizhető, az egy következetesebb nemzetközi kiadói jelenlét. 2026-ban több új megjelenése is bekerült a Beatport katalógusába: a Rikaya és S.A.B.R.I közreműködésével készült Tension, Take Control és We Don't Stop, a RAIDON-nal készült Your Toy, a SHAZZE-zal közös What You Gonna Do, valamint Greg Gere You Saved My Life című számának Andrewboy-remixe. Ezek többek között az Exx Muzik, az Area Verde és a HIGHER STATE kiadókon jelentek meg. 

Az Apple Music diszkográfiája ugyancsak azt mutatja, hogy 2026-ban sűrű megjelenési periódust épített, miközben korábbi katalógusa már a 2000-es évekig nyúlik vissza. A Beatport-profilja olyan korábbi kiadókat is felsorol, mint a Toolroom, a Yoshitoshi vagy az 1605, bár ezeknél érdemes különválasztani a hosszú pályafutás során felhalmozott katalógust a jelenlegi aktivitástól. 

A fellépések nemzetközi részénél ugyanakkor jóval óvatosabban kell fogalmazni. Egy 2024 végén készült interjúban Andrewboy arról beszélt, hogy Londonból, Berlinből és Szlovákiából már érkeztek megkeresések, és Toronto, Ausztrália, Thaiföld, Dubai, India, Amszterdam és Egyiptom is szerepelt a terveik között. Ez azonban nem azonos azzal, hogy ezek a fellépések mind meg is valósultak, ezért az ilyen listákat nem érdemes kész tényként kezelni. 

A most ellenőrizhető 2026-os fellépések között például ott volt a budapesti Parádé Remember, ahol Andrewboy ATB, Ferry Corsten, UMEK, Da Hool és más nemzetközi előadók mellett szerepelt a programban. Ez önmagában még természetesen nem bizonyít nemzetközi áttörést, de jól mutatja, hogy a hazai jelenlét mellett a produceri katalógus egyre inkább nemzetközi rendszerben mozog, és ez a kettő együtt sokkal fontosabb, mint egy-egy látványos külföldi dátum.

Éppen ezért érdekes, hogy a saját tapasztalataiból kiindulva most a kollégák közötti támogatás hiányáról beszél.

A zeneiparban ugyanis a kapcsolatok nem valamiféle kellemetlen melléktermékei a tehetségnek. A kapcsolati háló maga is gazdasági erőforrás. Egy jó zenének el kell jutnia ahhoz a DJ-hez, aki lejátssza, a kiadóhoz, amely megjelenteti, a promóterhez, aki bookingolja, vagy ahhoz az emberhez, aki továbbküldi valakinek. A magyar zenei piacról készült európai országprofilban sem véletlenül jelennek meg külön a showcase-ek, szakmai konferenciák és networking események: ezek szerepe kifejezetten a kapcsolatok, együttműködések és nemzetközi láthatóság létrehozása. 

A supportkultúrának ezért kézzelfogható üzleti értéke van. Ha egy magyar DJ rendszeresen játszik egy másik magyar producer zenéiből, az nem pusztán baráti gesztus. Hitelességet ad át. Ha egy ismert producer továbbküld egy tracket egy külföldi kiadónak, informális ajánlóként működik. Ha két előadó közösen ad ki zenét, a közönségeik és szakmai hálózataik részben összeérnek.

Egy kis ország számára ennek még nagyobb jelentősége lehet.

Az elektronikus zene történetének legerősebb helyi mozgalmai ritkán egyetlen előadóból születtek. Detroit azért lett techno-város, Chicago azért lett house-központ, Bristol pedig azért vált különböző basszuszenei irányok bölcsőjévé, mert az előadók körül klubok, kiadók, rádiók, promóterek és kreatív közösségek alakultak ki. A nemzetközi piac végül nem csupán neveket tanult meg, hanem helyszíneket és szcénákat is.

Magyarország számára valószínűleg ez volna az igazán érdekes cél.

Nem az, hogy legyen egyetlen magyar DJ, aki külföldön sikeres. Hanem az, hogy ha egy nemzetközi promóter talál egy magyar előadót, legyen értelme rögtön további három-négy magyar nevet is megnéznie. Ehhez viszont kapcsolódó zenei identitásokra, működő kiadókra, közös eseményekre és egymást támogató előadói hálózatokra van szükség.

Ez nem jelenti azt, hogy mindenkinek mindenkivel barátkoznia kellene.

Sőt, egy egészséges szcénának szüksége van konfliktusra, ízlésvitára és versenyre is. A kritika nem ugyanaz, mint az irigység, ahogy a támogatás sem jelent automatikus haverkodást. Ha egy zene gyenge, attól nem lesz jó, hogy magyar. Ha valaki szakmailag megbízhatatlan, nem kell csak a hazai összetartás nevében lehetőséget adni neki.

A probléma ott kezdődik, amikor a szakmai versenyből identitás lesz: amikor valaki csak akkor tudja saját helyét értékesnek látni, ha közben a másikét kisebbíti.

Ebben van Andrewboy posztjának legerősebb mondata is: a másik sikere nem feltétlenül a te kudarcod. Egy kis piacon elsőre annak tűnhet, de exportpiacon akár éppen az ellenkezője lehet igaz. Ha valaki bekerül egy külföldi kiadói körbe, bookingügynökséghez vagy olyan DJ-k látókörébe, akik rendszeresen keresnek új zenét, az elvileg új csatornát nyithat más magyarok előtt is.

Persze csak akkor, ha ezt a csatornát nem zárja be maga mögött.

Talán ezért nem is az a legérdekesebb kérdés, hogy irigyebbek-e a magyar DJ-k a külföldieknél. Erre aligha lehetne komoly adatok alapján válaszolni. Sokkal relevánsabb, hogy egy kis ország elektronikus zenei szereplői mennyire képesek gazdasági erőforrásként kezelni egymás kapcsolatait, közönségét és tudását.

Andrewboy mostani megszólalása azért érdekes, mert nem egy kívülről érkező moralizálás. Egy olyan DJ fogalmazta meg, aki több mint három évtizede része a hazai közegnek, miközben az utóbbi időszakban láthatóan több energiát fordít nemzetközi kiadói együttműködésekre is. Innen nézve a „miért pont ő?” valóban meglehetősen rossz kérdés.

Sokkal hasznosabb lenne azt kérdezni: