Cikkek: 18889 | Ma megjelent: 26
onemusic logo

Kevin Saunderson: a Detroit techno ereje 2025-ben is él és mozgásban maradt

Írta: Ostroml

Az új év eleje rendre a számvetések időszaka, és ez alól Kevin Saunderson sem tett kivételt. A Detroit Techno egyik alapítójaként számon tartott, 61 éves legenda egy Instagram-videóban tekintett vissza az elmúlt évre, miközben világos üzenetet fogalmazott meg arról is, merre tart a műfaj.

Saunderson szerint 2025-ben a Detroit techno hangzása és szellemisége nemcsak megmaradt, hanem aktívan jelen volt a világ különböző pontjain. Mint fogalmazott, sikerült megőrizni azt az örökséget, amely a műfajt eredetileg életre hívta, és ezt kontinenseken átívelve továbbadni a közönségnek. A hangsúly végig azon volt, hogy a techno ne múzeumi tárgyként éljen tovább, hanem folyamatosan mozgásban maradjon.

Az év egyik legfontosabb mérföldköve számára az volt, hogy fiával közösen kiadták az első új E-Dancer albumot a kilencvenes évek óta, valamint egy teljesen új élő műsort is összeállítottak. Emellett fellépett a Detroit Lions NFL-csapat és a Pistons NBA-csapat mérkőzésein, valamint számos város klubéletében is aktívan jelen volt. Kiemelt szerepet kapott a NTS Radio-nál indított rezidenciája, illetve az is, hogy a Movement Detroit fesztiválon ismét meghatározó pozíciót töltött be.

A videó címében Saunderson finom iróniával reagált az utóbbi időben sokat emlegetett „TikTok technóra”. Úgy fogalmazott, őt sokkal inkább az érdekli, hogyan lehet továbbépíteni azt az underground technót, amelynek létrejöttében maga is alapítóként vett részt. A kérdésfelvetés egyértelmű állásfoglalás volt: a gyors trendek helyett a mélyebb gyökerekre épülő, hosszú távon életképes hangzás mellett tette le a voksát.

A bejegyzés széles körű támogatást kapott a szakmából. Többek között Loco Dice, Felix Da Housecat, Simina Grigoriu, Seth Troxler, Mauro Picotto, Dubfire, Miss Kittin és Layton Giordani is reagált rá, megerősítve Saunderson üzenetét. A techno úttörője zárásként hangsúlyozta: az igazi underground Detroit techno energiája továbbra is hajtja előre, és ezt a világ minden pontján érzik. A végső üzenet egyértelmű volt: találkozás 2026-ban, a táncparketten.

Találj egy eseméyt

Böngéssz az események között, és szerezz új élményeket!

Események
Töltsd fel az eseményedet

Értékesítsd a jegyeidet a OneTicketen!

Esemény létrehozása
HOZZÁSZÓLÁSOK

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.

Login
OLVASD EL EZEKET IS:

REKLÁM

Katlan x Arzenal presents: Karah, Raxeller, Winson
Otherside w/ WILKINSON
The Etiket x Katlan Festival presents: 6ejou, BSLS, Hades, Sikztah