Műanyag-vegyületek nyomában az amerikai gyorsételekben

A gyorséttermek világa hosszú ideig a gyorsaság és a kényelem szinonimája volt, az utóbbi időben azonban egy kevésbé látványos, mégis egyre gyakrabban felbukkanó tényező került előtérbe: a műanyag-vegyületek jelenléte az élelmiszerekben. Egy amerikai elemzés arra mutat rá, hogy több népszerű gyorséttermi fogás mérhető mennyiségben tartalmaz ilyen anyagokat, amelyek az ételek feldolgozása, kezelése és csomagolása során kerülhetnek bele.

A vizsgálat egy nyilvános adatbázis adataira támaszkodik, amely az élelmiszerek kémiai szennyeződéseit követi. A kutatás fókuszában elsősorban a ftalátok állnak, amelyeket a műanyagok rugalmasabbá tételére használnak. Ezek az anyagok nem kötődnek tartósan a műanyaghoz, ezért könnyen kioldódhatnak, és kapcsolatba kerülhetnek az élelmiszerekkel. Több tudományos tanulmány szerint a tartós kitettség hormonális zavarokkal, reproduktív problémákkal és fejlődési rendellenességekkel hozható összefüggésbe.

A szakértők szerint ezek a vegyületek azért vannak még mindig jelen az élelmiszerláncban, mert használatukat nem tiltották be, jóllehet egyre több adat utal az egészségügyi kockázatokra. A mérések alapján több ismert gyorséttermi étel is kiugró értékeket mutatott. A Taco Bell Cantina csirkeburritója a magas di(2-etilhexil)-ftalát szint miatt került a lista élére. A McDonald’s Quarter Pounder sajttal és a Burger King Whopper sajttal rendkívül magas bisz(2-etilhexil)-tereftalát értékeket mutatott, egyes esetekben adagonként milliós nagyságrendben. Hasonlóan magas szinteket mértek a Burger King csirkefalatkáiban, több Wendy’s hamburgerben, valamint a Shake Shack sajtburgereiben és vanília shake-jeiben is.

A jelenség nem egyetlen márkához vagy alapanyaghoz köthető. A háttérben az ipari élelmiszer-előállítás összetett rendszere áll. Az ételek a gyártás során csövekkel, kesztyűkkel, gépekkel és csomagolóanyagokkal érintkeznek, ami minden egyes lépésnél újabb esélyt ad a szennyeződésre. A feldolgozott élelmiszerek különösen érintettek, mivel hosszú utat járnak be, mire a fogyasztóhoz kerülnek.

A kutatók hangsúlyozzák: a teljes műanyag-kitettség elkerülése ma nem reális, még tudatos döntésekkel sem. Az eredmények inkább arra világítanak rá, hogy a gyorséttermi kultúra egy olyan rendszer része, amely szinte minden pontján műanyagra épül. Amíg ez a struktúra nem változik, addig az ilyen jellegű expozíció nem egyéni mulasztás, hanem a működés következménye marad.

A kérdés így túlmutat azon, mit rendelünk egy étteremben. Sokkal inkább arról szól, hogyan működik az a globális élelmiszeripari rendszer, amely ezeket az ételeket előállítja – és milyen láthatatlan összetevők kerülnek velük együtt az asztalunkra.