Hogyan lett a Burial a jungle esszenciája – Jumpin Jack Frost mesél

A 1994 -ben megjelent Burial a jungle első hullámának egyik legkeményebb és legnagyobbra tartott száma. A dalt a színtér veteránja, Jumpin Jack Frost készítette Leviticus álnéven, és már az első körökben elementáris erővel szólalt meg a táncparketteken. A Burial nemcsak a klubokban tarolt: a dancehall-közeg, a rare groove-rajongók és a reggae sound systemek hívei is magukénak érezték. Ebben döntő szerepe volt az ellenállhatatlan vokálmintának és annak a mindent bekebelező stíluskeverésnek, amely épp azt a „bármi jöhet” szemléletet testesítette meg, ami a jungle folyamatos alakulását is meghatározta. Most, hogy a szám újrakiadást kapott a Def Jam -nél, Frost felidézi, hogyan állt össze ez a korszakos darab, és miért tudott ennyiféle közegben működni. A Ben Murphy által készített beszélgetésben szóba kerül a hangminták súlya és az a kreatív szabadság, amely a kilencvenes évek eleji brit tánczenei színtér egyik motorja volt. A Burial ma is azt a hibrid energiát hordozza, amely a jungle-t a klubok pereméről a közös kulturális tér közepére emelte – miközben megmaradt annak, ami: egy letaglózó, genrefalakat átjáró klubklasszikus.