Jay Lumen: turnék, tudatos tempó és a techno jövője – év végi körkérdés 2025
Írta: Ostroml
Kevés olyan magyar elektronikus zenei alkotó van, aki évek óta stabil nemzetközi jelenléttel, mégis következetesen a saját útját járva építi a karrierjét. Jay Lumen 2025-ben is ezt a pályát erősítette: intenzív turnézás Ázsiától Amerikáig, folyamatos stúdiómunka, és egy tudatosan felépített ritmus, ahol a mennyiség helyett egyre inkább a minőség kerül előtérbe. Válaszaiból kirajzolódik egy olyan alkotói szemlélet, amely nem trendeket hajszol, hanem hosszú távon gondolkodik – legyen szó fellépésekről, zenei irányokról, vagy a szcéna aktuális átalakulásáról. Az év végi DJ-körkérdésben őszintén beszél a globális elektronikus zenei közeg változásairól, a produceri munka alulértékeltségéről, valamint arról is, miért fontos számára a tudatos lassítás egy egyébként folyamatosan pörgő világban.
OneMusic – Év végi DJ körkérdés 2025
OneMusic – Év végi DJ körkérdés 2025
1. Milyen volt számodra ez az év szakmailag?
Volt valami meghatározó pillanat vagy fordulópont a fellépések, a stúdiómunka vagy az inspirációk szempontjából?
Szerencsére ez az év is rendkívül jól alakult. Számtalan fellépéssel és rengeteg stúdiómunkával telt. Imádtam a kínai turnémat, de ismét visszatértem az Egyesült Államokba és persze Európát is körbeutaztam ez évben is.
2. Ha visszanézel 2025-re, melyik fellépésed vagy projekted volt az, amire a legbüszkébb vagy – és miért pont az?
Lehet egy egészen apró dolog is, ami neked mégis sokat jelentett.
Nos, a fent említett kínai fellépésre kellemes visszatekintenem. Egyrészt azért, mert Kína nem tekinthető a techno fellegvárának, ám mégis sikerült az egyik legjobb fesztiválra eljutnom, ahol a saját vinyljeimmel vártak a helyiek egy-egy autogrammért. Ilyenkor mindig az jut eszembe, hogy mekkora ereje is van a zenének, mely távoli kontinenseken élő embereket képes összekötni.
3. Idén mennyi bulid volt összesen, és hogyan élted meg ezt a tempót?
Egyre több DJ beszél a tudatosabb időbeosztásról – nálad mennyire működött a munka és a pihenés egyensúlya?
Azt kell mondanom, hogy nálam ez már rutinná vált. Megtanultam jól kezelni a csapatommal való együttműködést és a saját működésemet is. Nekem eleve mindig meg kellett találnom a megfelelő turné – stúdiómunka – magánélet arányt, hiszen az évek alatt rengeteg dalt írtam és írok a mai napig. A fellépéseket illetően általában havi 4-6 bulit vállalok, így mindenre kellő időm marad. Főleg az első időkben „szaladt el velem a ló”, amikor 15-20 bulit is elvállaltam egy hónapban, kicsit az akkori menedzsmentem hatására is ám hamar rájöttem, hogy az a tempó nem az én világom, bármennyire is szeretek turnézni.
4. Hogyan látod most a helyi és a nemzetközi elektronikus zenei színtér állapotát?
Erősödik, átalakul, túl gyorsan változik, vagy pont jó irányba halad?
Mindig minden változik, így nyilván az e-zene világa is. A figyelem most kissé áttevődött az influenszer / DJ-kre, akik inkább tartalomgyártók, mint a szó nagybetűs értelmében vett DJ-k. Azonban ez csak egy aktuális hullám. Emellett jól látható, hogy a minőségre is van igény, legyen az a populárisabb, vagy a mélyebb underground stílusok. Persze az egész világot érintő gazdasági gyengülés és infláció nem egy tipikus „kultúrasegítő” helyzet és nyilván ez érezteti is a hatásait. Elég, ha csak arra gondolunk, hogy például csak Németországban a klubok több mint 40%-a zárt be az elmúlt 3 évben. Ugyanakkor nő egy generáció, mely ugyan még csak az elektronikuszene felszínét kapargatja például a jelenlegi main stream hard techno, vagy a schranz által (mely persze sokkal inkább pop hangzás, mint az eredeti 2000-es évek elejei gyökerei), ugyanakkor lassan de biztosan már kezd nyitottá válni az „okosabb, figyelmet igénylőbb” hardgroove, tribal techno, vagy dubosabb hangzások felé is, ha csak a techno irányzatait vesszük figyelembe. Ugyanakkor új távlatok nyílnak house fronton is és a trance is új erőre kapott az elmúlt években. Szóval én abszolút pozitív vagyok a szcénát látva. ☺
5. Volt-e idén olyan meglepetés, ami teljesen más irányba terelte a saját hangzásodat vagy a zenehallgatási szokásaidat?
Lehet akár egy új felszerelés, egy előadó, egy helyszín vagy egy közös munka.
Az én zenei irányom, mindig a saját változásom ütemében alakul. Nem szeretek túl sokáig egy irányba haladni. Mindig igyekszem megújulni, frissülni. Így nem tudok konkrétumot megemlíteni. Bár tény, hogy kaptam egy-két elég izgalmas és nagyszabású felkérést ebben az évben, melyek javarésze 2026-ban fog nyilvánossá válni, így még nem beszélhetek róluk. Ami a stúdiómunkát érinti, új eszközök pluginek mindig vannak, amik persze alakítják az ember produceri munkáit. Ez talán kevésbé izgalmas külső szemlélőnek, mint nekem a process alatt. ☺
6. Melyik trend volt számodra 2025 legpozitívabb jelensége az elektronikus zenében?
A melodic reneszánsza, a techno terjedése, az organikusabb hangzások előretörése, vagy valami egészen más érintett meg?
Engem minden változás érdeklődésre sarkall, ugyanakkor egyet kiemelni nem volna szerencsés. Én elég sok mindent hallgatok és sok műfajt figyelek. Mindenhol látok újdonságot, ami inspiráló. A techno megint teret hódít és lassan, de biztosan a hard volnalról is egyre többen csatlakoznak a hagyományomsabb techno réteghez, ami izgalmassá teszi.
7. Mik a terveid és milyen meglepetésekkel készülsz 2026-ra?
Lehet új zene, új live set, új irány, új kollab – bármi, amit már most izgalommal vársz.
Új zenék mindig készülnek, így ez 2026-ra is igaz. Tulajdonképpen az év közepéig már nagyjából tudom is, hogy mi várható. Az újévet egy eléggé groovy techno hatású kiadvánnyal fogom kezdeni, mely persze majd érezteti a saját jegyeimet. Fellépéseket illetően visszatérek Indiába, Dél-Amerikába, az USA több államába, de Thaiföld, Bali és Kína is a tervek között szerepel, akárcsak Európa, úgymint Németország, Anglia, Svájc, Ausztria, Spanyolország, stb.
Hazai fronton szintén találkozhatunk majd.
Az évi Cruisin buli immár tradícióvá vált, melyet mindig nagyon várok, hiszen az egyedi hangulat és élmény mellett, itt közvetlenebbül tudok találkozni, azokkal, akik szeretik, amit csinálok. Ez idén Június végén sem lesz másként az ide techno szeánszon és ez alkalommal is nagy betűkkel szerepel a naptárban.
Ugyanakkor ezt megelőzve áprilisban is készülök egy érdekes bulira a KASSA színpadán a Luquid Night szervezésében, mely egy exkluzív Back 2 Back show lesz Gary Beck-el közösen. Ez számunkra is egy izgalmas dolog, hiszen már több közös dalon és kislemezen is túl vagyunk az évek során, de b2b szettet eddig még sehol a világon nem játszottunk együtt.

8. Hol és hogyan zárod az évet?
Indiában zártam volna az évet egy 3 állomásos turnéval, ám a család meggyőzött, hogy idén végre inkább velük töltsem az év végét, így a turnét 2026-ra tettük át. Furcsa ám egyben várós is ez a fajta évzárás most nekem.
9. Van olyan lemez vagy előadó, akit idén fedeztél fel, és azt érzed, 2026-ban nagyot fog robbanni?
Manapság már nem érdemes ilyen jóslatokba bocsátkozni. Amennyit ugyanis a „tehetséggondozó” organizációk hozzátesznek a kultúrához azzal, hogy lehetőséget adnak akár kezdő DJ-knek is saját maguk megmutatására, egyben ugyanannyit el is vesznek, hiszen pont ezzel „túlárasztják” szcénát. Lassan a közönség sem tudja követni a 2 hétre híressé vált DJ-k neveit és ezt a mesterségesen generált fluktuációt.
Inkább talán a produceri munkákat érdemes figyelni, mely jelenleg méltatlanul alulértékelt pozícióba került ismét. Persze itt is rengeteg művész feltűnik napról-napra, így aztán sok jó alkotás elenyészik. Sok tehetséges új alkotót látok, ami engem is mindig inspirál és nagyon jó jel a jövőre nézve, ugyanakkor ahogy említettem, jósolni ma már nem mernék. Elég egyetlen felkapott / viral videó, hogy valaki berobbanjon. Erre például Yousuke Yukimatsu igen jó példa, aki több mint 20 évnyi karrier után idén, 46 évesen 2025-ben lett igazán világhírű, ráadásul ugyan egy érdekesen eklektikus DJ, de ezt tulajdonképpen a videóban szereplő egyetlen dalnak köszönheti, mely egyébként még csak nem is a saját dala. Ez jól megmutatja, hogy mennyire kiszámíthatatlan a mai kultúrélet.
Így tehát csak ismételhetem magam sokadszorra is. Jóslatokba szinte lehetetlen bocsátkozni. ☺

10. Mit üzennél azoknak, akik egész évben követték a munkádat, és ott voltak a bulikon?
Köszönöm szépen mindenkinek, aki velem bulizott az évben és jövőre ismét találkozunk! Új dalokkal, új meglepetésekkel készülök. Mindenkinek Boldog, Békés Ünnepeket és Újévet kívánok! ☺
HOZZÁSZÓLÁSOK
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
LoginOLVASD EL EZEKET IS: