John Elle néven folytatja karrierjét a Baddies Only mögött álló DJ – új korszak, új kiadó, új hangzás
Írta: Ostroml
A Miami központú DJ és producer, Jonathan Einhorn új fejezetet nyit karrierjében: a korábban Baddies Only néven ismert művész mostantól John Elle néven folytatja pályafutását, és ezzel együtt útjára indította saját kiadóját is, Club Bad Records néven.
A John Elle korszak május 22-én indul el hivatalosan az Reloj című afrobeat dallal, amelyben olyan nevek működnek közre, mint Lenny Tavárez (Puerto Rico) és Shadow Blow (Dominikai Köztársaság). A szám a latin és afrikai ritmusokat ötvözve hoz egy friss, globális hangzást, amely meghatározza az új művészi irányvonalat.
A bevezető dal után hamarosan érkezik a No Creo En Amor, amely különleges abból a szempontból, hogy John Elle először hallható majd énekesként. A tervek szerint egy új EP is napvilágot lát, amely a korábbi sikerek mellett új számokat is tartalmaz majd.
A zenei pályája DJ Yoni néven indult a Chicagói Egyetem egyetemi bulijain, majd Baddies Only projektjével robbant be a dance zenei világba. Az elmúlt években olyan sikereket ért el, mint 250 millió Spotify stream, #1 helyezés a Traxsource-on, valamint Top 100-as helyezés a Beatport listáján. Legnagyobb virális slágere, az Aquí Las Colombianas, több mint 1,2 millió Shazam keresést ért el, és a Shazam Dance Global Chart 6. helyére jutott.
Közösségi médiás jelenléte is elképesztő: 14 millió követő és 6 milliárd megtekintés teszi őt az egyik legismertebb és legmegosztottabb DJ-vé a digitális térben.
Ahogy ő fogalmazott:
„A Baddies Only egy merész kísérlet volt, amely figyelmet akart kelteni és közösséget inspirálni. Most, hogy fantasztikus követőim csatlakoztak hozzám ezen a hihetetlen úton, itt az ideje felfedni a következő fejezetet: John Elle. Ez nem csupán egy névváltás – ez a valódi művészi fejlődésem kifejezése.”
A Club Bad Records indulása és az Reloj megjelenése május 22-én csak a kezdet. John Elle célja, hogy még személyesebb, őszintébb zenei világot mutasson be a közönségének – olyan zenét, amelyben az üzenet, a hitelesség és a kreatív szabadság találkozik.
Maradj velünk – a legizgalmasabb dolgok még csak most jönnek.
HOZZÁSZÓLÁSOK
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
LoginOLVASD EL EZEKET IS: