Miért vonzódunk az összeesküvés-elméletekhez? Egy új pszichológiai kutatás válaszai

Az összeesküvés-elméletek ma már a közbeszéd mindennapos részei. Áthatják az online közösségeket, a politikai vitákat és a közpolitikáról szóló diskurzusokat is. Egy új pszichológiai kutatás azonban arra jutott, hogy a jelenség gyökere nem elsősorban a közösségi média hatása, hanem az emberek gondolkodásmódjában keresendő.

A tanulmányt Adrian Furnham, a Norvég Üzleti Iskola professzora vezette, és az Applied Cognitive Psychologyfolyóiratban jelent meg. A kutatók nem azt vizsgálták, hogy mit hisznek az összeesküvés-elméletek hívei, hanem azt, hogy miért gondolkodnak így, és milyen pszichológiai mintázatok állnak a háttérben.

Központi elemként jelent meg az úgynevezett „fedősztori” iránti megszállottság: az a meggyőződés, hogy a hatalmi intézmények tudatosan elrejtik az igazságot. Ebben a gondolkodásmódban minden cáfolat újabb bizonyítékká válik – nem az elmélet ellen, hanem a titkos összeesküvés mellett. Ez a zárt logika gyakorlatilag immunissá teszi az érintetteket a tényekre.

A kutatásban 253 résztvevőt vizsgáltak az Egyesült Államokból, az Egyesült Királyságból, Kanadából és Ausztráliából. 14 pszichológiai és demográfiai tényezőt elemeztek, és bár több összefüggés is kirajzolódott, két tulajdonság bizonyult igazán meghatározónak.

Az első és legerősebb tényező nem az intelligencia, az életkor vagy az iskolázottság, hanem az alacsony bizonytalanságtűrés volt. Azok, akik nehezen viselik a bizonytalanságot, idegenkednek a bonyolult, többtényezős magyarázatoktól. Számukra az élet véletlenszerűsége feszültséget kelt, amit az összeesküvés-elméletek feloldanak: a káoszt szándékos történetté alakítják, ahol mindig van irányító erő és kijelölhető felelős.

A második kulcstényező az a hit, hogy a világ alapvetően igazságtalan. Akik úgy érzik, hogy a társadalmi rendszer „meg van bundázva”, azok számára az összeesküvés-elméletek erkölcsi magyarázatot kínálnak. Ha a világ igazságtalannak tűnik, megnyugtató lehet azt gondolni, hogy nem véletlenül ilyen, hanem valakik szándékosan tették azzá.

Ezek a jellemzők különösen fiatal férfiaknál jelentek meg markánsan, főként azoknál, akik erős vallási meggyőződéssel és jobboldali politikai nézetekkel rendelkeznek. A kutatók emellett autoriter vonásokat is azonosítottak: merev gondolkodást, az árnyalatok elutasítását és a fekete-fehér világmagyarázatok iránti vonzalmat.

Fontos megállapítás volt az is, hogy az összeesküvés-elméletek nem felcserélhetők. Valaki mélyen hihet egy adott elméletben, miközben egy másikat teljesen abszurdnak tart. Ez arra utal, hogy különböző hiedelmek különböző pszichológiai szükségleteket elégítenek ki, de mindezeket egy közös igény köti össze: a bizonyosság keresése egy kiszámíthatatlan világban.

Ez magyarázza azt is, miért nem változtatnak a tények egy összeesküvés-hívő véleményén. A kutatók szerint az ilyen gondolkodás nem információs probléma, hanem megküzdési stratégia. Egy mód arra, hogy az emberek kezeljék a bizonytalanságot, az igazságtalanság érzését és azt a káoszt, amelyet nehéz elfogadni.

A tanulmány végkövetkeztetése egyértelmű: az összeesküvő gondolkodás nem tűnik el attól, hogy cáfoljuk, vagy hogy nevetségessé tesszük. Ha valódi változást akarunk, az alapproblémákkal kell foglalkozni – a bizonytalanság elviselésének tanításával, a társadalmi igazságérzet helyreállításával és azzal, hogy az emberek ne érezzék magukat kiszolgáltatottnak egy érthetetlen világban. Enélkül mindig lesznek, akik saját magyarázatokat gyártanak arra, amit nem tudnak elfogadni.