A Levity inkább 500 jegyről mondott le, csak ne legyen tömegnyomor a koncertjén

A teltház papíron siker. A tánctéren viszont egészen mást jelenthet, amikor már a mosdóig eljutni is kisebb expedíció, a bár előtt összezár a tömeg, táncolni pedig legfeljebb derékból lehet. A Levity ezért egy 1500 férőhelyes koncertjén egyszerűen megállította a jegyeladást ezernél.

Nem azért, mert elfogyott volna az érdeklődés. Éppen ellenkezőleg: a dance trió tudatosan hagyott bent 500 eladható jegyet, miután turnéjukon egyre több panaszt kaptak a váll a váll melletti zsúfoltságra.

A döntés elsőre apró gesztusnak tűnhet. Valójában egy olyan problémát tesz láthatóvá, amellyel az élőzene egyre nehezebben tud mit kezdeni: attól, hogy egy terembe jogilag beengedhető 1500 ember, még nem biztos, hogy 1500 embernek ott jó is lesz.

A maximum nem feltétlenül az ideális

A koncerthelyszínek befogadóképességét elsősorban biztonsági és tűzvédelmi előírások határozzák meg. Ezeknek érthető módon kulcsszerepük van, de egy klubkoncert vagy elektronikus zenei esemény közönsége nem mozdulatlan tömeg.

Az emberek táncolnak, kimennek italért, visszatérnek a barátaikhoz, mosdóba mennek, kabátot visznek a ruhatárba, előrébb próbálnak jutni. Egy aktív tánctér folyamatosan változtatja az alakját.

Amikor egy helyszín eléri a hivatalos kapacitásának felső határát, ezek az egyszerű mozgások is nehézzé válhatnak. A szűk keresztmetszetek jellemzően ugyanott jelennek meg: a bároknál, a mosdóknál, a bejáratoknál és azokon az útvonalakon, amelyeken a közönség egyik térből a másikba próbál eljutni.

Egy elektronikus zenei koncertnél ráadásul a nézőnek több hely kell annál, mint amennyit egy egyszerű állóhely elfoglal. A tánctér nem attól működik, hogy minden négyzetméterre sikerült még egy embert bepréselni.

Egyre többen hagynak szándékosan üres helyet

A Levity döntése egy szélesebb gondolkodásmódba illeszkedik. Egyes független szervezők már úgynevezett komfortkapacitással dolgoznak: nem a helyszín hivatalosan engedélyezett maximumáig értékesítik a jegyeket, hanem annál jóval korábban meghúzzák a határt.

A gyakorlatban ez akár a hivatalos befogadóképesség 70–85 százalékát jelentheti.

Az üresen hagyott kapacitás ebben a modellben nem elvesztegetett hely, hanem mozgástér. Kisebb lesz a nyomás a pultokon, könnyebb vízhez jutni, egyszerűbb ki- és bejutni a tömegből, és maradnak olyan lazább területek, ahol nem áll folyamatos fizikai kontaktusban egymással mindenki.

Egy Levityhez hasonló produkciónál ennek külön jelentősége van. Az elektronikus zenei közönség nem azért érkezik, hogy két órán keresztül egy helyben álljon és a színpadot nézze. A mozgás maga is része az estének.

Az 500 el nem adott jegynek viszont ára van

Üzletileg már kevésbé romantikus a történet.

Ötszáz jegy nemcsak ötszáz belépő árát jelenti. Ennyivel kevesebb ember vásárol italt, merchöt és egyéb szolgáltatásokat is. Egy kisebb klubnál vagy független szervezőnél ez komoly különbség lehet egy olyan időszakban, amikor a személyzet, a technika, az utazás és gyakorlatilag a turnézás minden költsége magas.

Éppen ezért alakult ki az a rendszer, amelyben a „sold out” gyakran szó szerint a befogadóképesség széléig történő értékesítést jelenti. Ha további száz ember biztonságosan beengedhető, akkor az a száz ember száz újabb jegyvásárló is.

A Levity most ennek a logikának fordított hátat.

Az 1500 helyből csak ezret értékesíteni azt jelenti, hogy a terem kapacitásának harmadáról önként mondtak le.Cserébe a bent lévőknek több hely jut, és kisebb az esélye annak, hogy egy teltházasnak kommunikált este végül éppen a zsúfoltság miatt marad rossz emlék.

Ez hosszabb távon üzletileg sem feltétlenül irracionális. Egy koncert értékét nem csak az mutatja meg, hány jegyet sikerült eladni rá. Az is számít, hogy a közönség akar-e még egyszer visszajönni.

A Levity döntése ezért egy egyszerű kérdést dobott be az élőzenei piacnak: ha egy terembe 1500 embert szabad beengedni, abból valóban következik, hogy 1500 jegyet is el kell adni?

A tánctér felől nézve a válasz egyre kevésbé magától értetődő.