Michael Gray és Barbara Tucker új életet adott az I Get Liftednek

Kevés house-dalnak adatik meg, hogy három évtizeddel később se múzeumi tárgyként kelljen elővenni. Az I Get Liftedilyen darab: Michael Gray és Barbara Tucker most úgy nyúlt hozzá az 1994-es klubklasszikushoz, hogy annak soulja megmaradt, a teste viszont már 2026 tánctereire készült.

Az új változat augusztus 21-én jelent meg Gray saját kiadójánál, a Fool’s Paradise-nál. A párosítás elsőre szinte magától értetődőnek hat. Két olyan előadóról van szó, akik számára a house nem visszatérő divat, hanem évtizedek óta beszélt zenei nyelv.

Barbara Tucker hangja különösen erősen kötődik ehhez a világhoz.

A New York-i énekesnő pályája a house egyik meghatározó korszakával együtt nőtt fel. A Strictly Rhythm, a Defected és a King Street környezetében készült munkái révén nem egyszerűen vokalistája, hanem egyik felismerhető hangja lett annak a soulful és garage house hagyománynak, amelyben az ének nem néhány másodperces sample a drop előtt.

Az I Get Lifted új verziójában is ez történik. Tucker nem díszítésként ül a produkción: az előadása adja annak érzelmi súlypontját, miközben Gray köré építi a mai klubokhoz szükséges mozgást.

A producer nem próbálta túlmodernizálni az alapanyagot. Nincsenek erőltetett műfaji fordulatok vagy olyan megoldások, amelyek néhány év múlva pontosan elárulnák, mikor készült a feldolgozás.

Ehelyett hajtó billentyűk, telt basszus és meleg, soulos groove dolgozik Tucker hangja alatt. A dobok feszesebbek, a produkció nagyobb és tisztább, de az egésznek megmaradt az a könnyed lendülete, amely nélkül egy ilyen dal egyszerűen nem működne.

Ez különösen fontos az I Get Lifted esetében.

Az eredeti 1994-ben jelent meg a Strictly Rhythmnél, és Louie Vega, illetve Ron Carroll nevéhez kapcsolódva vált a korszak egyik emlékezetes house-darabjává. Olyan időszakból érkezett, amikor New York klubzenéjében a gospel, a soul, a disco és a house még természetesen folyt egymásba.

A vokális house akkoriban nem nosztalgikus alműfaj volt.

Egyszerűen house volt.

Harminckét évvel később egészen más környezetbe érkezik vissza ugyanez a dal. A mai klubprogramokban egymás mellett fér meg a tech house, az afro house, a garage, a disco és a kilencvenes évekből újra felfedezett vokális hangzás. Egy fiatalabb közönség közben olyan zenei elemekre talál rá újként, amelyek valójában évtizedek óta ott vannak a műfaj DNS-ében.

Michael Gray számára ez ismerős terep. A Glitterbox, a Toolroom és a Z Records környezetében megjelent munkáiban régóta ott van a klasszikus house és disco iránti érzék, miközben producerként pontosan tudja, mennyivel másképp kell megszólalnia egy basszusnak vagy lábdobnak egy mai hangrendszeren.

Saját Fool’s Paradise kiadója pedig kézenfekvő otthona egy ilyen felvételnek: nem restaurálni akarja a múltat, hanem visszavinni a klubba.

A szám első valódi próbája ráadásul már a megjelenés előtt megtörtént.

Tucker a hónap során több fesztiválszínpadon is előadta az új I Get Liftedet, ahol a dal már azelőtt közönségreakciókat hozott, hogy hivatalosan megjelent volna. Ez egy house-felvételnél még mindig az egyik legjobb teszt: működik-e akkor is, amikor az emberek nem tudják előre, mi következik.

Működött.

És talán éppen ez mondja el a legtöbbet arról, miért érdemes időnként visszanyúlni egy régi klubdalhoz.

Az I Get Liftedben maradt.