Miért jár folyton az exed a fejedben – még házasként is

Mindenkinek van olyan exe, aki időről időre eszébe jut – egy álom, egy dal vagy egy teljesen átlagos szerda délután is elég. Az agyunknak erre van egy saját magyarázata. Egy Columbia University -kutatás szerint szinte mindenki gondol időnként egy korábbi partnerére, a nők ráadásul gyakrabban és érzelmileg élénkebben számolnak be ilyen emlékekről. Ráadásul a házasok 60%-a bevallotta, hogy gyakrabban jut eszébe egy ex, mint „kellene”. Hannah Jackson-McCamley, londoni pszichoterapeuta, a British Association for Counseling and Psychotherapy tagja szerint az okok nagy része idegrendszeri: amikor beleszeretünk valakibe, erős neurális pályák épülnek ki körülötte és a vele kialakított szokásaink körül. Ezeket erősítik a jóleső hormonok – dopamin, szerotonin, oxitocin –, így az illetőt tartósan az örömérzettel társítjuk, és ez így is maradhat, ha nem „törjük meg” az elménkben hátrahagyott lenyomatokat. Magyarán: az agyunk kötődik, és nem kér feltétlenül engedélyt rá. Fontos: egy ex gyakori felidézése önmagában nem jelenti azt, hogy a jelenlegi kapcsolatunk bajban van. Gyakran inkább valami rendezetlen dologtól tereljük el vele a figyelmet – önértékelési gondoktól, szexuális elégedetlenségtől vagy attól az általános érzéstől, hogy hiányzik valami. Ha szex közben bukkan fel az ex képe, Jackson-McCamley szerint nem érdemes pánikba esni: amit szexuálisan fantáziálunk, nem feltétlenül az, amit a valóságban akarunk. Lehet, hogy egy dinamika, egy sajátos fétis, vagy épp egy régi énrész hiányzik. Az első szerelem külön fejezet: neurológiailag máshol „ül”, közelebb az ösztönös rétegekhez. Ha a jelen helyzet nem elégít ki, előfordulhat, hogy az első kapcsolatban kialakult mintázatra vágyunk vissza. Csakhogy az emlékezet kiszedi a rosszat: könnyű elfelejteni, mitől kopott szét az a kapcsolat, miközben csak a „fiatalok voltunk és szerelmesek” rész marad meg. A „the one that got away” típusú történetek – a „ha akkor ezt tettem volna, ma máshol tartanánk” forgatókönyvek – könnyen berántanak az önhibáztatás és a párhuzamos életek filmjeibe. Jackson-McCamley szerint érdemes másként nézni rájuk: a múltbeli kapcsolatok attól még nem kudarcok, hogy nem tartottak örökké. Lássuk őket annak, amik voltak, és használjuk az ott tanultakat a jelen javítására – ahelyett, hogy szétverjük miatta azt. Mikor kell tényleg lépni? Ha a gondolatok tartósak, és érezhetően rontják a kapcsolat minőségét. Ilyenkor érdemes megnevezni, milyen űrt tölt be a fantázia, és azt közvetlenül kezelni: mit akarunk szexuálisan, ezt kommunikáljuk-e; milyen közelségre, figyelemre, játékosságra vágyunk, és ezt hogyan lehet ketten visszahozni. Ha ez egyedül nem megy, egy terapeuta – például egy olyan szakember, mint Jackson-McCamley – segíthet kibogozni a mintákat és új pályákat építeni.