Cikkek: 26064 | Ma megjelent: 14
onemusic logo

Morrissey saját nevével hozta vissza a The Smiths ikonikus pólóit

Írta: Ostroml

Morrissey új merchkollekcióval lepte meg rajongóit: az MPORIUM online áruház brit felületén csendben megjelentek azok a pólók, amelyek a The Smiths legismertebb albumborítóit idézik, egy fontos különbséggel – a zenekar neve helyett Morrissey neve olvasható rajtuk.

A kollekció két legendás album, a Meat Is Murder (1985) és a The Queen Is Dead (1986) hivatalos grafikáira épül, emellett egy harmadik póló a Salford Lads Club épületét ábrázolja, ahol a zenekarról készült egyik legismertebb fotó született.

Az ikonikus képet Stephen Wright készítette 1985-ben, és később a The Queen Is Dead belső borítóján is helyet kapott. A mostani pólók 30–35 angol fontos áron kerültek forgalomba.

A rajongók érdeklődése azonnal megmutatkozott: közösségi médiás beszámolók szerint a The Queen Is Dead dizájn rövid idő alatt elfogyott, míg a Meat Is Murder változat még a megjelenést követően is elérhető maradt.

A klasszikus album idén egyébként is reflektorfénybe került, hiszen június 16-án ünnepelte megjelenésének 40. évfordulóját.

Morrissey tavasszal ismét felidézte a zenekar történetének egy vitatott fejezetét is. Állítása szerint a Salford Lads Clubelőtti legendás fotó elkészítésének ötlete kizárólag tőle származott, és egy hosszabb nyilatkozatban reagált azokra a kijelentésekre is, amelyeket Johnny Marr tett a The Smiths történetével kapcsolatban.

A két egykori zenésztárs kapcsolata továbbra is feszült. Morrissey tavaly arról beszélt, hogy szeretne megválni minden, a The Smithshez kapcsolódó üzleti érdekeltségétől, mert belefáradt a korábbi tagokkal fennálló konfliktusokba.

Korábban azt is állította, hogy Johnny Marr birtokolja a The Smiths védjegyeit és szellemi tulajdonának jelentős részét, ami szerinte akár azt is lehetővé tenné, hogy a gitáros nélküle használja a zenekar nevét.

A több évtizede tartó vita az elmúlt héten ismét fellángolt, amikor Morrissey egy újabb, Johnny Marrnak címzett hosszú bejegyzésben fogalmazta meg álláspontját.

Találj egy eseméyt

Böngéssz az események között, és szerezz új élményeket!

Események
Töltsd fel az eseményedet

Értékesítsd a jegyeidet a OneTicketen!

Esemény létrehozása
HOZZÁSZÓLÁSOK

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.

Login
OLVASD EL EZEKET IS:

REKLÁM

OneTicket