Cikkek: 23258 | Ma megjelent: 27
onemusic logo

My Chemical Romance - mától a boltokban!!

Írta: Ostroml

A Danger Days: The True Lives of the Fabulous Killjoys tulajdonképpen a My Chemical Romance majdnem tízéves karrierje alatt épülgetett. Ez egy rock and roll album a jövőből, mely a holtszívű jelent célozza.

Ahhoz, hogy előrelépjünk, néha le kell rombolni mindent, amit eddig felépítettünk. A My Chemical Romance-nek ezt kétszer meg kellett tennie. A jersey-i zenekar harmadik lemezével, a platinává vált The Black Parade- del meghódította az egész világot, de a 2 éves turnézás áldozatokat is követelt. Nemcsak az okozott nehézséget, hogy minden este belebújjanak egyforma sötét öltönyeikbe, és Gerard Way énekes felvegye az album főszereplője, a “Páciens” szerepét. Minden országban, ahol jártak, szembesülniük kellett azzal, hogy a rajongóikat megszólják, sőt meg is verik öltözetükért és rajongásuk tárgyáért. Amikor a zenekar szakmai csúcsára jutott a 2008-as tavaszi Madison Square Garden-es fellépésükkel, egyúttal személyes mélypontra is kerültek. “Láttuk a világot, és a világ látott minket” - mondja Frank Iero ritmusgitáros. “Nagyszerű élmény volt, de egyben borzasztóan fárasztó is. Túl sötét ez az album ahhoz, hogy minden este átéljük a történetét.” “Végül úgy éreztem, hogy semmi mást nem csinálok már, csak felszólalok azoknak a gyerekeknek a védelmében, akiket miattunk bántottak.” - magyarázza Gerard. “És ennek semmi köze nem volt a zenéhez.” De nemcsak a színpadon ment át változáson a zenekar. A 4 alappillér – Gerard, öccse, a basszusgitáros Mikey Way, és a gitárosok, Frank Iero és Ray Toro – közel 30 évesek lettek, és mindannyian vagy házasok voltak, vagy épp házasodni készültek. “Megváltoztunk, mindannyian. ” – mondja Gerard. “Úgy néztünk ki, mint egy csapat iszonyú fáradt fickó feketében.” Így hát eltemették a The Black Parade-et, de nem olyan pompás temetéssel, mint azt korábban a “Helena” című számukban láthattuk, hanem hirtelen, ceremónia nélkül. Gerard Los Angeles-be költözött feleségével, a Mindless Self Indulgence basszeros Lindsey-vel, és közös kislányukkal, Bandit-tel, ahol sikeres képregényét, a The Umbrella Academy –t kezdte filmvászonra adaptálni. “Mindenkinek normalizálódnia kellett emberi mivoltában” – mondja Mikey. – “Meg kellett tanulnunk élvezni a dolgokat, és mosolyogni.” Azonban 2009-ben, amikor elérkezettnek látták az időt az újabb közös munkára, a régi stressz hirtelen visszatért. Gerard mandátumot adott: se koncepció, se jelmezek, se karakterek, se sztorik. Gerard és Ray Iggy and the Stooges albumokat hallgattak inspirálásul. El is készült egy teljes album, Brendan O’Brien producerkedésével. Ám a 11. órában elbizonytalanodtak. Gerard szerint: “Ha felügyelnek rád dalszerzés közben, akkor az a zene nem lesz túl jó. Az első verzió olyan ember hangja volt, aki csukott szájjal beszél.” Kiábrándulva és elkeseredve, feleségével elvonultak a sivatagba. Ott, a vörös sziklák és kaktuszok között meg is született az első dal, a ‘Na Na Na.’ Amikor idén januárban visszatértek Los Angeles-be, a Black Parade producerével, Rob Cavallo-val vonultak stúdióba. “A ’Na Na Na’ felnyitotta a szemünket” – emlékszik vissza Ray. - “Kreatív fickók vagyunk, és Gerard a legkreatívabb közülünk, az ő agya folyton jár. A legrosszabb, amit tehetünk tehát, ha határokat szabunk neki. Mintha levágnánk egy madár szárnyait.” A ‘Na Na Na’ mellőzi a Black Parade sötét költészetét, mélységeit. Akik ismerik Gerardot, tudják, hogy furcsa humora van, és egy született showman. Mindez tükröződik ebben a dalban. Innentől kezdve elszabadult a pokol. “Megállás nélkül dolgoztunk. Nem tudtuk, hogy lesz-e belőle album egyáltalán. Rob ingyen dolgozott velünk. Csak azt éreztük, hogy varázslat készül.” – meséli Gerard. “A legfontosabb dolog az volt, hogy visszahozzuk a színeket” – mondja Frank. - “Nehéz mindig csak feketében járni. Azt akartuk, hogy a fény áttörhessen néhol a lemezen.” A ‘Na Na Na’ megnyitotta az ajtót, a ‘Planetary (GO!)’ pedig teljesen lerombolta a falakat. “Rájöttünk, hogy mindent megtehetünk.” – mondja Mikey. – A szabályok eltűntek, és bármi megtörténhet ezen a lemezen.” “Az első próbálkozás egy tökéletesen normális rock lemez volt. Aztán feltettük a kérdést: elpusztítanál-e valami tökéletest azért, hogy széppé varázsold? És megtettük.” – magyarázza Gerard. A kaotikus dalszerzésből aztán mégiscsak kirajzolódott egy koncepció, amelyet egy réges-régi képregényötlet inspirált. “Hangzásában valami jövőbelit szerettünk volna létrehozni.” - meséli Mikey. - “Elképzeltük Kaliforniát ebben a poszt-apokaliptikus 2019-es időszakban. Ezek a dalok mind beleillenének abba a világba.” Aztán darabról-darabra összeállt a kép: az új dalokat egy elképzelt kalózrádió DJ-je, Dr. Death Defying játszotta le, akinek az adásai mentőövként szolgáltak a Fabulous Killjoys (Mesés Ünneprontók), egy csapat lázadó számára, akik túl akarnak élni egy olyan jövőt, ahol a művészetek és színek tiltott dolgoknak számítanak. “A Killjoy bárki lehet” – magyarázza Gerard. - “A zenekar, a rajongók, a művészek. A világ pedig hatalmas, kaotikus, amiben mi csak apró rovarok vagyunk: egy rossz lépés, és összetaposnak minket.” “Ha tudni akarod, hogy néz ki egy Killjoy, menj be egy jelmezkölcsönzőbe, és állítsd össze magadnak. Légy kreatív. Használd a hangod. A művészet az egyetlen fegyver.” – mondja Ray. Gerard pedig hozzáteszi: “A Rock and roll pokolian öreg. Nem mondom, hogy meg akarjuk menteni, csak széppé akarjuk varázsolni” A lemez esszenciáját talán a “The Kids From Yesterday” adja vissza legjobban. Ez készült el legutoljára, idén májusban, és máris ez a zenekar kedvenc dala a lemezről. Gerard így kommentálja: “Mindannyian felnőttünk, és ez jó. A mi generációnk vad művészekből, szabad gondolkodókból, őrültekből áll. Nem vagyunk hajlandóak unalmas életet élni csak azért, mert ezt várnák tőlünk. A ‘The Kids From Yesterday’ azokról a felnőttekről szól, akik nem felejtették el, milyen egy kerítésen lógva kiüvölteni a tüdődet.” A dal tulajdonképpen válasz az előző album “Teenagers” c. dalában felvetett félelmekre. A paranoia helyét átvette a remény. A Danger Days: The True Lives of the Fabulous Killjoys tulajdonképpen a My Chemical Romance majdnem tízéves karrierje alatt épülgetett. Ez egy rock and roll album a jövőből, mely a holtszívű jelent célozza. “Jövőre lesz tíz éve, hogy együtt vagyunk” - mondja Frank. - “Ez nagyon hosszú idő. És azt gondolom, aki régóta a rajongónk, annak új érzésekre is szüksége van. Hogy honnan tudom ezt? Mert nekünk magunknak is erre van szükségünk.”
Találj egy eseméyt

Böngéssz az események között, és szerezz új élményeket!

Események
Töltsd fel az eseményedet

Értékesítsd a jegyeidet a OneTicketen!

Esemény létrehozása
HOZZÁSZÓLÁSOK

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.

Login
OLVASD EL EZEKET IS:

REKLÁM

OneTicket