My Chemical Romance - mától a boltokban!!

A Danger Days: The True Lives of the Fabulous Killjoys tulajdonképpen a My Chemical Romance majdnem tízéves karrierje alatt épülgetett. Ez egy rock and roll album a jövőből, mely a holtszívű jelent célozza.

Ahhoz, hogy előrelépjünk, néha le kell rombolni mindent, amit eddig felépítettünk. A My Chemical Romance-nek ezt kétszer meg kellett tennie. A jersey-i zenekar harmadik lemezével, a platinává vált The Black Parade- del meghódította az egész világot, de a 2 éves turnézás áldozatokat is követelt. Nemcsak az okozott nehézséget, hogy minden este belebújjanak egyforma sötét öltönyeikbe, és Gerard Way énekes felvegye az album főszereplője, a “Páciens” szerepét. Minden országban, ahol jártak, szembesülniük kellett azzal, hogy a rajongóikat megszólják, sőt meg is verik öltözetükért és rajongásuk tárgyáért. Amikor a zenekar szakmai csúcsára jutott a 2008-as tavaszi Madison Square Garden-es fellépésükkel, egyúttal személyes mélypontra is kerültek. “Láttuk a világot, és a világ látott minket” - mondja Frank Iero ritmusgitáros. “Nagyszerű élmény volt, de egyben borzasztóan fárasztó is. Túl sötét ez az album ahhoz, hogy minden este átéljük a történetét.” “Végül úgy éreztem, hogy semmi mást nem csinálok már, csak felszólalok azoknak a gyerekeknek a védelmében, akiket miattunk bántottak.” - magyarázza Gerard. “És ennek semmi köze nem volt a zenéhez.” De nemcsak a színpadon ment át változáson a zenekar. A 4 alappillér – Gerard, öccse, a basszusgitáros Mikey Way, és a gitárosok, Frank Iero és Ray Toro – közel 30 évesek lettek, és mindannyian vagy házasok voltak, vagy épp házasodni készültek. “Megváltoztunk, mindannyian. ” – mondja Gerard. “Úgy néztünk ki, mint egy csapat iszonyú fáradt fickó feketében.” Így hát eltemették a The Black Parade-et, de nem olyan pompás temetéssel, mint azt korábban a “Helena” című számukban láthattuk, hanem hirtelen, ceremónia nélkül. Gerard Los Angeles-be költözött feleségével, a Mindless Self Indulgence basszeros Lindsey-vel, és közös kislányukkal, Bandit-tel, ahol sikeres képregényét, a The Umbrella Academy –t kezdte filmvászonra adaptálni. “Mindenkinek normalizálódnia kellett emberi mivoltában” – mondja Mikey. – “Meg kellett tanulnunk élvezni a dolgokat, és mosolyogni.” Azonban 2009-ben, amikor elérkezettnek látták az időt az újabb közös munkára, a régi stressz hirtelen visszatért. Gerard mandátumot adott: se koncepció, se jelmezek, se karakterek, se sztorik. Gerard és Ray Iggy and the Stooges albumokat hallgattak inspirálásul. El is készült egy teljes album, Brendan O’Brien producerkedésével. Ám a 11. órában elbizonytalanodtak. Gerard szerint: “Ha felügyelnek rád dalszerzés közben, akkor az a zene nem lesz túl jó. Az első verzió olyan ember hangja volt, aki csukott szájjal beszél.” Kiábrándulva és elkeseredve, feleségével elvonultak a sivatagba. Ott, a vörös sziklák és kaktuszok között meg is született az első dal, a ‘Na Na Na.’ Amikor idén januárban visszatértek Los Angeles-be, a Black Parade producerével, Rob Cavallo-val vonultak stúdióba. “A ’Na Na Na’ felnyitotta a szemünket” – emlékszik vissza Ray. - “Kreatív fickók vagyunk, és Gerard a legkreatívabb közülünk, az ő agya folyton jár. A legrosszabb, amit tehetünk tehát, ha határokat szabunk neki. Mintha levágnánk egy madár szárnyait.” A ‘Na Na Na’ mellőzi a Black Parade sötét költészetét, mélységeit. Akik ismerik Gerardot, tudják, hogy furcsa humora van, és egy született showman. Mindez tükröződik ebben a dalban. Innentől kezdve elszabadult a pokol. “Megállás nélkül dolgoztunk. Nem tudtuk, hogy lesz-e belőle album egyáltalán. Rob ingyen dolgozott velünk. Csak azt éreztük, hogy varázslat készül.” – meséli Gerard. “A legfontosabb dolog az volt, hogy visszahozzuk a színeket” – mondja Frank. - “Nehéz mindig csak feketében járni. Azt akartuk, hogy a fény áttörhessen néhol a lemezen.” A ‘Na Na Na’ megnyitotta az ajtót, a ‘Planetary (GO!)’ pedig teljesen lerombolta a falakat. “Rájöttünk, hogy mindent megtehetünk.” – mondja Mikey. – A szabályok eltűntek, és bármi megtörténhet ezen a lemezen.” “Az első próbálkozás egy tökéletesen normális rock lemez volt. Aztán feltettük a kérdést: elpusztítanál-e valami tökéletest azért, hogy széppé varázsold? És megtettük.” – magyarázza Gerard. A kaotikus dalszerzésből aztán mégiscsak kirajzolódott egy koncepció, amelyet egy réges-régi képregényötlet inspirált. “Hangzásában valami jövőbelit szerettünk volna létrehozni.” - meséli Mikey. - “Elképzeltük Kaliforniát ebben a poszt-apokaliptikus 2019-es időszakban. Ezek a dalok mind beleillenének abba a világba.” Aztán darabról-darabra összeállt a kép: az új dalokat egy elképzelt kalózrádió DJ-je, Dr. Death Defying játszotta le, akinek az adásai mentőövként szolgáltak a Fabulous Killjoys (Mesés Ünneprontók), egy csapat lázadó számára, akik túl akarnak élni egy olyan jövőt, ahol a művészetek és színek tiltott dolgoknak számítanak. “A Killjoy bárki lehet” – magyarázza Gerard. - “A zenekar, a rajongók, a művészek. A világ pedig hatalmas, kaotikus, amiben mi csak apró rovarok vagyunk: egy rossz lépés, és összetaposnak minket.” “Ha tudni akarod, hogy néz ki egy Killjoy, menj be egy jelmezkölcsönzőbe, és állítsd össze magadnak. Légy kreatív. Használd a hangod. A művészet az egyetlen fegyver.” – mondja Ray. Gerard pedig hozzáteszi: “A Rock and roll pokolian öreg. Nem mondom, hogy meg akarjuk menteni, csak széppé akarjuk varázsolni” A lemez esszenciáját talán a “The Kids From Yesterday” adja vissza legjobban. Ez készült el legutoljára, idén májusban, és máris ez a zenekar kedvenc dala a lemezről. Gerard így kommentálja: “Mindannyian felnőttünk, és ez jó. A mi generációnk vad művészekből, szabad gondolkodókból, őrültekből áll. Nem vagyunk hajlandóak unalmas életet élni csak azért, mert ezt várnák tőlünk. A ‘The Kids From Yesterday’ azokról a felnőttekről szól, akik nem felejtették el, milyen egy kerítésen lógva kiüvölteni a tüdődet.” A dal tulajdonképpen válasz az előző album “Teenagers” c. dalában felvetett félelmekre. A paranoia helyét átvette a remény. A Danger Days: The True Lives of the Fabulous Killjoys tulajdonképpen a My Chemical Romance majdnem tízéves karrierje alatt épülgetett. Ez egy rock and roll album a jövőből, mely a holtszívű jelent célozza. “Jövőre lesz tíz éve, hogy együtt vagyunk” - mondja Frank. - “Ez nagyon hosszú idő. És azt gondolom, aki régóta a rajongónk, annak új érzésekre is szüksége van. Hogy honnan tudom ezt? Mert nekünk magunknak is erre van szükségünk.”