Nyílt levél a testemhez: éveken át bántottam, most köszönetet mondok

A VICE Life rovatában megjelent An Open Letter szerzője közvetlenül a saját testéhez szól. Leírja, hogyan bélyegezték „skinny”-nek, időnként alulsúlyosnak is, miközben mentális egészségügyi küzdelmekkel és autoimmun fellángolásokkal nézett szembe. Nem támogatta magát: normális redőkért és genetikai gödröcskékért szidta a testét, kimerítő rutinba hajszolta, majd csodálkozott, miért ürült ki teljesen. A TV és az Instagram nőalakjaihoz mérte magát, és emiatt elutasította még azt a gondolatot is, hogy egészséges lehet. Önmagát is túlterhelő, mindig megfelelni akaró emberként a terembe járástól a súlyemelésen és a hosszú sétákon át a jógáig mindent bevetett – mégsem tartotta méltónak a szeretetre. A tükör előtt újra és újra szétszedte magát, a napfény „reflektorfényében” csak a rejtegetnivalót látta. Az interneten keresett megoldást egy olyan „problémára”, amely valójában nem is igényel megoldást – mintha maga a teste lenne a gond, pedig az végigvitte a legsötétebb és a legfényesebb időszakokon is. A levél felsorolja mindazt, amit a test lehetővé tett: tánc a Life is a Highway-re az unokahúgokkal és -öcsökkel, nyári tengerparti séták a tinédzser unokatestvérekkel, közös napozás és beszélgetés az anyukával, szenvedély az írásban, fagyizás az apával egy steakvacsora után, erősödés az edzőteremben, szeretkezés a holdfény alatt. A belső hang sokszor gyengéd, néha keményebb – főleg, ha nem hallgat rá. Fordulópontként kimondja: „After Years of Criticizing My Body, I Decided to Thank It Instead.” A közelgő hetet úgy képzeli el, hogy átöleli a nagyszüleit 70. házassági évfordulójukon, és bűntudat nélkül eszik pizzát a szerettei között. Tudja, a gyötrő, megvető hang talán felbukkan – de az már nem az övé, hanem milliók visszhangja, akiket arra kondicionáltak, hogy elutasítsák a saját testüket, és akik pánikjukkal, önmegtagadásukkal egész iparágakat tartanak életben. A szerző nem tekint másokra ilyen hiperkritikus lencsén át, és ráébred: ritkán köszönte meg a testének, hogy jelen lehetett születésnapokon, munkasikereknél, esküvőkön, vacsoradátokon és óceánban merüléseknél. Felsorolja, min mentek együtt keresztül – testdiszmorfia, összetört szívek, OCD, szexuális bántalmazás, krónikus betegség –, és mégis itt van. A levél lényege: a megszégyenítés helyett jóvátétel és hála.