Omana 2026: hét nap elektronikus zene a görög tengerparton
Írta: Ostroml
A görög nyár szeptember végén már lassan kifelé tart, Kalamitsiben viszont ekkor kezdődik csak igazán az élet. Az Omana Festival harmadik kiadása szeptember 30. és október 6. között tér vissza Chalkidiki partjaira, hét napra összekötve az underground elektronikus zenét a tengerrel és azzal a ráérős ritmussal, amelyből egy hagyományos fesztiválon általában kevés jut.
Az Omana ugyanis tudatosan nem akar klasszikus nagyfesztivál lenni. Nincsenek egymást húszpercenként váltó produkciók és rohanás egyik nagyszínpadtól a másikig. Inkább egy hosszú találkozó, ahol a minimal, a house, a techno, a diszkó és a downtempo ugyanannak a hétnek különböző napszakait tölti ki.
Ehhez idén új helyszín is érkezik. Egy nyílt tengerre néző színpad épül, amely DJ-knek és live acteknek ad majd teret. Közben az egyik meglévő helyszín karaktere is megváltozik: itt a lassabb tempók és a listening sessionök kerülnek előtérbe.
Ez fontos különbség. Az Omana zenei koncepciója nem ér véget ott, ahol az emberek abbahagyják a táncot. A hosszú DJ-szettek mellé workshopok és wellbeing programok kerülnek, a hét nap pedig lehetőséget ad arra, hogy a programnak valódi íve legyen. Nem minden órának kell csúcsidőnek lennie.
A line-up ennek megfelelően méretes: több mint száz előadó érkezik, a program pedig több generációt és többféle klubzenei gondolkodást húz egy vonalra.
Cassy jelenléte jól mutatja ezt az egyensúlyt. A house és techno határvidékén hosszú ideje otthonosan mozgó DJ mellett Jane Fitz is visszatér, akinek előző omanás fellépése után ezúttal Carl H-val közös B2B-je kerül programra.
A minimal közönsége sem marad muníció nélkül. Vera és Rhadoo ugyanannak a hipnotikus, aprólékosan építkező klubzenei világnak két meghatározó alakja, amely különösen jól működik akkor, amikor egy szettnek nem kilencven perce, hanem valódi ideje van kibontakozni.
Oshana eközben live performansszal töri meg a DJ-szettek sorát, míg DJ Sweet6teen és Peach közös B2B-je a program frissebb, játékosabb oldalát hozhatja elő.
És a névsor itt még messze nem ér véget. Lena Willikens, Dr. Banana, Matthew Jonson, PARAMIDA, Anthea, XDB és Christopher Lawrenz is ott lesz Kalamitsiben, így az Omana nem egyetlen stílus köré építi fel az egész hetet. Inkább hagyja, hogy a különböző tempók és klubzenei iskolák folyamatosan egymásba csússzanak.
Egy ilyen fesztiválnál persze legalább annyira számít a hely, mint az, hogy ki áll a DJ-pult mögött. Kalamitsi öble nem egyszerű díszlet: a tenger, a nappalok és az éjszakák váltakozása eleve meghatározza, hogyan működik ugyanaz a zene délután, naplementében vagy hajnalban.
Az Omana 2026 legnagyobb ígérete ezért nem feltétlenül valamelyik fellépő. Hanem az, hogy hét napig nem kell sietni sehová.
HOZZÁSZÓLÁSOK
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
LoginOLVASD EL EZEKET IS: