Cikkek: 20650 | Ma megjelent: 57
onemusic logo

PETDuo: Nem a Hard Techno a felelős az egyéni visszaélésekért

Írta: Ostroml

Határozott közleményben reagált a PETDuo a közelmúltban napvilágra került ügyekre, amelyek több előadóval kapcsolatban vetettek fel súlyos vádakat. A páros álláspontja világos: egy teljes zenei műfajt nem lehet felelőssé tenni néhány ember elfogadhatatlan viselkedéséért.

Mint írják, a történtek komolyak, és foglalkozni kell velük. Az elszámoltatás elengedhetetlen, a bizonyítottan bűnösöknek vállalniuk kell tetteik következményeit. Ugyanakkor hangsúlyozzák: ez nem a Hard Technóról szól, hanem egyéni visszaélésekről.

A közlemény arra is emlékeztet, hogy a zenei életben korábban más műfajok – legyen szó house-ról, drum and bassről vagy akár a klasszikus értelemben vett technóról – is szembesültek hasonló helyzetekkel. Ezek az esetek azonban sosem a stílusról, hanem konkrét emberekről szóltak. A probléma emberi, nem műfaji.

A PETDuo külön kitér arra is, hogy az érintett előadók valójában nem is Hard Technót játszottak. A mai zenei közegben gyakran minden 145 BPM feletti zenére automatikusan rákerül a „Hard Techno” címke, ami torzítja a műfajról kialakult képet. A leegyszerűsítő besorolás azonban nem lehet alapja egy egész színtér megbélyegzésének.

A Hard Techno és a hozzá szorosan kapcsolódó underground közösség mögött több ezer elhivatott alkotó, szervező és rajongó áll. Olyan szereplők, akik évek óta dolgoznak a kultúra építésén, és akik számára a zene nem pusztán hangzás, hanem értékrend is. Egy ilyen közösséget néhány ember miatt beskatulyázni nemcsak igazságtalan, hanem romboló is.

A PETDuo üzenete egyértelmű: a felelősség az egyéné, nem a műfajé. A zene marad, a közösség marad – és azoknak kell felelniük, akik visszaéltek a helyzetükkel.

Találj egy eseméyt

Böngéssz az események között, és szerezz új élményeket!

Események
Töltsd fel az eseményedet

Értékesítsd a jegyeidet a OneTicketen!

Esemény létrehozása
HOZZÁSZÓLÁSOK

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.

Login
OLVASD EL EZEKET IS:

REKLÁM

CALLING THE SUN w/ SPACE MOTION
LEE BURRIDGE & Chriss Ronson x FEB28 x Óbuda Bay
Otherside w/ WILKINSON