A „queenagerek” visszafoglalják a klubokat – és elegük van az ageizmusból

Az elektronikus zenei kultúrában egyre gyakrabban bukkan fel egy új fogalom: „queenager”. A kifejezés azokra a 45 és 60 év közötti nőkre utal, akik aktívak, magabiztosak, jól érzik magukat a bőrükben — és eszük ágában sincs eltűnni az éjszakai életből csak azért, mert idősebbek lettek.

Sőt: sokan közülük most térnek vissza igazán a klubokba és fesztiválokra. Olyan terekbe, amelyeket már a ’90-es évek rave-kultúrájában is formáltak.

A jelenség azonban nemcsak felszabadító, hanem erős társadalmi feszültségeket is láthatóvá tesz. Miközben az idősebb férfiakat az éjszakai életben gyakran szerethető „dad dancerként” kezelik, a középkorú nőket sokkal könnyebben bélyegzik meg kínosnak, „oda nem valónak” vagy túlzottan figyeleméhesnek.

Michelle Ann pontosan ezt tapasztalja. A chicagói raverközeg veteránja már a nyolcvanas évek végén, tizenhat évesen elkezdett bulizni, és ma is aktív résztvevője a klubéletnek.

Mint mondja, a klubokban rendszeresen találkozik olyan helyzetekkel, amelyekből egyértelműen érződik a nemi alapú ageizmus. Késő esti pillantások, türelmetlen megjegyzések vagy konkrét beszólások emlékeztetik arra, hogy sokan még mindig furcsának tartják egy középkorú nő jelenlétét a danceflooron.

Egy alkalommal például fiatal srácok kérdezték meg tőle a tánctéren: „Nem otthon kellene lenned a gyerekekkel?”

A kettős mérce különösen látványos az elektronikus zenei közegben, amely papíron nyitottságot, szabadságot és önkifejezést hirdet. A gyakorlatban azonban sok nő azt érzi, hogy az életkoruk miatt jóval keményebb megítélés alá esnek, mint férfi társaik.

Pedig a „queenager” generáció kulturális és gazdasági értelemben is egyre jelentősebb erő. A Noon adatai szerint az Egyesült Királyságban a háztartási költések 93 százalékáról ez a korosztály dönt.

És nem kérnek többé abból a narratívából, amely szerint az öregedés automatikusan láthatatlanságot vagy visszahúzódást jelent.

A queenagerek ehelyett egyre tudatosabban követelnek helyet maguknak a kulturális térben — legyen szó klubokról, fesztiválokról vagy közösségi élményekről. Sok szempontból éppen ők azok, akik már évtizedekkel ezelőtt is jelen voltak a rave-kultúra kialakulásánál, így számukra az elektronikus zene nem trend, hanem életforma.

A kérdés most inkább az, hogy az elektronikus zenei közeg valóban képes-e nyitott maradni minden generáció számára — vagy csak addig ünnepli a szabadságot, amíg az fiatal arcokhoz kötődik.