Cikkek: 24316 | Ma megjelent: 13
onemusic logo

AI-zenei együttműködést kötött a Splice és az ElevenLabs

Írta: Ostroml

Újabb komoly AI-együttműködést jelentett be a Splice: a cég megállapodott az ElevenLabsszal, amelynek zenei modelljei hamarosan bekerülnek a Splice ökoszisztémájába és produkciós workflow-rendszerébe.

A partnerség célja, hogy az ElevenLabs AI-alapú audiotechnológiáit közvetlenül a zenekészítési folyamatokba integrálják, a Splice pedig saját mintakönyvtárára és kreatív eszközkészletére építve vezesse be az új funkciókat.

A Splice vezérigazgatója, Kakul Srivastava szerint az együttműködés már az AI második hullámát képviseli a zeneiparban – azt az időszakot, ahol a hangsúly ismét az emberi alkotón van.

A cég külön kiemelte, hogy a fejlesztéseket a Responsible AI elvek mentén építik, vagyis az AI-eszközök használata mellett az eredeti hangminták készítői is részesülnek kompenzációban minden egyes felhasználás után.

A Splice az elmúlt időszakban több olyan AI-eszközt is elindított, amelyek ezt a használatalapú kifizetési rendszert próbálják iparági szinten működőképessé tenni.

Az ElevenLabs eredetileg text-to-speech és voice cloning technológiáival vált ismertté a 2022-es indulás után, de azóta fokozatosan kiterjesztette rendszerét a teljes audióspektrumra: ma már zenegenerálás, hanghatások, szinkronizálás és AI-alapú vokálmodellezés is szerepel a platform szolgáltatásai között.

A cég egyik legfontosabb különbsége a konkurens AI-zenei platformokhoz képest, hogy a szerzői jogi kérdéseket licencmegállapodásokkal próbálja előre rendezni. Míg sok vita övezi az olyan rendszereket, mint a Suno vagy az Udio, az ElevenLabs több iparági szereplővel is hivatalos megállapodást kötött a tanítóadatok használatáról.

Mati Staniszewski szerint modelljeik már most „stúdióminőségű, kereskedelmi felhasználásra kész” audiót képesek előállítani. Hozzátette: a Splice workflow-rendszerébe való integrációval ezeket az eszközöket közvetlenül azokhoz az előadókhoz és producerekhez juttatják el, akik a jövő zenéjét formálják.

A mostani együttműködés jól illeszkedik mindkét vállalat gyors AI-terjeszkedéséhez.

A Splice nemrég mutatta be generatív személyreszabási eszközeit – köztük a Variations, a Craft és a hamarosan érkező Magic Fit funkciókat –, emellett felvásárolta a Kits AIt is.

Tavaly decemberben a platform stratégiai partnerséget jelentett be a Universal Music Grouppal is kereskedelmi AI-zenei eszközök fejlesztésére.

Az ElevenLabs oldalán közben folyamatosak a licencmegállapodások olyan szervezetekkel, mint a Kobalt vagy a Merlin.

A zeneipar AI-versenye így egyre inkább nemcsak technológiai, hanem jogi és alkotói kérdéssé is válik.

Találj egy eseméyt

Böngéssz az események között, és szerezz új élményeket!

Események
Töltsd fel az eseményedet

Értékesítsd a jegyeidet a OneTicketen!

Esemény létrehozása
HOZZÁSZÓLÁSOK

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.

Login
OLVASD EL EZEKET IS:

REKLÁM

OneTicket