Több mint félmillió streamet törölt a Spotify egy virális slágerról
Írta: Ostroml
A Spotify több mint 500 ezer lejátszást távolított el Malcolm Todd TikTokon népszerűvé vált Earrings című daláról, miután a platform szerint a szám hallgatottságában streammanipulációra utaló jeleket észleltek.
Fontos kiemelni, hogy sem Malcolm Toddot, sem menedzsmentjét nem gyanúsítják az állítólagos manipuláció megszervezésével vagy annak ismeretével. A Spotify kizárólag a gyanús lejátszásokat szűrte ki, amelyek nem számítanak bele a hivatalos statisztikákba és jogdíjkifizetésekbe.
Az ügy hátterében egy különös egybeesés áll. Az Egyesült Államokban működő Kalshi előrejelzési platformon arra lehetett fogadni, melyik előadó vezeti majd a Spotify amerikai toplistáját június végén. A hónap utolsó napján még Drakeszámított a legesélyesebbnek, amikor azonban az Earrings lejátszásai néhány óra alatt közel 70 százalékkal megugrottak, Malcolm Todd dala váratlanul az élre került.
A fogadások eredményét ez alapján már ki is fizették, ezt követően azonban a Spotify felülvizsgálta az adatokat, és eltávolította a manipuláltnak ítélt streameket. A vállalat közleményében hangsúlyozta, hogy a streammanipuláció folyamatos kihívást jelent az iparág számára, ugyanakkor fejlett rendszerekkel dolgoznak a mesterséges hallgatottság kiszűrésén, és az ilyen lejátszások után nem fizetnek jogdíjat.
A történtek miatt több felhasználó is bírálta a Kalshit, mivel szerintük a kifizetések még a Spotify korrekciója előtt történtek meg. A platform közölte, hogy kapcsolatban áll a Spotifyval, és vizsgálja az ügy körülményeit.
A hírek szerint a Spotify azt is kérte a Kalshitól, hogy távolítsa el a szolgáltató logóját a fogadási felületekről. A platform ezt követően figyelmeztetést helyezett el, amely szerint a Spotify nem támogatja és nem hagyta jóvá ezeket az előrejelzési piacokat, bár ez a jelzés a cikk írásakor még nem minden oldalon jelent meg.
Az eset újabb példája annak, hogy a zenei toplisták és a fogadási piacok összekapcsolása könnyen teremthet ösztönzőt a mesterséges streamnövelésre. Miközben a streamingplatformok folyamatosan fejlesztik a csalások kiszűrésére szolgáló rendszereiket, az előrejelzési piacok térnyerése várhatóan egyre több hasonló vitát hozhat az elkövetkező időszakban.
HOZZÁSZÓLÁSOK
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
LoginOLVASD EL EZEKET IS: