Cikkek: 26160 | Ma megjelent: 23
onemusic logo

Street Parade 2026: megvannak az első fellépők

Írta: Ostroml

A Street Parade 2026. augusztus 8-án, szombaton tér vissza Zürichbe, ahol immár 33. alkalommal rendezik meg a világ egyik legnagyobb és legismertebb elektronikus zenei felvonulását. Az idei esemény mottója Together We Move, amely a közösség erejét és az összetartozást állítja a középpontba.

A részvétel idén is ingyenes, a program pedig 13 és 24 óra között zajlik. A szervezők több mint 200 hazai és nemzetközi előadót várnak, akik kilenc színpadon és mintegy 30 Love Mobile kamionon gondoskodnak a zenei élményről.

Az elsőként bejelentett fellépők között szerepel Adam Beyer, Blond:ish, Daria Kolosova és Rampa, mellettük pedig olyan ismert nevek érkeznek, mint HoneyLuv, Maceo Plex, Marlon Hoffstadt, Sonny Fodera, Vintage Culture, Archie Hamilton és Hilit Kolet.

A Street Parade egyik legfontosabb elemei továbbra is a Love Mobile kamionok, amelyek látványos díszítéssel és saját hangrendszerrel vonulnak végig a városon. Ezeken nemzetközi DJ-k és helyi kollektívák váltják egymást, miközben több tízezer résztvevő kíséri őket végig az útvonalon.

A felvonulás 13 órakor indul a Zürichi-tó partján, az Utoquai sétányról. Innen a menet a Bellevue tér, a Quaibrücke és a Bürkliplatz érintésével halad a Hafendamm Enge felé, nagyjából két kilométeres útvonalon.

A hivatalos program éjfélig tart, ezt követően pedig a város számos klubjában és rendezvényhelyszínén folytatódnak az afterpartyk azok számára, akik a felvonulás után sem szeretnék befejezni az ünneplést.

A Street Parade azonban nem csupán zenei esemény. A rendezvény évtizedek óta a szeretet, a béke, a szabadság, a tolerancia és a kölcsönös tisztelet üzenetét képviseli, amelyet az elektronikus zene segítségével juttat el több százezer résztvevőhöz.

Az idei Together We Move mottó ezt a szemléletet viszi tovább: arra hívja fel a figyelmet, hogy a közösség akkor válik igazán erőssé, amikor az emberek nyitottak egymásra, tanulnak egymástól és együtt formálják a jövőt.

Az afterpartyk részleteiről és a további programokról a szervezők a következő hetekben adnak bővebb tájékoztatást.

Találj egy eseméyt

Böngéssz az események között, és szerezz új élményeket!

Események
Töltsd fel az eseményedet

Értékesítsd a jegyeidet a OneTicketen!

Esemény létrehozása
HOZZÁSZÓLÁSOK

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.

Login
OLVASD EL EZEKET IS:

REKLÁM

OneTicket