Új dallal tért vissza a The Avalanches, ismét Karen O a vendégük
Írta: Ostroml
Új kislemezzel jelentkezett az ausztrál The Avalanches, amelyhez ismét a Yeah Yeah Yeahs frontembere, Karen Ocsatlakozott. A Blue Shadows a zenekar és az énekesnő második közös munkája a 2020-as Dial D For Devotion után, és ezúttal is a csapatra jellemző, mintákból építkező, filmszerű hangzásvilágot ötvözi Karen O törékeny, lebegő énekével.
A dal atmoszféráját a korai 1980-as évekből származó olasz formáció, a Blue Gas Shadows From Nowhere című felvétele alapozza meg. Az ebből készült sample köré épített kompozíció egyszerre idézi meg a soul és az italo disco világát, miközben álomszerű, nosztalgikus hangulatot teremt.
Robbie Chater elárulta, hogy a Blue Shadows ötlete még évekkel ezelőtt született Andy Szekeres közreműködésével, de hosszú időre feledésbe merült. Végül Tony Di Blasi talált rá egy régi mappában, és ő volt az, aki kitartóan szorgalmazta, hogy a szerzemény végül elkészüljön. Chater szerint a dal mára az egyik személyes kedvencévé vált, és külön kiemelte, hogy Karen O éneke teljesen új dimenzióba emelte a felvételt.
Az énekesnő elmondása szerint azonnal igent mondott a felkérésre, mert a We Will Always Love You számára az elmúlt évek egyik legfontosabb albuma. Úgy fogalmazott, hogy a The Avalanches zenéje különleges energiát hordoz, amelyhez örömmel csatlakozott ismét.
A Blue Shadows egy mozgalmas időszak közepén érkezik a melbourne-i formációtól. Az elmúlt hónapokban megjelent a Jamie xx-szel közös Every Single Weekend, valamint a Together, amelyben Nikki Nair, Jessy Lanza és Prentiss is közreműködik. A zenekar nemrég a Primavera Sound Barcelona fesztiválon is fellépett, ősszel pedig önálló londoni koncertsorozattal tér vissza a Pitchfork Music Festival részeként, folytatva az utóbbi időszak kreatív lendületét.
HOZZÁSZÓLÁSOK
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
LoginOLVASD EL EZEKET IS: