Az új Deadmau5 show „nagyobb lesz, mint egy Bon Jovi koncert”

2014.06.11

Deadmau5 új albummal jelentkezik június 17-én, és amíg várjuk a While (1<2) megjelenését, elárulta, mik a tervei az új turnéjával.

Cikkünk az albumról! A BBC Radio 1 adásában beszélgettek Zane Lowe-val, ahol a kanadai azt mondta, befejezte már a „pénzcsináló túrákat”, ahogy minimális vagy zéró produkciót kap közönség. „Nem azon vagyok már, hogy minél nagyobb bevételre tegyek szert azzal, hogy a legnagyobb belépő árakat kérjem el, és minimális produkciót nyújtsak az embereknek. Emlékszem, számos pont volt a karrieremben, amikor ennek az ellenkezőjét gondoltam, a pénzt meg el sem tudtam költeni.” Arról is beszélt, hogy az új show-ján már két éve dolgozik, és állítása szerinte „nagyobb lesz, mint egy Bon Jovi koncert”. „Egy ideje már dolgozunk néhány top szervező céggel, mármint nem top szervező cégekkel az EDM-ből, hanem igazán top szervezőkkel. Odajöttek hozzám és azt mondták: » haver, te vagy a legtökösebb gyerek«. Épp most kezdtem megírni a csekkeket, hogy kifizessem őket. Nagyon érdekes volt az idáig vezető út. A lényeg az, hogy próbálok valami újat csinálni, szóval nem az lesz, hogy az emberek befizetik a több száz dolláros belépőt, aztán egy LED cucc alatt bámulnak majd engem.” Forrás: Mixmag

TOVÁBBI CIKKEK

A Badgirls csapat április 12-én ünnepli 24. szülinapját

2024.04.03.

A Badgirls csapat április 12-én ünnepli 24. szülinapját, ennek apropóján a tehetség-gondozás jegyében egy mix-versenyt is hírdettek, hogy lehetőséget adjanak a szegedi bulijaikon való dj fellépésre... E mellett a buli felvezető programjaként egy mini kerekasztal beszélgetésre is várják a nagyérdeműt a hazai (benne speciálisan a vidéki) szcéna helyzetéről való szakmai beszélgetésre...

5 éves születésnapját ünnepli a Purple Noise csapata

2024.03.25.

5 éves születésnapját ünnepli a Purple Noise csapata

A Time Warp két napos eseménnyel ünnepli fennállásának 30. évfordulóját

2024.03.21.

A Time Warp két napos eseménnyel ünnepli fennállásának 30. évfordulóját