Kintar - Interjú

2014.11.10

November 15-én szombaton Cid Inc mellett egy másik dj is debütál Budapesten. Ez lesz Kintar első fellépése fővárosunkban ami egyben kiváló lehetőség arra, hogy a neki szánt két órában Guy J-t megelőzően letegye a névjegyét a szakértő közönség előtt.

- Ez az első fellépésed Budapesten, biztos izgatott vagy. Mik a benyomásaid a zsúfolt Facebook eventet, és a rendezvény körüli aktivitást látva? - Így van, ez lesz az első bulim Nálatok és tényleg, nagyon izgatott vagyok hogy végre zenélhetek az engem az utóbbi nyolc évben követő rajongóknak. Tudtam, hogy valamikor megtörténik majd, szóval ez magabiztosságot ad. Remek látni, hogy mennyien támogatnak egy ilyen stílusú rendezvényt – a line up igen masszív, örülök hogy részese lehetek. - A saját labeled a Sudam. Elégedett vagy a mostani helyzetével, illetve mik a jövőbeni tervek? - Boldog vagyok, hogy folyamatosan megjelentethetem a nekem tetsző zenéket, már majdnem 10 éve. Most épp azon vagyok, hogy még ismertebbé tegyem a kiadót, így Ibizára költöztünk, hogy innen terjesszük a Sudam igéjét – nagy dolgokat várok az elkövetkezendő időkben. - Már két albumod is megjelent, mikorra várhatjuk a harmadikat? Min dolgozol manapság? - Nos, már dolgoztam a harmadikom, amikor az Argentínában lévő házunkat kirabolták, és eltűnt a teljes anyag. Így a következő évet szánom az elkészítésére, és nem csak a szokásos tánczene lesz terítéken, hanem valami különlegest fogok alkotni – azt a fajta zenét, amiről mindig is álmodtam. Jelenleg a saját labelemen jönnek ki a szerzeményeim, illetve néhány szakmabeli barát címkéin, pl. Sudbeat (Hernan Cattaneo) és J00F (John 00 Fleming). - Ahogy egy másik szombati fellépőnk, Cid Inc, te is hangmérnökként dolgozol. Kik voltak az eddigi leghíresebb kuncsaftjaid, illetve volt-e esetleg filmszakmai vagy reklám munkád is? - A neveket inkább megtartom magamnak, mert a legtöbb nem publikus, de igen nagy nevekről van szó a mi szcénánkon belül. Sok előadónak készítettem trackeket, remixeltem vagy épp mastereltem. A saját labelemnél is én csinálok mindent. Volt néhány reklám melóm is és co-producer voltam a “De Martes a Martes” c. argentín film teljes soundtrackjének elkészítésénél. - A zenei karrier mellett mivel töltöd a szabadidőd? - Szeretek focizni, és a feleségemmel és a kutyámmal lenni. - Hogy mutatnád be, mivel foglalkozol egy olyan embernek, aki nem ismer? - Boldoggá teszem az embereket a zenémmel és különleges érzéseket okozok nekik, amiket addig nem tapasztaltak. - Mi volt a legjobb tanács, amit a zeneiparral kapcsolatban valaha kaptál? - A zenei karrier nem a lustáknak való, mert nagyon sok időt és energiát emészt fel, amíg abba a pozícióba kerülsz, amire mindig is vágytál – ha egyáltalán sikerül. Szenvedélyesnej és elkötelezettnek kell lenned. - Ki minden idők zenei hőse számodra? - Michael Jackson. Mindig a tökéletesre törekedett. A zenéje dallamos volt, és megérintett. Számomra ő egyedülálló volt a Földön, - 3 szó, ami bemutatja Kintart, mint személyt: - Egyszerű, szenvedélyes, elbűvölő. - 3 szó, ami bemutatja Kintart, mint művészt: - Groovy, deep és trippy. - Melyik az a track, amit minden bizonnyal hallhatunk majd Tőled szombaton? - Nagyon sok új produkciómat hallhatjátok majd. A tapasztaltabbak felismerik majd az új re-editet amit a Dusted - Always Remember To Respect And Honour Your Mother-re csináltam. Ez egy olyan track amitől meg fogtok őrülni!

TOVÁBBI CIKKEK

5 éves születésnapját ünnepli a Purple Noise csapata

2024.03.25.

5 éves születésnapját ünnepli a Purple Noise csapata

A Time Warp két napos eseménnyel ünnepli fennállásának 30. évfordulóját

2024.03.21.

A Time Warp két napos eseménnyel ünnepli fennállásának 30. évfordulóját

Világhírű party brandek jönnek a Szigetre

2024.03.18.

A világ legismertebb party brand-jei váltják egymást „házigazdaként” a Sziget legnagyobb elektronikus party helyszínén