Négy halott az Amsterdam Dance Event (ADE) eseményen!

2014.10.26

A rendőrség megerősítette, hogy négy ember elhunyt a múlt hétvégén megrendezésre kerülő Amsterdam Dance Event rendezvényen.

Bár a személyazonosságukat nem hozták nyilvánosságra, a Volkskrant szerint egy 33 éves szerb és egy 21 éves holland férfi meghalt az ADE fesztiválon. A 21 éves férfit október 18-án éjszaka szállították a Westergasfabriek kórházba, és az október 19-i hajnalban ugyanitt hunyt el. A 33 éves férfi a Club Lite előtt esett össze és röviddel a kórházba szállítás után szombat éjszaka elhunyt. Bár a haláluk pontos körülményei még nem tisztázottak, a rendőrségi jelentések szerint mindkettőjük tragédiáját kábítószer okozhatta. A harmadik áldozat egy 41 éves nő, akinek a halálát a rendőrség szerint szintén ecstasy fogyasztásnak tudható be. A negyedik halott a PHOENIX Music International szerint egy 41 éves férfi volt. Richard Zijlma, az ADE rendezője az alábbiakat nyilatkozta: „Az ADE szervezőit sokkolta a tragédia. Szoros kapcsolatban állunk a rendezvényeknek helyt adó klubokkal, az önkormányzatokkal és az egészségügyi szolgálattal, amelyek mind kapcsolatban állnak az ADE-vel, és közösen minden óvintézkedést megteszünk, hogy a vendégek sértetlenségét biztosítsuk. Minden helyszín saját maga gondoskodik a biztonságról, és arról, hogy átfogó ellenőrzést végezzenek a bejáratoknál, amelyek meg is történtek mindenhol.” Hozzátette: „A droghasználatot semmilyen formában nem tolerálja az ADE szervezősége, és partnerei mindent megtesznek a vendégek felelős szórakozásáért. Mélyen együtt érzünk a családokkal, a hozzátartozókkal és a barátokkal ebben a nehéz időben, és szeretnénk kifejezni őszinte részvétünket irántuk.”

TOVÁBBI CIKKEK

5 éves születésnapját ünnepli a Purple Noise csapata

2024.03.25.

5 éves születésnapját ünnepli a Purple Noise csapata

A Time Warp két napos eseménnyel ünnepli fennállásának 30. évfordulóját

2024.03.21.

A Time Warp két napos eseménnyel ünnepli fennállásának 30. évfordulóját

Világhírű party brandek jönnek a Szigetre

2024.03.18.

A világ legismertebb party brand-jei váltják egymást „házigazdaként” a Sziget legnagyobb elektronikus party helyszínén