Negyedik évadjára készül a Budapest Park

2015.02.18

Április végén kezdi immár negyedik évadját a Budapest Park, Európa legnagyobb szabadtéri szórakozóhelye. Az idei felhozatalban is ott lesz a honi zenei élet krémje, gazdagon tarkítva nemzetközi sztárokkal. A Budapest Park ezúttal is a műfajok változatosságát ígéri, mint egy „multikulti nagyfesztivál”– öt hónapon át.

2012-ben nyitotta meg először kapuit, s hamar Budapest meghatározó kulturális terévé vált a Budapest Park, mely méretében, sokszínűségében és zenei kínálatában is ma már a főváros első számú bulihelyszíne. Tavaly, az öt hónapos szezon alatt majd’ 300.000 látogató fordult meg a 10.000 m2-nyi területen, ahol 93 koncertnapon fellépett mintegy 200 zenekar, 60 Dj és a 11.000 főt befogadni képes buliplacc helyt adott 3 fesztiválnak is. A Budapest Parkban - a legnagyobb koncerteket felvonultató Nagyszínpad mellett - dedikált helyszínt kap az elektronikus tánczene is. A 900 m2-es Park Dance Aréna – rossz idő esetén – a zenekari koncerteket is befogadja, így a Parkban egy program sem maradhat el. A bakeliteket pörgető házibulik hangulatát idézi meg a Retro Kert, ahol két, elkülöníthető tánctéren, kézzel festett, századfordulós plakátok övezte díszletek közt csendülnek fel a ’80-as, ’90-es évek banzájainak slágerei, az olykor kertmozivá vagy sportvetítések helyszínévé is avanzsáló helyszínen. Budapest egyik legizgalmasabb kiállítóterét is rejti A Budapest Park: a Bunker! Galéria tavaly is több kortárs fiatal festőművésznek adott lehetőséget a bemutatkozásra. Mindemellett a legapróbbak számára is nyújt szórakozást a Park, ahol a kreatív kézműves foglalkozásoktól, a gyerekjógán át a titokzatos nyomozásokig számtalan program várja a gyermekeket. A Pöttömkertet a gyermekek ingyen látogatják, a felnőttek belépőjegy árának összegét pedig teljes egészében jótékonysági célra ajánlja fel a Budapest Park. Mi sem bizonyítja jobban a Budapest Park kiemelkedő jelentőségét a hazai buliéletben, mint hogy a legnagyobb zenekarok ma már - szinte kivétel nélkül – idehozzák legfontosabb koncertjeiket, legyen az születésnap, lemezbemutató, nagy visszatérés vagy feloszlás előtti búcsúkoncert. Az évadnyitány hétvégéjén rögtön egy nagy kedvenc lemezbemutatója érkezik. Április 24-én a Brains itt mutatja be Superheroes című új hanganyagát. És nem kell sokat várni egy újabb lemezbemutatóra. Másnap, azaz április 25-én lép fel a Hiperkarma zenekar, akik legújabb lemezüket ez alkalommal bemutató Hősök csapatát hívták vendégségül. De ez még nem elég: szintén áprilisban, a hónap végén lép fel a Parkban az Irie Maffia, akik vadonatúj lemezük bemutató- koncertjével itt ünneplik 10. születésnapjukat. Születésnapi koncertből több is lesz az idei Budapest Park műsorán. Május 2-án, az idén 70 éves Földes Hobo László ad koncertet, május 23-án a 30Y ünnepli 15 éves fennállását, június 5-én pedig a 20 éves Bon Bon jubilál a Parkban. Két 10 éves zenekar is a BP Parkban ünnepel. Június 27-én jön a Vad Fruttik, július 11-én pedig a Kiscsillag érkezik - bizonyára emlékezetes – születésnapi koncerttel. A nemzetközi fronton támad a Scooter. A zenekar tavaly a legnagyobb tömeget vonzotta a Parkba, idén május 16-án lépnek színpadra. Sorrendben következik – május 22-én- “nyári szezonnyitó nagykoncertjével” a Punnany Massif. A változatosság jegyében, az ígéret szerint „rozétól ázott szerelmes szavakkal és szexi szaxofonszólókkal” várja rajongóit a Wellhello formáció, május 29-én. Másnap pedig a hazai rockélet nagy legendája, az Omega áll színpadra, az egykori Budai Ifjúsági Park emlékére celebrált beatmisével, a Budapest Parkban. A zenekar hamarosan részleteket is elárul, s kiderül majd egy nemzetközi sztár előzenekar, valamint egy hazai rádiós-lemezlovas legenda vendégszereplése és megannyi további részlet is. Június első hétvégéjén Rúzsa Magdi nagykoncertje csalogatja a közönséget a Parkba. Tavaly novemberi, teltházas bulija után újra Budapestre érkezik a los angeles-i Hollywood Undead. A maszkos zenekar, akinek már az első lemeze is majdnem 1 millió példányban kelt el, a modern rockzenébe tökéletesen olvasztotta bele a metál stílusjegyeit, a szókimondó hip- hop szövegelést és az alternatív rockot. Aznapra – azaz június 17-re – várható a Budapest Parkba a Marilyn Manson-i hagyományokat követő Motionless In White, a szolidabb megjelenésű, ám tömörségben hasonló kaliberű Bury Tomorrow és a pimaszul kemény, mégis kellemesen dallamos rockzenét toló Asking Alexandria. Június 25-én vár ránk még egy Halott Pénz koncert és július 4-én pedig a TNT – Vissza a jövőbe turné egyik állomásaként áll meg itt a zenekar. Idén beszünteti működését - 20 sikeres év után - a HS7. A zenekar klubturnéval és fesztiválkoncertekkel zárja le két évtizedes pályafutását. A búcsúkoncertre augusztus 1-én Budapesten, a Budapest Parkban kerül sor. Szeptember 12-én pedig Európa egyik legnagyobb popsztárja - hosszú évek után - végre visszatér Budapestre. DJ BOBO egy grandiózus, élő show és koncert keretében egy estére visszarepíti közönségét a ’90-es évekbe. Egyelőre ennyi, de még sok minden várható a magyar és nemzetközi fronton egyaránt. Részletek itt: http://budapestpark.hu 2015.04.24. - Brains lemezbemutató, vendég: Anima Sound System 2015.04.25. - Hiperkarma, vendég Hősök (lemezbemutató) 2015.04.30. - Irie Maffia X. jubileumi & lemezbemutató koncert 2015.05.02. - Földes Hobo László 2015.05.16. - Scooter 2015.05.22. - Punnany Massif 2015.05.23. - 30Y 2015.05.29. - Wellhello 2015.05.30. - OMEGA - Beat Mise a Budai Ifjúsági Park emlékére 2015.06.05. - BonBon 2015.06.17. - Asking Alexandria, Hollywood Undead, Motionless In White, Bury Tomorrow 2015.06.25. - Halott Pénz 2015.06.27. - Vad Fruttik 2015.07.04. - TNT - Vissza a jövőbe 2015.07.11. - Kiscsillag 2015.08.01. - Heaven Street Seven Búcsúkoncert 2015.09.12. - Dj Bobo

TOVÁBBI CIKKEK

A Badgirls csapat április 12-én ünnepli 24. szülinapját

2024.04.03.

A Badgirls csapat április 12-én ünnepli 24. szülinapját, ennek apropóján a tehetség-gondozás jegyében egy mix-versenyt is hírdettek, hogy lehetőséget adjanak a szegedi bulijaikon való dj fellépésre... E mellett a buli felvezető programjaként egy mini kerekasztal beszélgetésre is várják a nagyérdeműt a hazai (benne speciálisan a vidéki) szcéna helyzetéről való szakmai beszélgetésre...

5 éves születésnapját ünnepli a Purple Noise csapata

2024.03.25.

5 éves születésnapját ünnepli a Purple Noise csapata

A Time Warp két napos eseménnyel ünnepli fennállásának 30. évfordulóját

2024.03.21.

A Time Warp két napos eseménnyel ünnepli fennállásának 30. évfordulóját