100% Budapest NYE @ Akvárium Klub, 2015.12.31.

2015.12.23

Az NVC által életre hívott 100% Budapest elnevezésű szilveszteri eseményen ismét a helyi előadóké a főszerep: a téma idén is a véget nem érő közös ünneplés a Budapest véráramát hajtó csapatokkal, dj-kkel.

A kivételes esemény az Akvárium minden négyzetméterét kihasználva egyszerre három termet megmozgatva ünnepli majd az újév közeledtét. A Nagy Hallban a legnépszerűbb techno és house irányzatok hangadói váltják majd egymást. Csak ebben az egy teremben rögtön tizenkét előadó összegzi majd a színpadon a 2015-ös év felejthetetlen élményeit: színen az NVC, a Hi!Fly, a Monkey6 dj tagjai, emellett itt zenél majd Karanyi, Tom Select és Beta is. A Kis Hall ad majd otthont az utóbbi időben ritkán látható Bëlga fellépésének. A koncert előtt és után ismert hazai zenekarok exkluzív dj produkciói követik majd egymást. Érkezik az Anima Sound System, a Zagar, a Soerii & Poolek, a Passed és mások. A Volt bárban eközben többek között Mr. Mstrs, Nora Matisse, Vatsanah, Aiwa & Utah játszanak, azaz a puhább elektronikus zenék kiváló szakértői adják egymásnak a stafétát. A csupa meglepetést tartogató line-upban azonban a pillanat diktál majd, így a dj szettek éppúgy hozhatnak bombasztikus house, nudisco vagy r’n’b kitöréseket is, mint megsemmisítő techno lüktetést. Az év leghangosabb estéjén tehát három merőben eltérő stílusú terem garantálja majd, hogy a 100% Budapest-en mindenki megtalálja a saját számítását. Nagy Hall: Karanyi (GIRLY) Yvel & Tristan (Hi!Fly) Tom Select (Girls&Mathematics) Subotage (NVC) Sinko (NVC) Sobek (Hi!Fly) James Grow (Hi!Fly) Tolo (LavaLava) Falcao (LavaLava) Bergi (Monkey6) Sirmo (Monkey6) XXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXX Kis Hall: Bëlga (20.30-22.00) Soerii & Poolek DJ set Kama DJ set (Mary Popkids) Zagar DJ set Anima Sound System DJ set Linczényi Márkó DJ set (Kolin) Passed DJ set XXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXX VOLT Bar: Beta Vatsanah (Contra Mundum) Nora Matisse PLUSPlus Mr. Mstrs (Monday Session) Aiwa & Utah (NIGHTDRIVE) Vikipop XXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXX Facebook event: https://www.facebook.com/events/175818029434612/ - JEGYEK // TICKETS - December 31. 23h-ig: 3000 HUF December 31. 23h-tól: 3500 HUF Online jegyvásárlás: RA: http://www.residentadvisor.net/event.aspx?783449 Akvárium: http://akvariumklub.hu/program/566afab159f14104f2c9e26a Nyomtatott elővétel: Központ (1075 Bp., Madách Imre út 5.) Akvárium Klub (1051 Bp., Erzsébet tér)

TOVÁBBI CIKKEK

A Badgirls csapat április 12-én ünnepli 24. szülinapját

2024.04.03.

A Badgirls csapat április 12-én ünnepli 24. szülinapját, ennek apropóján a tehetség-gondozás jegyében egy mix-versenyt is hírdettek, hogy lehetőséget adjanak a szegedi bulijaikon való dj fellépésre... E mellett a buli felvezető programjaként egy mini kerekasztal beszélgetésre is várják a nagyérdeműt a hazai (benne speciálisan a vidéki) szcéna helyzetéről való szakmai beszélgetésre...

5 éves születésnapját ünnepli a Purple Noise csapata

2024.03.25.

5 éves születésnapját ünnepli a Purple Noise csapata

A Time Warp két napos eseménnyel ünnepli fennállásának 30. évfordulóját

2024.03.21.

A Time Warp két napos eseménnyel ünnepli fennállásának 30. évfordulóját