A Dj download-ot átveszi a Juno

2009.11.11
Az olyan online boltoknak, mint például a Vinyl Warning ,szembe kell nézniük azzal a ténnyel, hogy csökken az igény az internetes lemez vásárlásra. Köszönhetően az illegális letöltéseknek és az elmúlt év válságának. A hír pénteken látott mapvilágot, mikor is a Dj download egy nyilatkozatot adott ki melyben a társaság felszámolásáról írtak. „Sajnálattal közöljük, hogy a a DjDownload társasága próbálkozásaink ellenére is menthetetlen.-írta Justin Pears. Hozzátette még: „Több hónapnyi kemény munka után sem sikerült növelnünk a bevételt. Annak ellenére hogy a vállalat nem tudja folytatni munkáját, megköszönjük mindenkinek a segítséget és minden jót kívánunk a jövőben.” Közvetlenül a bejelentés után további hírek derültek ki miszerint a Juno már át is vette a Djdownload-ot. Annak ellenére hogy az oldal fut, már nem a régi csapat irányítja, hanem teljes egészében a Juno legénysége kormányozza. „A Djdownload úttörő szerepet játszik a digitális zenében és a dance business-ben.”-mondta a Juno vezetője Richard Atherton. Mint elmondta, hiszi hogy a Juno és a Djdownload együttesen versenyképes lehet a letöltési piacon. Komor időszak ez a Djdownload csapatának és a dance zene kedvelőinek.

TOVÁBBI CIKKEK

A Badgirls csapat április 12-én ünnepli 24. szülinapját

2024.04.03.

A Badgirls csapat április 12-én ünnepli 24. szülinapját, ennek apropóján a tehetség-gondozás jegyében egy mix-versenyt is hírdettek, hogy lehetőséget adjanak a szegedi bulijaikon való dj fellépésre... E mellett a buli felvezető programjaként egy mini kerekasztal beszélgetésre is várják a nagyérdeműt a hazai (benne speciálisan a vidéki) szcéna helyzetéről való szakmai beszélgetésre...

5 éves születésnapját ünnepli a Purple Noise csapata

2024.03.25.

5 éves születésnapját ünnepli a Purple Noise csapata

A Time Warp két napos eseménnyel ünnepli fennállásának 30. évfordulóját

2024.03.21.

A Time Warp két napos eseménnyel ünnepli fennállásának 30. évfordulóját