A Prodigy gyűlöli, ha a Pendulumhoz hasonlítják

2010.07.13
A Prodigy-ből Liam Howlett-nek nem nagyon tetszik, hogy zenekarát a Pendulumhoz hasonlítják. Az elektronikus dance csapat koponyáját -, akik viszont a "Propane Nightmares" előadóival fognak közös koncertet adni a Milton Keynes Bowl-ban, Dél-kelet Angliában július 24-én – igencsak "felb*szta", hogy az emberek folyamatosan összehasonlítják a két zenekart. A NME magazinnak elmondta: "Az emberek azt mondogatják, hogy a Pendulum hasonló hozzánk, pedig nem. Azt hiszem, ha látnának minket egymás mellett, akkor kib*szottul nyilvánvalóvá válna, hogy teljesen különbözünk egymástól. "És legalább annyira felb*sz ez minket, ahogy pár embert is rajtunk kívül." Liam - aki a Pendulum "Immunize" című számában működött közre a csapat "Immersion" című albumán – épp azt ecsetelte, hogy miközben a Prodigy-nek sikerült megtartani "rave gyökereit", addig a Pendulum maga mögött hagyta eredetét. Azt mondta: "Úgy tűnik, hogy igencsak elhagyták drum 'n' bass gyökereiket, de még mindig kapaszkodnak beléjük egy kicsit. Mivel mi valóban folyamatosan ragaszkodunk gyökereinkhez, vagyis a rave-hez, mindig van valami új, amit ki tudunk belőle hozni. "Sikerült megőrizni a legtöbb rajongónkat, és egyre csak többen lesznek."

TOVÁBBI CIKKEK

A Badgirls csapat április 12-én ünnepli 24. szülinapját

2024.04.03.

A Badgirls csapat április 12-én ünnepli 24. szülinapját, ennek apropóján a tehetség-gondozás jegyében egy mix-versenyt is hírdettek, hogy lehetőséget adjanak a szegedi bulijaikon való dj fellépésre... E mellett a buli felvezető programjaként egy mini kerekasztal beszélgetésre is várják a nagyérdeműt a hazai (benne speciálisan a vidéki) szcéna helyzetéről való szakmai beszélgetésre...

5 éves születésnapját ünnepli a Purple Noise csapata

2024.03.25.

5 éves születésnapját ünnepli a Purple Noise csapata

A Time Warp két napos eseménnyel ünnepli fennállásának 30. évfordulóját

2024.03.21.

A Time Warp két napos eseménnyel ünnepli fennállásának 30. évfordulóját