A 'Quincy'-vel tér vissza a Deep Dish!

2014.02.14

Habár Sharam és Dubfire egyaránt utaltak már korábban egy lehetséges visszatérésre, most azonban úgy tűnik, valóban elérkezni látszik az újra egyesülés. Igen, jól olvastad! A Grammy díjas Deep Dish, vagyis Sharam Tayebi – azaz Sharam – és Ali Shirazinia – azaz Dubfire – végre újra összeállnak.

Sőőőt csináltak egy weboldalt, (www.deepdish.com) ahol már az első fellépésüknek a helyszíne is megvan jelölve. (Március 29. - Miami) A Deep Dish nevéhez köthető az 1998-as „Junk Science”, a 2005-ös „George Is On”, számos mix cd – köztük a Global Underground Moscow és Toronto, és egy Renaissance Ibiza mix – valamint számos single és remix lemez, köztük Dido „Thank You”-ja is, amely Grammy sikert hozott 2002-ben. A duó volt a house rajongók kedvence éveken keresztül, mígnem 2006-ban Sharam és Dubfire útjai különváltak és mindketten a szóló karrierjükre fókuszáltak, és Dubfire-nek sikerült is a techno és a minimal top sztárjai közé emelkednie. Dubfire és Sharam rendkívül sikeres együttműködést tudhat maga mögött a 90-es és a korai 2000-es években (a fent említett két nagylemezük is megjelent), mielőtt feloszlottak 2006-ban. Mindketten a szólókarrierjüket egyengették azóta, Dubfire létrehozta saját hangzását a big-room techno világában, míg Sharam tovább futotta a köröket a mainstreamben. Most pedig, a korábbi találgatások után a páros hivatalosan is bejelentette visszatérését egy single lemezzel, amely mácius 31-én jelenik meg a Virgin Records-nál. BEATPORT LINK: http://po.st/QuincyBP

TOVÁBBI CIKKEK

A Badgirls csapat április 12-én ünnepli 24. szülinapját

2024.04.03.

A Badgirls csapat április 12-én ünnepli 24. szülinapját, ennek apropóján a tehetség-gondozás jegyében egy mix-versenyt is hírdettek, hogy lehetőséget adjanak a szegedi bulijaikon való dj fellépésre... E mellett a buli felvezető programjaként egy mini kerekasztal beszélgetésre is várják a nagyérdeműt a hazai (benne speciálisan a vidéki) szcéna helyzetéről való szakmai beszélgetésre...

5 éves születésnapját ünnepli a Purple Noise csapata

2024.03.25.

5 éves születésnapját ünnepli a Purple Noise csapata

A Time Warp két napos eseménnyel ünnepli fennállásának 30. évfordulóját

2024.03.21.

A Time Warp két napos eseménnyel ünnepli fennállásának 30. évfordulóját