A 0. napon a The Killers nyitja az EXIT Fesztivált

2017.03.16

2017. július 5-én korszakunk egyik legnagyszerűbb bandája, a The Killers lép fel Szerbiában, így ők lesznek a legnagyobb név aznap az EXIT Festival-on. Az együttes a kolosszális péterváradi várban fog fellépni a nemrég meghirdetett nulladik napon és Liam Gallagher, Rag'n'Bone Man, Jake Bugg, Hardwell, Paul Kalkbrener, Duke Dumont, Dixon, Jamie Jones, Solomun, Recondite és még sok más korábban bejelentett név mellett ők is fellépnek majd a négy napra nyúló díjnyertes szerbiai fesztiválon. A las vegasi négyes ízelítőt ad majd a rajongóknak az idén megjelenő új albumról, melyet már most nagy várakozások előznek meg. Emellett persze számíthatunk a korábbi slágerekre is, mint például a Mr. Brightside, a Somebody Told Me, a Human, a Runaways és a többi jól ismert dalokra. Az első szerbiai fellépésük egyben egy exkluzív turné állomása is lesz, ahol a kiválasztott fesztiválok között van például a rögtön az EXIT után következő, Hyde Park, amelyre az összes jegy elkelt már.

A The Killers  2004-ben rohamozta meg a világot a Hot Fuss c. bemutatkozó albumukkal, amely az évtized egyik legtöbbször eladott lemeze volt, és a Rolling Stone magazin szerint azóta már minden idők egyik legsikeresebb debütáló albumává nőtte ki magát. Azóta a további négy lemezük is a brit lemezeladási listák csúcsait ostromolták, összesen több mint 25 millió eladott példánnyal büszkélkedhetnek. A The Killers a zenei karrierje mellett humanitárius munkájával és társadalmi aktivista szerepével is ismertté vált, és az egyik fő résztvevője az emberkereskedelem ellen küzdő MTV EXIT programnak, amely 2004-es az EXIT Festival óta létezik.

BÉRLETEK: 
https://oneticket.hu/exit-fesztival-2017
http://meex.hu/jegyek/exit-fesztival-2017

A The Killers 2001-ben alakult Las Vegasban, amikor a frontember Brandon Flowers egy Oasis koncertről annyira lenyűgözve jött ki, hogy feladott egy hirdetést a helyi újságban, ahol gitárost, basszusgitárost és dobost keresett maga mellé. A 2003-ban megalakult formáció változatlan a mai napig: Brandon Flowers énekes/billentyűs, Ronnie Vanucci dobos, Dave Keuning szólógitáros és Mark Stoermer basszusgitáros alkotják a bandát. A zenekar számtalan elismerést begyűjtött már művészi munkájáért: számos jelölést kapott a Grammy, az American Music Awards, az MTV Video Music Awards, az NME Awards és más zenei díjátadók gáláin. A The Killers minden nagy fesztiválon volt már headliner és olyan arénákban adott teltházas koncerteket, mint a new yorki Madison Square Garden vagy a londoni Wembley stadion.

Az EXIT Festival július 6-9-ig kerül megrendezésre a szerbiai Újvidéken, a csodaszép péterváradi várban, most pedig a július 5. is hozzáadódott a fesztiválhoz, mint a Day Zero. Minden bérletes kedvezményes áron bővítheti a már meglévő jegyét, hogy a nulladik napon is beléphessen a fesztiválra. A kedvezményes értékesítés március 13-án indul. A jegyek az EXIT hivatalos honlapján rendelhetőek, ahol hamarosan további fellépők bejelentése várható, mivel az EXIT, ahogyan eddig is, úgy továbbra is változatos programot kínál.

2000-ben Slobodan Milosevic elnyomó rezsimje ellen fellépő ifjúsági megmozdulásként indult az EXIT, amely mára már a világ vezető fesztiváljai közé nőtte ki magát. Olyan fellépők fordultak meg már itt, mint a Red Hot Chili Peppers, Madonna, a Depeche Mode, Robbie Williams, a Guns'n'Roses, az Arctic Monkeys, a The Prodigy és a Motörhead, hogy csak néhányat említsünk. Mint az egyetlen olyan kortárs zenei fesztivál, amely társadalmi aktivitásból fejlődött ki, az EXIT az 1967-es Summer of Love-ra és a ’60-esévek békemozgalmaira emlékeztet, és olyan üzenetet hordoz, amelyre most nagyobb szüksége van a világunknak, mint bármikor máskor.

BÉRLETEK: 
https://oneticket.hu/exit-fesztival-2017
http://meex.hu/jegyek/exit-fesztival-2017

EXIT Hazai facebook: https://www.facebook.com/exithun/
EXIT Festival facebook oldal: https://www.facebook.com/exit.festival/
Facebook event: https://www.facebook.com/events/1268679503145268/


TOVÁBBI CIKKEK

A Badgirls csapat április 12-én ünnepli 24. szülinapját

2024.04.03.

A Badgirls csapat április 12-én ünnepli 24. szülinapját, ennek apropóján a tehetség-gondozás jegyében egy mix-versenyt is hírdettek, hogy lehetőséget adjanak a szegedi bulijaikon való dj fellépésre... E mellett a buli felvezető programjaként egy mini kerekasztal beszélgetésre is várják a nagyérdeműt a hazai (benne speciálisan a vidéki) szcéna helyzetéről való szakmai beszélgetésre...

5 éves születésnapját ünnepli a Purple Noise csapata

2024.03.25.

5 éves születésnapját ünnepli a Purple Noise csapata

A Time Warp két napos eseménnyel ünnepli fennállásának 30. évfordulóját

2024.03.21.

A Time Warp két napos eseménnyel ünnepli fennállásának 30. évfordulóját