A tavalyi évben 25 éves csúcsot döntött meg a kábítószerhez köthető halálesetek száma az Egyesült Királyságban

2017.10.04

A brit Office for National Statistics (ONS) nem olyan régen kiadott jelentése szerint 2016-ban volt a legmagasabb a droghoz kapcsolódó halálozások száma 1993 óta, amióta jegyzik ezt a statisztikát. A halálesetek többsége ópiát származékokhoz köthető (pl. heroin), és legnagyobb számban a 40-49 éves korosztályban történtek ezek az esetek.

Az ópiátokkal összefüggő esetekben az egyik fő faktor a szintetikus ópiát, ilyen a fentanil is, amelyből az egyik új drog, a furanfentanil is készül. Angliában és Walesben a halálozások száma 24-gyel nőtt, a 2015-ös 34-ről 2016-ban már 58 haláleset köthető a fentanilhoz. Az is meglehet, hogy a valódi értékek még ettől is magasabbak, mivel a toxikológusok nem minden esetben végeznek tesztet a fentanil kimuatására. A European Monitoring Centre for Drugs and Drug Addiction (EMCDDA) intézet 18 új fentanil alapú anyagot azonosított be, és külön felhívják a figyelmet az új drog okozta veszélyekre.

Az MDMA okozta halálok száma is nőtt a tavalyi évben, a 2015-ös 57-ről 2016-ra 63-ra emelkedett. Az, hogy az MDMA többször okozott halált, annak is betudható, hogy sokkal népszerűbb a fiatalok körében. A statisztikák azt is kimutatták, hogy a hagyományosan ecstasyhoz köthető esetek sokkal nagyobb figyelmet kapnak a médiában is, mint az ópiát okozta halálok, különösen Skóciában, ahol 1990 óta minden egyes ecstasys eset a címlapokra került, míg az ópiátos eseteknél kilencből egyről számolnak csak be.

Érdemes megjegyezni, hogy az MDMA a szociálisan aktív fiatalok körében a legnépszerűbb, akik klubokba, fesztiválokra járnak, míg heroint és egyéb ópiátokat jellemzően inkább az idősebb, barátoktól, családtól elszigetelt emberek választanak.


TOVÁBBI CIKKEK

A Badgirls csapat április 12-én ünnepli 24. szülinapját

2024.04.03.

A Badgirls csapat április 12-én ünnepli 24. szülinapját, ennek apropóján a tehetség-gondozás jegyében egy mix-versenyt is hírdettek, hogy lehetőséget adjanak a szegedi bulijaikon való dj fellépésre... E mellett a buli felvezető programjaként egy mini kerekasztal beszélgetésre is várják a nagyérdeműt a hazai (benne speciálisan a vidéki) szcéna helyzetéről való szakmai beszélgetésre...

5 éves születésnapját ünnepli a Purple Noise csapata

2024.03.25.

5 éves születésnapját ünnepli a Purple Noise csapata

A Time Warp két napos eseménnyel ünnepli fennállásának 30. évfordulóját

2024.03.21.

A Time Warp két napos eseménnyel ünnepli fennállásának 30. évfordulóját