Akon villám dala

2010.01.07
Akon és David Guetta közös szám a Sexy Chick egy éjszaka alatt készült el. A dal ötlete egy angliai fesztiválon született ahol fellépett az amerikai rapper és az európai dj. David így nyilatkozott: ” Mikor találkoztunk már tudtuk hogy nekünk együtt kell dolgoznunk. Úgy hogy már aznap este stúdióba vonultunk. Elugrottunk egy londoni stúdióba és egy éjszaka alatt felvettük a dalt.” Annyira megtetszett David-nek a track hogy rögtön elment a lemezkiadójához és újragondolta a One Love című lemezét. „Reggel küldtem a lemezkiadónak egy emailt hogy azonnal álljanak le mindennel, mert van egy őrületes dalom.”-mesélte Guetta. „Ők meg olyanok voltak, hogy 'ugyan már David így is annyi szám van már az albumon', de engem ez nem érdekelt.” És David-nek igaza lett, a nyár legnagyobb slágere lett világszerte. Az Egyesült Királyságban, Németországban, Belgiumban és Ausztriában, valamint hatalmas sikert aratott Kanadában és az USA-ban is. „Akon és csapata nem látta meg a lehetőséget a dalban, de én tudtam hogy nagyon ütős lesz. És ezt csak Európában látják meg egyből az emberek, Amerikában ezt nem tudtuk volna megcsinálni.”-nyilatkozta David.

TOVÁBBI CIKKEK

A Badgirls csapat április 12-én ünnepli 24. szülinapját

2024.04.03.

A Badgirls csapat április 12-én ünnepli 24. szülinapját, ennek apropóján a tehetség-gondozás jegyében egy mix-versenyt is hírdettek, hogy lehetőséget adjanak a szegedi bulijaikon való dj fellépésre... E mellett a buli felvezető programjaként egy mini kerekasztal beszélgetésre is várják a nagyérdeműt a hazai (benne speciálisan a vidéki) szcéna helyzetéről való szakmai beszélgetésre...

5 éves születésnapját ünnepli a Purple Noise csapata

2024.03.25.

5 éves születésnapját ünnepli a Purple Noise csapata

A Time Warp két napos eseménnyel ünnepli fennállásának 30. évfordulóját

2024.03.21.

A Time Warp két napos eseménnyel ünnepli fennállásának 30. évfordulóját