Art Department az állatok kizsákmányolása ellen harcol

2017.06.22

A zene mindig összehozza az embereket. Ha pedig a zenét arra használják fel, hogy felhívják vele a társadalom figyelmét különböző problémákra, nagyon hatásos csatorna tud lenni.

Az Art Departmentből ismert Jonny White, Wade Cawood a Pulse-ból, valamint Jack Baucher a Tears For Tigerstől közösen megalapították a Music Against Animal Cruelty elnevezésű nonprofit szervezetet, melynek célja a vadon élő állatok védelme.

A kezdeményezés az idei Music Summit-on, május 25-én indult útjának, amikor a trió egy előadást tartott a projektjükről és céljukról: a vadvilág megmentése a zenét felhasználva.

Az előadás során sokkoló statisztikákat osztottak meg a közönséggel arról, milyen veszélynek vannak kitéve az állatok. Minden húszadik percben 3500 új állat születik, de ugyanakkor egy vagy több veszélyeztetett fajt el is veszítünk. Minden tizenöt percben megölnek egy elefántot a csontjáért, míg a vadon élő afrikai oroszlánok populációja az utóbbi tíz évben 50 ezerről 15 ezerre csökkent.

Jonny az International Business Times UK lapnak nyilatkozott: „A számok egészen megdöbbentőek, ha nem figyelünk, még rosszabbak lehetnek. Mélyen együtt érzek velük, mert az emberi kapzsiság miatt az egyes populációk száma vészesen csökken, ami a kihalás szélére sodorhat fajokat, és a számok önmagukban nem is adják vissza a teljes képet a helyzetről.”

Annak érdekében, hogy a párbeszéd beinduljon az állatokról, egy különleges rendezvényt szerveznek a kenyai Nairobiban, ahol a The Alchemist Barban fellép az Art Department, The Legend, mellettük pedig a kenyai dj-k, SURAJ, Foozak és Dylan-S is zenélnek majd. Utóbbi a Midi Minds céget vezeti, ami oktató szemináriumokkal, workshopokkal igyekszik a július elsejei eseményt megtámogatni.

A rendezvény teljes bevétele a The Lions Guardians Foundation alapítványhoz megy majd, amelynek célja, hogy megtalálja a hosszú távú megoldást arra, hogy az emberek és oroszlánok zavartalanul együtt éljenek Kenyában és Tanzániában.

További információk a rendezvény oldalán: https://www.facebook.com/events/1877797739103520


TOVÁBBI CIKKEK

5 éves születésnapját ünnepli a Purple Noise csapata

2024.03.25.

5 éves születésnapját ünnepli a Purple Noise csapata

A Time Warp két napos eseménnyel ünnepli fennállásának 30. évfordulóját

2024.03.21.

A Time Warp két napos eseménnyel ünnepli fennállásának 30. évfordulóját

Világhírű party brandek jönnek a Szigetre

2024.03.18.

A világ legismertebb party brand-jei váltják egymást „házigazdaként” a Sziget legnagyobb elektronikus party helyszínén