Astronautmusic X Corvin Club presents: Hobo @ Corvin Club, 2017.05.12.

2017.05.05
 
Május 12-én van az ápolónők világnapja, ez önmagában még nem ok az ünneplésre, de az Astronaut Music egyik alapítótagja Obrotka aka Goodspeed is ezen a napon született X évvel ezelőtt :) Idén gondoltunk egy merészet és erre a napra időzítettük a szokásos havi „asztroshow”-t. Folytatván az eddigi technos vonalat ezúttal a kanadai dj / producert Hobo-t hozzuk el nektek.
 
A kis Joel Boychuk aka Hobo jövője alig 6 évesen dőlt el, amikor egy iskolatársa édesapjánál egy Kraftwerk cd-re bukkantak, és habár a cd már akkor is réginek számított , ( 1981-es megjelenésről beszélünk) neki mégis a jövőt jelenti, itt szeret bele , az elektronikus zenébe. Hamarosan szinte minden hajnalban a Detroit’s WDET FM műsorait hallgatja, itt hall először technot, és ezzel végképp megpecsételődik a sorsa :) Alig 16 évesen a legnagyobb vágya bejutni a detroiti Shelter-be mint rezidens, ekkor még nem sejti, hogy a „From A to B” című zenéjével amit 2008-ban jelenik meg a MINUS-nál egycsapásra a „nagyok” között találja magát.
 
Az ismeretlen kis történet ami Kanada és Detroit között kezdődött mára bestseller lett. A világ legnagyobb klubjai versengenek a kanadai srácért legyen az a londoni Fabrick, az ibizai Amnesia vagy a florencei Tenax. A MINUS-on kívül a Dynamic a Suara és a Viva Music is felfigyelt Boychuck egyedi hangzásvilágára. 2009-ben jelent meg a „Symptom” ami Martin Gore ( Depeche Mode) egyik kedvence. A 2010-es Plastikman live turnén ő volt az ‘Assistant Executive Audio Producer” de ahelyett, hogy elégedetten hátradőlne, mindig újabb és újabb ötleteken töri a fejét.
 
A névválasztás Hobo, korántsem a véletlen műve. A hobók vándorok, ők azok akik sosem telepednek le egy helyen, az életük a mozgás és az állandó változás. Boychuck számára elképzelhetetlen a biztonsági játék, a jól kitaposott ösvényen való haladás. Minden zenéje különbözik az előzőtől, és ha megkérdezik tőle miért nem ismétli sosem önmagát, akkor az alábbi mondattal felel ; „Ha egy helyben állsz akkor előbb -utóbb hátrahagynak” Elismeri, hogy vannak akik befutnak egy sikeres koncepcióval amit évekig követnek, nem változtatva rajta semmit, ő azonban úgy beszél a stagnálásról és az állandóságról mint egy szörnyű átokról. És ha jobban belegondolunk igazat kell adjunk neki. Az élet állandó mozgás és változás, miért ne pattanhatnánk fel rá, és lovagolhatnánk meg a változás hullámát, ahelyett hogy a fékezésre fordítanánk minden energiánkat? :)
 
Az örök vándor, Richie Hawtin kedvence, Hobo május 12-én a Corvin Club-ban mutatja meg milyen utat járt be Detroittól – Budapestig. Warm -up by Obrotka aka Goodspeed, levezetés by Robin Futaki. Légy bár te is egy „perpetuum mobile” kezdő vagy haladó „corvinista”, veterán asztronauta, vagy csak egy érdeklődő turista a marsról, ezen az éjszakán ismét velünk a helyed! "Need a trip to one new universum? Galactic...dirty...nasty... Be a part, be there :)"
 
Start: 23:00
 
★ LINE UP ★ Corvin Club
Hobo (CA)
Obrotka aka Goodspeed
Robin Futaki
Andras Bader
 
★ LINE UP ★ Corvin Bar
David Mole
Smole
The House Corp.
 
★ ENTRY ★
Early bird : 1500 HUF
Pre-sale I. : 2000 HUF
Pre-sale II. kör : 2500 HUF​
 
★ CONTACT ★
email: [email protected]
infoline: +36 30 751 5200

TOVÁBBI CIKKEK

5 éves születésnapját ünnepli a Purple Noise csapata

2024.03.25.

5 éves születésnapját ünnepli a Purple Noise csapata

A Time Warp két napos eseménnyel ünnepli fennállásának 30. évfordulóját

2024.03.21.

A Time Warp két napos eseménnyel ünnepli fennállásának 30. évfordulóját

Világhírű party brandek jönnek a Szigetre

2024.03.18.

A világ legismertebb party brand-jei váltják egymást „házigazdaként” a Sziget legnagyobb elektronikus party helyszínén