Az EMI folytatja a Pink Floyd kiadványainak terjesztését

2011.01.18
A világ talán legnépszerűbb és legismertebb zenekara, a Pink Floyd és kiadója, az EMI Music bejelentette, hogy új globális megállapodást írtak alá egymás között. Az új, öt évre szóló megállapodásban az EMI Music folytatja a Pink Floyd kiadványainak terjesztését és árusítását. A zenekar és a társaság közötti jogviták sikerrel rendeződtek, melyet ez az új megállapodás is tükröz. „A Pink Floyd minden idők egyik legnagyobb hatást gyakoroló és legfontosabb bandája. Minden EMI-os munkatárs nevében mondhatom, hogy megtisztelő kiváltság számunkra, hogy velük dolgozhatunk. Továbbra is azon vagyunk, hogy a zenekar régi és új rajongói számára eljutassuk azt a hihetetlen zenei életművet, amit létrehozott az együttes.” – fűzte hozzá Roger Faxon, az EMI Group vezérigazgatója. A Pink Floyd zenéje több mint 40 éve inspirálja és szórakoztatja a hallgatóközönségét többek között olyan alapművekkel, mint a ’The Dark Side of the Moon’, a ’Wish You Were Here’ és a ’The Wall’ című albumok. Világszerte több mint 200 millió albumot adtak el. Az 1973-as ’The Dark Side of the Moon’ csak az USA-ban 45 millió példányban talált gazdára, és a mai napig Amerika harmadik legtöbbet eladott lemeze. A zenekar pályája során 14 stúdió és 3 koncert lemezt rögzített hihetetlen sikerrel: A ’The Dark Side of the Moon’ album például rekord időt töltött a Billboard katalógus listáján. A ’The Wall’ lemez pedig az USA-ban 23 millió eladott példánnyal 23 szoros platina lemez; illetve a Pink Floyd további albumai, mint a ’Wish You Were Here’, ’Animals’, ’A Momentary Laps of Reason’ és a ’The Division Bell’ is már világszerte több milliós eladási példányt produkáltak. A csapat emelett számtalan szakmai díjat és elismerést tudhat magáénak, például 1996-ban beiktatták őket az amerikai „Rock and Roll Hall of Fame”, 2005-ben pedig az angliai „Music Hall of Fame” tagjai közé.

TOVÁBBI CIKKEK

5 éves születésnapját ünnepli a Purple Noise csapata

2024.03.25.

5 éves születésnapját ünnepli a Purple Noise csapata

A Time Warp két napos eseménnyel ünnepli fennállásának 30. évfordulóját

2024.03.21.

A Time Warp két napos eseménnyel ünnepli fennállásának 30. évfordulóját

Világhírű party brandek jönnek a Szigetre

2024.03.18.

A világ legismertebb party brand-jei váltják egymást „házigazdaként” a Sziget legnagyobb elektronikus party helyszínén