Az Arctic Monkeys is jön a Szigetre!

2018.01.30

Még fel sem ocsúdtunk a múlt heti bejelentéséből, itt van a következő nagy durranás. Az idei Sziget Nagyszínpadának negyedik headlinere az Arctic Monkeys lesz.



Bár nagyot szólt pár nappal ezelőtt a Sziget bejelentése, ahol Kendrick Lamar, Kygo valamint a Mumford and Sons európai exkluzív nagyszínpados fellépéséről adtak hírt, úgy látszik még akad muníció a szervezők tarsolyában. Negyedik headlinerként ugyanis az Alex Turner, Jamie Cook, Nick O'Malley and Matt Helde alkotta formációt, az Arctic Monkeys-t jelentették be a Sziget idei Nagyszínpadára, augusztus 14-én, keddre.

A zenekar évek óta éllovasa a Sziget kívánságlistájának, pár évvel ezelőtt azonban a frontember a The Last Shadow Puppets nevű formációjával járt itt, miután 2014-ben határozatlan időre szünetet jelentett be a banda. 2017-ben viszont újra összejöttek és a hírek szerint szeptemberben hozzáfogtak az új albumhoz is. Most nagy lehet az öröm az arctic-os táborban, különös tekintettel arra, hogy állítólag hamarosan jelentkeznek az új hanganyaggal, amiből talán adnak egy kis ízelítőt idén augusztusban nálunk is.

És egy szolgálati közlemény: early bird jegyek még január 31-ig kaphatók a Szigetre.

Sziget 2018 első bejelentés:
Kendrick Lamar * Kygo * Mumford & Sons * Liam Gallagher * Bastille * Lykke Li * Parov Stelar * The Kooks * MØ * Kaleo* Zara Larsson * Gogol Bordello * Clean Bandit * Blossoms * Milky Chance * Wolf Alice * Little Dragon * Cigarettes After Sex * Goo Goo Dolls * Fink * Seasick Steve * Nothing But Thieves * Slaves * Everything Everything * Lewis Capaldi * Lemaitre * La Femme * Joe Goddard live * Above & Beyond * Ummet Ozcan * Sam Feldt live * Jay Hardway * The Him * Alle Farben * WhoMadeWho * Shame * Perturbator

Facebook page: https://www.facebook.com/SzigetFestival/
Facebook event: https://www.facebook.com/events/1589697587741429/

DIÁKJEGY PROGRAM A MEEX-től a Sziget-re:
A MEEX-Sziget Diákjegy Program 2018. 
A 7 napos diákkedvezményes bérlet ára: 49.500 Ft (Az ár az adminisztrációs díjat tartalmazza!)
A jegyhez kötelező sztorno biztosítás váltandó, melynek ára 1.000 Ft

A jegyárak 2018.06.01-től 5.000 Ft-tal emelkednek!

http://meex.hu/jegyek/sziget-fesztival


TOVÁBBI CIKKEK

5 éves születésnapját ünnepli a Purple Noise csapata

2024.03.25.

5 éves születésnapját ünnepli a Purple Noise csapata

A Time Warp két napos eseménnyel ünnepli fennállásának 30. évfordulóját

2024.03.21.

A Time Warp két napos eseménnyel ünnepli fennállásának 30. évfordulóját

Világhírű party brandek jönnek a Szigetre

2024.03.18.

A világ legismertebb party brand-jei váltják egymást „házigazdaként” a Sziget legnagyobb elektronikus party helyszínén