Az új helyszínen is hatalmas siker volt az idei Telekom VOLT Fesztivál

2019.07.01

Vasárnap hajnalban ért véget a 27. Telekom VOLT Fesztivál. Magyarország egyik legnagyobb múltú turisztikai eseményére idén 143.000-en látogattak el Sopronba.

„A közönség és a fellépőink visszajelzése alapján úgy látjuk: sikerrel debütált az új helyszín. A nyitónapi nézőcsúcs megmutatta, hogy 40.000 vendéget is kényelmesen képes fogadni és ellátni a terület. A VOLT után az idei tapasztalatok alapján természetesen szükséges további fejlesztés a helyszínen, azonban nagy öröm számunkra, hogy elsőre jól vizsgázott a VOLT új területe, amely nagyobb, komfortosabb és jóval biztonságosabb a korábbinál. Az új helyszín arra vontakozóan is biztosítékot jelent, hogy legalább 10 évre előre tervezni lehessen Sopronban az eseménnyel " – mondta el Lobenwein Norbert, a Telekom VOLT Fesztivál alapítója.

A legnagyobb érdeklődés az első napon fellépő rock bandákat kísérte. A headlinerek mindegyike, a Slipknot, Slash, a Black Eyed Peas és Parov Stelar is nagy sikernek bizonyult, de ugyancsak tízezrek voltak kíváncsiak a Halott Pénz 15 éves, jubileumi showjára, amelyből az év végére film is készül.

Újabb szobor-székekkel gyarapodott a „Sopron – a Csillagok Városa" projekt. Idén Németh Annától, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgató helyettesétől a Slipknot és a Halott Pénz kapott ajándékba egy-egy műalkotást, amelyek a következő hónapokban Sopron belvárosában lesznek felállítva.

Négy napra teljesen megtelt Sopron és környéke. Az utcákon, tereken, éttermekben, kávézókban a megszokottnál jóval többen fordultak meg, a szálláshelyek pedig többszörös áron keltek el. A VOLT turisztikai jelentőségét mutatja, hogy szabad szobát Sopron környékén se lehetett már találni.

A VOLT minden évben fontosnak tartja, hogy a vendégei figyelmét egy-egy kiválasztott ügyre irányítsa. Tavaly az autizmus volt a fő téma, idén pedig a Média Unió kampányához kapcsolódva a tanárok megbecsülése, illetve a 30 éve Sopronpusztán megrendezett Páneurópai Piknik. A VOLT egyik jelképének számít Ef Zámbó István Trabantja, amelyet a rendszerváltás huszadik évfordulóján a VOLTon készített a művész. Idén, a harmincadik évfordulón egy újabb Trabant alakult át Ef Zámbó keze alatt, amely a nyáron több fesztiválon bemutatkozik majd.

„Büszkék vagyunk arra, hogy a VOLT egyre inkább családi eseménynek számít. Sopronból ezernél is többen érkeztek hozzánk biciklivel és feltűnően sokan hozták magukkal a gyerekeiket is. A gyerekeknek a belépőért egy olyan rajzzal kellett fizetniük, amelyet a VOLT inspirált. Négy nap alatt közel 500 rajzot kaptunk, ezek jó része a VOLT oldalán is megnézhető" – mondta el Fülöp Zoltán, a Telekom VOLT Fesztivál másik főszervezője.

A Telekom VOLT Fesztivál a kezdetek óta törekszik arra, hogy ne lehessen besorolni a hagyományos zenei fesztiválok közé. Ezt a célt szolgálta idén a számtalan művészeti alkotás, amelyekkel a helyszínen lehetett találkozni. Jelen volt a Láthatatlan Kiállítás, ahol egy sötét konténerben vakok segítségével lehetett tájékozódni. Krasznai János fotóművész mozgó műtermében fekete-fehérben örökítette meg az ezerarcú fesztiválozókat.

Nagy büszkeség a szervezők számára, hogy a helyszíni véradó állomáson minden eddiginél többen adtak vért és ismét országos rekord született. A VOLT vendégei egy magyar nagyváros vérellátásnak megfelelő mennyiségben adtak vért.

A 2020-as Telekom VOLT Fesztivál időpontja: július 1-2-3-4.

KÖVESS MINKET

TOVÁBBI CIKKEK

Progressive élre állított trance utazást hoz a szombat az Akváriumba

2019.11.14.

Jerome Isma-ae és Robert Nickson is új albumjairól szelektálhat.

Óriási az érdeklődés az idei BÓNUSZ Fesztiválra!

2019.11.12.

Hatalmas az érdeklődés az idei BÓNUSZ Fesztivál után4

Magdalena az Undercatt társaságában tér vissza Budapestre hétvégén

2019.11.05.

A Diynamic Records stílusának közvetítése így valósulhat meg a legteljesebben.