Beach Club nyílik a Coke Club helyén Siófokon

2012.06.08

Beach Club néven nyitja meg kapuit a siófoki rendezvényközpont a Coke Club területén

A tavaly több ezer vendéget fogadó Coke Club azért zárta be a kapuit tizenöt év után, mert a Fonyódi Városi Bíróság szezon előtt született ítélete értelmében a szórakozóhelynek este 9-kor be kellett volna fejeznie minden zeneszolgáltatást és 11-kor be kellett volna zárnia. A klubot az éjszakáig tartó hangos zenélés miatt perelték be, és bár az ítélet még nem volt jogerős, a Coca-Cola Magyarország Szolgáltató Kft. a jogkövető magatartás mellett döntött, nem vállalva fel semmiféle rizikót a jövőre nézve. Siófoknak gyorsan kellett reagálnia a kialakult helyzetre, hiszen az oly’ népszerű rendezvényhelyszínt semmiképp’ sem szerették volna üresen hagyni. A városvezetés által kiírt zártkörű, meghívásos pályázaton összesen ketten indultak, melyek közül a képviselő-testület az előre meghatározott szempontrendszer alapján a Beach Club Konzorcium mellett döntött. Ennek megfelelően a Balaton Tourism Kft-ből, a Sió Torony Kft-ből és a DJ Promotion-ból álló társulás üzemelteti idén a Siófoki Nagystrand területén lévő szórakoztató központot. A csapat több éves gyakorlattal rendelkezik mind a vendéglátás, mind a rendezvényszervezés terén, így garantáltan színvonalas komplexum nyitja meg kapuit ebben az évben is. “- Beach Club néven továbbra is az ifjúság igényeit kiszolgálva nyílik a nyári szórakoztató központ Siófok Nagystrandján, a megszokott minőséggel, a legkorszerűbb hang-és fénytechnikával felszerelt színpaddal, a strandolási és a bulizási lehetőségekkel. Idén egy sokkal színesebb programkínálattal készülünk: mind a hétköznapokon, mind a hétvégéken igényes zenével várjuk az idelátogatókat, gondolunk azokra, akik a sportlehetőségeket keresik a strandon, valamint olyanokra is, akik kellemes zenére kívánnak napozni egy koktél mellett. Ami az esti rendezvényeket illeti, a bírósági ítélet csak az előző üzemeltetőre és nem a területre vonatkozott, így a Beach Club éjfélig fog zenét szolgáltatni a strand területén, kellő figyelmet fordítva a hangerő-korlátozás betartására, éjféltől pedig a teraszos komplexumban folytatódhat majd a programsorozat, valamint szolidabb hangosítással változatlanul a szabad ég alatt is! Idén három hajnalig tartó rendezvényre is engedélyt kaptunk, melyek részleteit hamarosan nyilvánosságra hozzuk. Fontos kiemelni, hogy a rémhírekkel ellentétben NEM lesz fizetős a Petőfi sétány. Az a célunk, hogy az idelátogatók jól érezzék magukat, hogy igazán emlékezetes legyen a nyaralásuk, hogy kikapcsolódjanak, hogy bulizzanak, hogy minőségi koncerteket hallgassanak. Semmiképp sem emelünk árakat a tavalyi belépőkhöz képest. Sőt, tekintettel a nehéz gazdasági helyzetre, sok esetben alább megyünk azoknak.” – nyilatkozott Lalátka Olga, a Beach Club programigazgatója. A buli tehát folytatódik Siófokon, a Beach Club pedig továbbra is üde és pezsgő színfoltja marad a nyár fővárosának! További információk: https://www.facebook.com/beachclubsiofok

TOVÁBBI CIKKEK

A Badgirls csapat április 12-én ünnepli 24. szülinapját

2024.04.03.

A Badgirls csapat április 12-én ünnepli 24. szülinapját, ennek apropóján a tehetség-gondozás jegyében egy mix-versenyt is hírdettek, hogy lehetőséget adjanak a szegedi bulijaikon való dj fellépésre... E mellett a buli felvezető programjaként egy mini kerekasztal beszélgetésre is várják a nagyérdeműt a hazai (benne speciálisan a vidéki) szcéna helyzetéről való szakmai beszélgetésre...

5 éves születésnapját ünnepli a Purple Noise csapata

2024.03.25.

5 éves születésnapját ünnepli a Purple Noise csapata

A Time Warp két napos eseménnyel ünnepli fennállásának 30. évfordulóját

2024.03.21.

A Time Warp két napos eseménnyel ünnepli fennállásának 30. évfordulóját