Budapest Park: 2012-es megvalósult tervek

2012.09.26

Kilencvennyolc nagykoncert, 510 fellépő művész, táncszínházi előadások, kiállítások, bulik, összesen több mint 200 ezer látogató a 11 ezer négyzetméteres komplexumban – ez volt a Budapest Park első nyara 2012-ben a Soroksári úton, a Rákóczi híd pesti hídfőjénél. A szórakozóhely szeptember 29-én a Brains-együttes koncertjével zárja a szezont.

Az egykori villamosremíz 12 éve parlagon álló, gazos, elhanyagolt területe idén tavasszal lüktető élettel telt meg. A színesre festett hajókonténerekből felépült, légiesen elegáns kulturális központ, amely néhány hét alatt nőtt ki a földből, rövid idő alatt a fővárosi fiatalok egyik legkedveltebb szórakozóhelyévé vált: színvonalas programjaira működésének négy hónapja alatt mintegy 216 ezren voltak kíváncsiak. A májusi indulás dinamikáját lefékezte ugyan az elhúzódó engedélyezési eljárás, az ismert és sokak által szeretett magyar és külföldi együttesek, előadók - köztük a Republic, az izraeli-amerikai Infected Mushroom, a Bikini, Péterfy Bori, a Kiscsillag, a The Carbonfools, Hobo és bandája, valamint a Compact Disco - meghozták a várt sikert, és a Park gyorsan népszerűvé vált a 18 éven felüli korosztályok körében. A júliusi világzenei napok keretében a 200 négyzetméteres nagyszínpadon vendégszerepelt taiko dobshowjával a hét női és négy férfi tagból álló japán Gocoo együttes, a közkedvelt szerb fúvószenekar, a Boban i Marco Markovic Orkestar, az utánozhatatlan vajdasági hegedűvirtuóz, Lajkó Félix és a népzenei gyökerekből táplálkozó, egyedi zenei stílust képviselő Ghymes együttes. A Park egyik meghatározó helyszíne volt a szeptember 9-i Magyar Dal Napjának, amelyen a Pa-dö-dö, az Alma együttes és a Szamárfül Projekt délelőtti gyerekkoncertjeit délután hét népszerű együttes – köztük a Balkán Fanatik, a Hősök, Anna and the Barbies és az Intim Torna Illegál fellépése követte. A délelőtti gyerekprogramot kézműves foglalkozások - agyagozás, nemezelés, gyöngyfűzés, nyomdázás, papírsárkány-készítés, lufihajtogatás - egészítették ki. A kulturális központ eredeti koncepciójában nagy hangsúlyt kapott az összművészeti jelleg, az, hogy a zenei programokon: koncerteken és bulikon túlmenően képzőművészeti kiállításoknak, független színházi előadásoknak, könyvbemutatóknak is helyet adjon. Ez a terv Szabó Győző könyvének májusi bemutatója után, forráshiány miatt, megtorpanni látszott, augusztus végére azonban létrejött az első mozgásszínházi bemutató: a Hobo-koncertre gyülekező közönséget váratlanul a Tünet Együttes „Te szemét” című, humorral teli performansza ejtette ámulatba, nagy elismerést aratva. Szeptemberben a Magyarországon ritkán látható Fehér Ferenc lebilincselő négyszemélyes táncszínházi előadását, a „Brothers”-t láthatta a Park közönsége. Szeptember 15-én megnyílt a Budapest Park Galéria első kiállítása, amely a tihanyi ARTplacc Kortárs Művészeti Fesztivál képzőművészeti anyagából mutat be izgalmas válogatást, és a szórakozóhely zárásáig, szeptember 29-ig tekinthető meg a Park alatti, sajátos hangulatú pincerendszerben. A kiállításon 22 művész alkotásai láthatók; a megnyitót a Pataky Klári Társulat táncszínházi előadása és az Irie Maffia koncertje kísérte. A Park 11 ezer négyzetméteres területén öt önálló bulihelyszín található: a fedett POPART Klub, az eső elől szintén menedéket nyújtó, sátorkupolás Soproni Dóm, amelynek kivetítőjén a 2012-es foci EB és a londoni olimpia eseményeit egyaránt figyelemmel kísérhette a koncertre váró közönség, a két önálló tánctérrel rendelkező Retro Kert és a zártkörű művészklubként működő Hoppá. Bár a beruházás megtérülése még várat magára, nem elhanyagolható tény, hogy a Park közvetlenül és alvállakozói révén 254 embernek adott munkát, nem beszélve a 80 beszállító cégről. A Park szervezői nagy figyelmet szenteltek a környezetvédelemnek, amit a felhasznált építőanyag - a konténer-újrahasznosítás - szemléletesen bizonyít. A komplexum 15 vészkijárata és többi biztonságtechnikai megoldása jól vizsgázott, amikor két alkalommal is félbe kellett szakítani az aznapi koncertet hirtelen kitörő nyári vihar miatt. A rendezvények alatt folyamatosan működött és működik az elsősegélynyújtó bázis. A közönség, a zenekarok és a szakma visszajelzései azt mutatják, hogy a Budapest Park mind programválasztékát, mind berendezését, építészeti és technikai megoldásait, mind a kiszolgálás minőségét tekintve, európai színvonalú szórakozóhelyként került a köztudatba. Ami a jövőt illeti, a kerületi önkormányzat egyetértése esetén 2013 április közepén újra megnyílik a Park, az ideinél is több és változatosabb programmal. Az idei fellépőket visszavárva további népszerű hazai és külföldi együttesekkel bővítik a szervezők a koncertprogramot. A fogyatékkal élőkre tekintettel alapszintjén a Park teljes területe akadálymentesített, így szinte minden helyszín megközelíthető kerekesszékkel is. Emellett a tervekben hallássérülteknek szóló koncert is szerepel, amely arra épül, hogy a hajópadlóval burkolt nézőtér kitűnően alkalmas a hangrezgés közvetítésére, s így a meghívott hallássérültek sem maradnak ki a koncertélményből. Folytatódik az idén már sikerrel bevezetett vasárnapi gyerekpark-sorozat, koncertekkel, színházi előadásokkal, ügyességi versenyekkel. A lego-rajongókat legocsere-program és legoépítő-verseny várja. E programokra a belépő kiváltható egy-egy jó állapotban levő játékkal, amelyeket a Park hátrányos helyzetű gyermekeknek juttat el. A színházakkal való együttműködés keretében a mozgásszínházak mellett jövőre vidéki és fővárosi színházak, köztük független társulatok művészei is fellépnek a Parkban. Mivel sorra szűnnek meg a kertmozik és a művészmozik, a Park felvállalja patinás régi filmek és értékes kortárs műalkotások bemutatását a Kertmozi-programsorozat keretében, a Budapest Park Galériában pedig jövő nyáron egymást követően öt-hat ipar- és képzőművészeti, valamint fotókiállítás várja majd a látogatókat.

TOVÁBBI CIKKEK

A Badgirls csapat április 12-én ünnepli 24. szülinapját

2024.04.03.

A Badgirls csapat április 12-én ünnepli 24. szülinapját, ennek apropóján a tehetség-gondozás jegyében egy mix-versenyt is hírdettek, hogy lehetőséget adjanak a szegedi bulijaikon való dj fellépésre... E mellett a buli felvezető programjaként egy mini kerekasztal beszélgetésre is várják a nagyérdeműt a hazai (benne speciálisan a vidéki) szcéna helyzetéről való szakmai beszélgetésre...

5 éves születésnapját ünnepli a Purple Noise csapata

2024.03.25.

5 éves születésnapját ünnepli a Purple Noise csapata

A Time Warp két napos eseménnyel ünnepli fennállásának 30. évfordulóját

2024.03.21.

A Time Warp két napos eseménnyel ünnepli fennállásának 30. évfordulóját