Chris Drifter - Interjú

2010.09.30
Szigorúan előre – Chris Drifter interjú Chris Drifter Strictly! tag lett a nyáron. Végre egyre több plakáton tűnik fel a neve. Emellett rendületlenül pattannak ki a fejéből a remek zenei ötletek. Esemény esemény hátán, mi meg csak kapkodjuk a fejünket. Hogy a csapathoz való csatlakozás, illetve maga a Strictly! mit is jelent számáraennek érzelmi és szakmai oldalát is sikerült kiveséznünk. Emellett a Strictly őszi újdonságaiból is kapunk egy kis ízelítőt, no meg persze a Soundtribe Rekords-ról is, ami ott-ott értelemszerűen összeér mostanában… A nyár egyik érdekessége volt, hogy csatlakoztál a Strictly! csapatához. Ez hogy történt? Elmeséled? Igen, Goyes barátom mutatott be minket Slam Jr-ral egymásnak először. Emlékszem, adtam egy általam készített mixet az „Öreg”-nek, akinek nagyon megtetszett a hangzásom. Később egy közös stúdiózás alkalmával kiderült, hogy nagyon egy rugóra jár az agyunk, ráadásul mindketten ugyanazt a programot csavargatjuk, a Cubase-t. Ő felvetette, hogy esetleg dolgozhatnánk együtt zenéken, remixeken. El is kezdtünk ötletelni, majd ezekből hosszas szakmai beszélgetések lettek, és szép lassan azt vettem észre, hogy a csapat tagja vagyok. Miért éppen a Strictly? Tulajdonképpen mindig is szimpatizáltam a csapattal, a hangzásvilággal, rengeteg Strictly! bulin voltam előzőleg, amelyek nagy hatással voltak rám, és úgy gondolom, hogy a csapat közel 15 éves fennállása garancia a minőségi zenére. Slam Jr. munkásságát elismerem és tisztelem, hiszen rengeteg mindent elért a szakmában, ami példa értékű lehet a feltörekvő generáció számára. A Strictly! az évek folyamán igazi márkanév lett, és én úgy érzem, hogy teljes egészében azonosulni tudok azzal, amit a Strictly! képvisel, ezért is döntöttem, hogy csatlakozom a csapathoz. Mi változott azóta, hogy te is „Szigorú” tag lettél? Szigorúbb lettem. (nevet) A viccet félretéve, szakmailag néhány dolgot átértékeltem magamban, próbálok csapatban gondolkodni, és tenni, minél többet hozzáadni a csapat fejlődéséhez. Hogyan fogadtak a többiek? Abszolút pozitív volt a fogadtatás, bár még nem ünnepeltük meg, de ami késik, az nem múlik. Néhány csapattaggal már előtte is jó baráti viszony alakult ki, Goyes-sel játszottam már több rendezvényen is, valamint Cyrustól kaptam remek demókat a Soundtribe kiadóhoz, egyszóval nagyon örülök, és motiválóan hat rám, hogy egy nagyon színvonalas formáció és csapat tagja lehetek, amit ezúton is köszönök Slam Jr.-nak. Hogy néz ki az adok-kapok mérleg ebben az együttműködésben? Erről szabad valamit tudnunk? Tehát: mit nyújt neked a Strictly és mit adsz te a projektnek? A lényeg, hogy egy hajóban evezünk, csapatként kell dolgozunk, minden egyes tag egyéni sikere a csapat sikere is. Nekem tetszik ez a pozitív hozzáállás, a csapatszellem. A Strictly! egy minőségi irányvonalat mutat, és jobban megerősíti bennem azt a gondolatot, hogy maradjak meg az egyedi hangzásvilágomnál, legyek kreatív és mindig a legjobb formámat hozzam. Csapaton belül főként a promócióban, a megjelenések kiadókhoz való eljuttatásában, esetleg ha szükséges, a zenék utóvágásában veszek aktívan részt. Ezek mellett a külföldi fellépések igazgatásában és természetesen a heti rádióműsorban is tevékenykedem. Sokan talán nem is tudják, hogy te egy amerikai kiadónak vagy az A & R menedzsere. Bár korábban már volt erről szó, de kérlek, idézzük fel a történetét annak, hogy lettél te a Soundtribe Rekords vezető munkatársa! Amikor elkezdtem zenéket írni, folyamatosan kerestem a lehetőségeket, hogyan tudnám a munkáimat promótálni. Egy közeli ismerősöm ajánlott egy oldalt, ahová feltöltöttem az akkori zenéimet. Itt talált meg a Soundtribe kiadó tulaja, és hamarosan küldte is a lemezszerződéseket. Később kért még zenéket, amelyek olyan szinten elvarázsolták, hogy felajánlotta, dolgozzak neki mint zenei vezető. Ez a munka számomra új volt, de belevágtam, utólag visszagondolva, nem bántam meg, azóta is a kiadó legénységét erősítem. Gyakorlatilag az elmúlt 3 évben teljesen saját „gyermekeddé” vált a kiadó… Mi minden változott azóta, hogy kézbe vetted a dolgokat? Rengeteg sok minden változott és folyamatosan változik a kiadóval kapcsolatban. 2007 év elején vettem át a zenei oldal kezelését, ekkor még eléggé kezdetlegesen voltak kezelve a megjelenések, trance és house egyben ömlesztve, nem voltak igazán ütemezve a kiadványok. Először ezt kellett rendbe szedni, illetve a promóciós részét megfelelően kialakítani és folyamatosan karbantartani, frissíteni. Természetesen ezek mellett folyamatosan hoztam a friss neveket a kiadóhoz, főleg magyarokat, és volt szerencsénk felkérni jó néhány ismert producert remixelésre is. Azóta van egy 3-400 fős promóciós adatbázisunk, havi 3-4 kislemez megjelenéssel dolgozunk, negyedévente egy válogatáslemezt adunk ki, és 2008-ban elindult egy mixlemez sorozat is, a Moments of Soundtribe. Ezek elkészítetésére általában a kiadó vezetése kér fel feltörekvő producereket vagy ismert dj-ket. Ilyen mixet készített már pl. a Faces formáció és a Moti Brothers, valamint jómagam is kétszer. Lehet, hogy valaki nem tudja, ezért mondd el, kérlek, mit jelent az A & R rövidítés, illetve mi is a te feladatod a kiadónál! A & R azaz artists and repertoire, vagyis egy olyan személy, aki folyamatosan keresi az új talentumokat, hangzásokat, zenéket, és leszerződteti a kiadóhoz, illetve egyengeti a kiadónál az adott művész karrierjét. Talán azt is mondhatnám, amolyan gyöngyhalászat ez, találd meg az igazán kiemelkedő produktumokat a nagy internetes zenei masszában. Szóval az én feladatom pontosan ez: keresni, kutatni az újakat, lehetőségeket adni nekik zene kiadásra, valamint továbbiakban a megjelenéseiket, promóciójukat intézni. Szerencsére nagyon sok jó feltörekvő producer van hazánkban, aminek nagyon örülök és egyre több remek demót kapok. Éppen egy fontos megjelenés időszakában vagyunk… A napokban jött ki a Moments Of Soundtribe Vol. 3. CD, amit Zack Marullo barátunk mixelt. Hogy esett rá választásod? Mit érdemes tudni a CD-ről? Zack Marullóra egy nagyon kedves ismerősöm hívta fel a figyelmet, amikor elküldte a demóját. Egyből megfogott az egyedi hangzás, valamint stílus, így felvettem a kapcsolatot Zackkel. Ebből született a „Carneval EP”, majd a „Pumpydum EP”, amelyek hatalmas sikere után a kiadó vezetése felkérte a széria következő mixének elkészítésére. A válogatás érdekessége, hogy a kiadó teljesen szabad kezet adott Zacknek a mix elkészítésében, így kerültek rá házon belüli, azaz Soundtribe-os megjelenések is, többek között a közös zeném DownKill-lel a „Shameless Shamble”, valamint helyet kapott több zenei anyag a Fairlads, Oversized és Astronaut kiadóktól is. A mixen lévő zenék egy válogatás album formájában is megjelentek, jelenleg a Beatporton kaphatóak, később a többi online bolt piacán is megtalálhatóak lesznek, valamint októberben CD formában is rendelhető. Hol lehet kapni a fizikai formátumot, azaz magát a CD-t ? A mixlemez az angliai disztribútorunk, a The Audiotorium Ltd. honlapjáról lesz rendelhető hamarosan, ahol a korábbi albumok is megtalálhatóak. Nálad is gőzerővel megy a munka a stúdióban. Milyen zenéid, remixeid fognak mostanában megjelenni? Ez így van, a produceri munkában szerencsére nincs hiány. Egyszerre több saját projektem is fut. Épp most jelent meg egy saját Ep-m, az Everyday Miracles a Mistique Digital kiadónál Nicholas Van Orton és Kazancev remixekkel. Jövő hónapban érkezik a dPen remixem a Readymix kiadónál, valamint egy saját zene és egy remix novemberben, melyek a Polytechnics kiadónál látnak napvilágot és egy Progrecinema átirat a Jsb Digital-nál. Egyébiránt nem titok, hogy a következő Moments of Soundtribe mixalbum munkálatai is elkezdődtek, amit Slam Jr-ral készítek és ez év végén fog megjelenni... Hamarosan jön egy izgalmasnak ígérkező Strictly! Night Győrben. Ez lesz az első fellépésed a csapat tagjaként? Nem, volt már egy-két beavató buli a nyár folyamán, ahol főként a warm up szerepet töltöttem be, játszottam együtt Zsazsával és Cyrussal a csapatból, de lényegében ez lesz az első olyan rendezvény, ahol mint hivatalos Strictly! DJ lépek fel. Hol láthatunk-hallhatunk még téged játszani mostanában? Természetesen a már említett Strictly! bulin, Győrben okt. 8-án, valamint okt. 16-án a Dokk Clubban pörgetek Slam Jr, Light és Ben Dive társaságában. Ezen felül hallhattok minden második csütörtökön, a Strictly! műsorban, a Justmusic.Fm ’hullámhosszán’ Goyes barátommal, valamint minden első és harmadik hétfőn a Pure.FM-en lévő Soundtribe Sessions-ben. www.strictlymusic.info www.chrisdrifter.com Készítette: VAMP (Various Artists Media Project, a MEDIALL-csoport tagja) http://www.mediall.org/vamp

TOVÁBBI CIKKEK

5 éves születésnapját ünnepli a Purple Noise csapata

2024.03.25.

5 éves születésnapját ünnepli a Purple Noise csapata

A Time Warp két napos eseménnyel ünnepli fennállásának 30. évfordulóját

2024.03.21.

A Time Warp két napos eseménnyel ünnepli fennállásának 30. évfordulóját

Világhírű party brandek jönnek a Szigetre

2024.03.18.

A világ legismertebb party brand-jei váltják egymást „házigazdaként” a Sziget legnagyobb elektronikus party helyszínén