Chris Liebing facebookon számolt be rajongóinak félresikerült hétvégéjéről

2015.03.23

Nem is tudom, hol kezdjem, annyi minden történt tegnap. - Kezdte Liebing a történetét melyet facebookon osztott meg new yorki fellépésével kapcsolatban.

"Először is mesélnék a rémálomszerű new yorki utazásomról. Miután törölték a járatomat a Lufthansa sztrájkja miatt, Londonon keresztül kaptam új jegyet, ahonnan végül 5 órás késéssel, éjfél után értem New Yorkba. De nem is akarok annyit panaszkodni, az ilyenek megtörténhetnek. Ha sokat vagy úton, meg kell tanulnod ezt kezelni. Amikor végre megérkeztem Brooklynba, az impozáns Warehouse-ba, Yaya zsúfolt tánctér előtt zenélt, a hangulat pedig fantasztikus volt. Gyorsan el is felejtettem, milyen körülményes is volt az utam, és készen álltam, hogy Veletek legyek. Sajnos azonban nem úgy sikerült az egész, ahogy én azt elterveztem. Körülbelül két és fél órája zenéltem, amikor szóltak, hogy kapcsoljam ki a zenét, mert megjelent a rendőrség, hogy körülnézzen kicsit. Ez eltartott egy kis ideig, majd amikor szóltak, hogy visszakapcsolhatom a zenét, csupán nagyon halkan folytathattam. Mindannyian reméltük, hogy a dolgok hamar helyrerázódnak és újra teljes hangerőn folyhat a buli, azonban hamarosan világossá vált, hogy a hatóságok miatt ez már nem lehetséges. Végül be is kellett fejeznünk az egész bulit. Van egy dolog, amit viszont nem értek. Minden el volt intézve, a szervezőknek megvolt minden engedélye és szerződése (saját szemmel láttam a dokumentumokat), minden békés volt, senkit nem zavart a hangerő, vagy bármi más. Semmi általam ismert oka nem volt annak, hogy a rendőrség lefújja a bulit, ők mégis megtették. Nincs semmi értelme, teljesen önkényesnek tűnik. Csalódott és frusztrált vagyok (ahogy gondolom, ti is). Várom, hogy egy nagyszerű, hosszú éjszakát töltsünk együtt Brooklynban. Remélem, hogy amíg szólt a zene, mindannyian jól éreztétek magatokat, és azt is, hogy hamarosan pótolni tudjunk az elszalasztott estét." De ne csak a rosszul sikerült hétvégéről legyen szó, íme Chris új műsorának a 2. adása, ami az AM/FM nevet kapta, amiben minden hétvégi szettjébe kapunk egy óra betekintést.

TOVÁBBI CIKKEK

A Badgirls csapat április 12-én ünnepli 24. szülinapját

2024.04.03.

A Badgirls csapat április 12-én ünnepli 24. szülinapját, ennek apropóján a tehetség-gondozás jegyében egy mix-versenyt is hírdettek, hogy lehetőséget adjanak a szegedi bulijaikon való dj fellépésre... E mellett a buli felvezető programjaként egy mini kerekasztal beszélgetésre is várják a nagyérdeműt a hazai (benne speciálisan a vidéki) szcéna helyzetéről való szakmai beszélgetésre...

5 éves születésnapját ünnepli a Purple Noise csapata

2024.03.25.

5 éves születésnapját ünnepli a Purple Noise csapata

A Time Warp két napos eseménnyel ünnepli fennállásának 30. évfordulóját

2024.03.21.

A Time Warp két napos eseménnyel ünnepli fennállásának 30. évfordulóját