Clubbers Guide to 2010, mixed by Axwelll, Hook N Sling és Anna Lunoe

2010.02.05
Egyre jobban nő a kereslet a Ministry of Sound mixek iránt ahogy egyre többször rendezik meg a fesztivált. Ez a példány egy három cd-ből álló összeállítás melyen összesen 63 dal szerepel. Lesz idő mikor majd eljutunk a delux változatig is ami 20 lemezes lesz... A sok számmal azonban vannak gondok. Mindegyik elveszti a maga értékét. Hook N Sling az első cd mixere. A Miami Horror rendben van, de aztán ahogy ez találkozik Dizzee Rascal Dirty Cash című számával na az már veszélyes. És a Bingo Players, egy klasszikus Devotion dal, teljesen értelmetlen a számomra. De ha valaki szereti azt a fajta elektronikus zenét ami olyan mintha valaki a végig húzná a körmét egy táblán, akkor annak ajánlom a Speaker Freakers című dalt a Stafford-tól vagy a SonicC-t és Borisz Dlugosch-t, de számomra ez felér egy kínzással. Felejtsd el az áramütéses kínzásokat, ez jobban illene az amerikai kihallgatókhoz mikor épp terroristákat bírnak szóra. Sőt ha napi 24 órában játszanák az afganisztáni hegyek közt Osama rögtön előmászna a rejtekéből. Szerencsére a lemez egy jobb irányt vesz fel Mark Knight Flauta Magica című dalával. A Muse Thin White Duke remixe, majd az egyik imádott Sharam dalom a Patsy Cline egy szelete következik, de Alex Kenji remixeként valahogy nem erre az albumra valónak látom. A második lemezt Anna Lunoe hozta össze. Egyszerűen nagyszerű. Igazi parti hullám amit Anna remekül dobott össze olyan hozzávalókból mint egy kis funk, pop, house és diszkó. Florence & The Machine Rabbit Heart dalával indít majd a The Requesters Strong Love-ja következik. Néhány elektro dal mint a Crokkers vagy a Green Velvet felvételei színesítik a lemezt. De mire hozzá szokna a füled jön egy újabb fordulat egy kis funky groove Toecutter-től. Tekintve hogy ez egy új dal, a fejed talán felkapod Armin van Buuren dalára az anyway-re. De Lunoe remekül összedolgozott mixében mégsem lesz kirívó. A Fae Blood őrületes felvétele és a Cassian funky-s dala új szintre hozza a cd-t. A-trak remixe majd a Little Boots őrületes zongora központú dala után már nem kétség hogy a három közül ez a legjobban sikerült lemez. A harmadikat Axwell-nek köszönhetjük. Ahogy az elvárható ez egy melodikus house és elektro gyűjtemény tőle ami néhány felejthetetlen pillanatot is felidéz. La Roux és Laidback Luke már meghatározzák az irányt melyben a lemez elindul és folytatódik is Prok & Fitch, ATFC house kavalkádjával. Mivel ez az ő mixe így nem hagyhatta ki hogy ne csempésszen be egy dalt a Leave the World Behind-ot. De nem hiszem hogy kilógna a sorból vagy rosszat tett vele Axwell hogy megmutatta nekünk. A TV Rock himnusza az In The Air egy darabka bűnös élvezet. John Dahlback Autumn című dalának pedig nem lehet ellenállni. Steve Angello az egyik tetőpontja a mixnek Monday című számával. Adrian Lux Teenage Crime-ja ízléses vokállal, gitár riff-el és szintivel egy nagyon szép hangulatot ad át a hallgatónak. Az Acapella mixe után Grum egyik dala jön. Ezek után Dennis Ferrer hipnotikus zenéjével bizonyítja be hogy mennyire itt a helye a lemezen. A mix végéhez érve a 2000 and O ne Spanish Fly szinti hullámai ringatnak el minket, majd Paul Thomas & Myke Smith Waterfall-ja és a Made in Japan zárja a sort. A sok Ministry of Sound-on akadnak gyöngyszemek is. Anna Lunoe válogatása az amelyik a legjobban megragadta ezeket. Ha lehet egy kis kritika akkor az annyi még, hogy van egy pár track ami az Annual-en is megtalálható. A Ministry of Sound bizonyára figyel az ár-érték arányra, de el tudom képzelni hogy lesz egy pár bosszús vevő. Mindent összevetve egy remek kavalkádja ez a Ministry of Sound bemutatásának és a három lemezes kiadás utal arra hogy lesznek még meglepetések a jövőben. Disc One – Mixed by Hook N Sling 1. Sometimes (Hook N Sling remix) – Miami Horror 2. Dirtee Cash (Nick Galea remix) – Dizzee Rascal 3. Devotion – Bingo Players 4. Nite Time (Kevstar remix) – Jean Claude Ades vs. Lenny Fontana (feat. Tyra Juliette) 5. Speaker Freakers – Stafford Brothers (feat. Seany B) 6. Stickin – Sonic C 7. Bangkok – Boris Dlugosch 8. The Rusty Pig – Joe & Will Ask? 9. Drop – Union Jackers 10. Flauta Magica – Mark Knight & Funkagenda 11. Boogers (Avicii remix) – MYNC Project & Harry Choo Choo Romero 12. Undisclosed Desires (Thin White Duke remix) – Muse 13. Lose It – Chris Special 14. Got 2 Get Up (Avicii remix) – mrTimothy (feat. Inaya Day) 15. Hypnotised (main club mix) – Hook N Sling (feat. Johnny Blake) 16. She Came Along (Alex Kenji remix) – Sharam (feat. Kid Cudi) 17. In The Music 2010 (Cristian Marchi remix) – Deepswing 18. Aftershock (Can’t Fight The Feeling) (Chuckie & Silvio Ecomo remix) – Chuckie 19. Pong (extended mix) – Wippenberg 20. (Who?) Keeps Changing Your Mind (Daniel Bovie & Roy Rox remix) – South Street Player 21. Crack Whore – Prok & Fitch Vs Filthy Rich 22. Vocal Chords – Claude VonStroke Disc Two – Mixed by Anna Lunoe 1. Rabbit Heart (Raise It Up) (Switch mix) – Florence & The Machine 2. Strong Love – The Requesters 3. No Security (Bart B More remix) – Crookers (feat. Kelis) 4. Everybody Wants – Green Velvet (feat. Kid Sister) 5. Best Party Ever (Shazam remix) – Toecutter 6. anyway – Armand Van Helden & A-Trak (pres. Duck Sauce) 7. Console – Tom Starr 8. Fix Your Accent – Fake Blood 9. Well Now (Savage Skulls remix) – Jesse Rose 10. Friday Night – Cassian 11. Heads Will Roll (A-Trak remix) – Yeah Yeah Yeahs 12. Keep It Goin’ Louder (Diplo remix) – Major Lazer 13. Right Hand High (Kingdom remix) – Kid Sister 14. Earthquake (Clap Mike Amour remix) – Little Boots 15. I Feel Something (Two Fresh remix) – Q45 & Kato (feat. Miss Purple) 16. Nightmoves (The Aston Shuffle remix) – Lost Valentinos 17. Boys & Girls (David E Sugar remix MS edit) – Martin Solveig (feat. Dragonette) 18. Seven (Crookers remix) – Fever Ray 19. Lies (Alex Metric remix) – Fenech Soler 20. I am Not a Robot (Starsmith 24 Carat remix) – Marina & The Diamonds 21. Mars (Jack Beats remix) – Fake Blood 22. House N. 84 – The Bloody Beetroots Disc Three – Mixed by Axwell 1. I’m Not Your Toy (Jack Beats remix) – La Roux 2. Shine Your Light – Laidback Luke & Gregor Salto (feat. Mavis Acquah) 3. Walk With Me (Daddy’s Groove Magic Island rework) – Prok & Fitch (pres. Nanchang Nancy) 4. I Called U (The Conversation) (ATFC’s Heated Conversation) – ATFC 5. Leave the World Behind (Daddy’s Groove remix) – Axwell/Ingrosso/Angello/Laidback Luke (feat. Deborah Cox) 6. In The Air (Axwell remix) – TV ROCK (feat. Rudy) 7. On The Run (Ralvero Get Down remix) – De Bos 8. Autumn (extended dub) – John Dahlback 9. Monday – Steve Angello 10. Teenage Crime – Adrian Lux 11a. At Night – Ridney 11b. Shooting Stars (Acapella remix) – Bag Raiders 12. Heartbeats – Grum 13. Hey Hey (DF’s Attention vocal mix) – Dennis Ferrer 14. Silvia (Hook N Sling & Goodwill remix) – Miike Snow 15. Reach (RefraKted Tech mix) – Felix Baumgartner, Sunhatch 16. Spaghetti With Bumblebees (Part 1) – Da Others & Andrea Saenz 17. Spanish Fly (Butch remix) – 2000 and One 18. Waterfall (Kim Fai remix) – Paul Thomas & Myke Smith 19. Made In Japan – Hideo Kobayashi

TOVÁBBI CIKKEK

Hozd magad a Szigeten!

2024.01.17.

A fesztivál weboldalán már tervezhetjük azt a virtuális „útvonalat”, amelynek mentén haladva a legnagyobbat meríthetünk a Szabadság Szigetének változatos kínálatából

MARCO CAROLA # Cinematiné XXL # @ Városliget & Cinema Hall, 2024.04.27.

2024.01.17.

Cinema Hall & CityTakeover present MARCO CAROLA # Cinematiné XXL

You x Selected x Vōx @ Arzenál, 2024.03.22.

2024.01.17.

Carmen Electro ~ Dax J ~ Frederic ~ Héctor Oaks ~ Part Time Killer ~ Perc