Coo/8 pres. Kalden Bess, Lewis Fautzi @ Corvintető, 2014.11.15.

2014.11.01

Elkezdődött a klubszezon és mi is visszatérünk a Corvintető falai közé. Nem tétlenkedtünk a nyáron és örömmel jelenthetjük be, hogy ezúttal két előadót is vendégül látunk. Mindketten iránymutatók számunkra és valamilyen rejtélyes oknál fogva még egyikőjüket sem hallhattátok Magyarországon. Az egyikük már pár éve jelen van a szakmában, míg a másikuk egy feltörekvő tehetség, de mindkettejük zenéjére jellemző az első hallásra felismerhető, egyedi stílusú techno, szóval egy igazán különleges estére számíthatunk remek zenékkel!

Lewis Fautzi, azaz a portugál Luis Gonçalves mindössze 23 éves, de életét már most a stúdiójában tölti – szinte ott is alszik, miközben gombamód szaporodnak a keze alól kikerülő egyedi hangulatú, a múlt és a jelen stílusjegyeit ötvöző friss zenék. Tele van ötlettel, és töretlen szándékkal, hogy saját innovatív ötletei révén formálja az elektronikus zenét. Nem csoda, hogy nehéz olyan nevesebb dj-t találni, aki még ne pörgette volna legalább egy trackjét. Jelentek meg számai a Soma Records, a Figure, a Phobiq, vagy akár a SparkMusik gondozásában. Emellett saját kiadót is menedzsel Faut Section néven. Nemrégiben Lewis-t tagjai közé választotta az Oscar Mulero által alapított és méltán elismert Pole Group. Olyan művészekkel került egy klubba mint Perc, Reeko, Exium vagy Ben Sims. Lewis zenéje egy igazi hipnotikus utazás a techno legmélyebb és legsötétebb válfajain keresztül. Kalden Bess (a.k.a. M0h) 2008-ban kezdte zeneírói pályafutását Montrealban, az első megjelenése rögtön a toplistákon találta magát. Hamar elismerték a fiatal producert, aki ennek köszönhetően olyan művészek mellett játszhatott, mint Chris Liebing, Richie Hawtin, Sasha, Gary Beck, Dustin Zahn - hogy csak a legnagyobbakat említsük. 2009 elején indította útjára saját kiadóját Ground Factory néven, amivel megalapozta a védjegyéül szolgáló egyedi hangzásvilágát. Kiadója gondozásában olyan előadók számai jelentek meg, mint például Secret Cinema, Sasha Carassi, Gary Beck, Pfirter vagy Audio Injection. 2013-ban Barcelonába költözött, hogy az életét a zeneírásnak és annak szentelje, hogy az embereket megtáncoltassa világszerte. Jelenleg is debütáló albumán dolgozik. ♫♫ Lineup ♫♫ Lewis Fautzi (P) Kalden Bess (CAN) AutoThink Balna Can_I Igor Halushkin ♫♫ Jegyek ♫♫ Csak a helyszínen 23:30-ig 1500 HUF 23:30-tól 2000 HUF ♫♫ Facebook event ♫♫ https://www.facebook.com/events/894817553880131

TOVÁBBI CIKKEK

5 éves születésnapját ünnepli a Purple Noise csapata

2024.03.25.

5 éves születésnapját ünnepli a Purple Noise csapata

A Time Warp két napos eseménnyel ünnepli fennállásának 30. évfordulóját

2024.03.21.

A Time Warp két napos eseménnyel ünnepli fennállásának 30. évfordulóját

Világhírű party brandek jönnek a Szigetre

2024.03.18.

A világ legismertebb party brand-jei váltják egymást „házigazdaként” a Sziget legnagyobb elektronikus party helyszínén