Deadmau5 - Biográfia

2010.06.30
Joel Zimmerman nem szereti, ha ledídzsézik. A huszonnyolc éves kanadai dance-fenomén szerint a kortárs elektronikus zene már régen túllépett a dj-ken és a műfaj rajongói a lemezek monoton pakolásán, a keverőpult irányításán és potméterek kezelésén túl is többet várnak el ma már egy profi elektronikus zenével foglalkozó művésztől. A klubkultúrában Deadmau5-ként jegyzett formabontó elektronikus zenész ezért csak saját chiptune anyagokból dolgozva, az általa kifejlesztett szoftverekre építve és a legmodernebb komputer-technológiát alkalmazva állítja elő hipersikeres dance-slágereit. Deadmau5 az elmúlt években az elektronikus zene világát olyan nagysikerű anyagokkal bombázta meg, mint például a 2006-ban megjelent trance-house sláger, a Faxing Berlin, vagy a Kaskade-dal közösen készített Move For Me. Az őrületes élő szettjein partyállattá átváltozó Deadmau5-ot 2007-ben Armin van Buuren és Tiesto is az év producereként méltatta, a világ legrangosabb dj-szaklapja, a DJ Magazine pedig a világ legjobb dj-it összegző 2008-as listáján a világ tizenegyedik legjobb lemezlovasának választotta a több-mint-dj elektronikus zenészt. 2009-ben az ő számait töltötték le a legtöbben a Beatport oldaláról: lassan elmondható. A hazájának legrangosabb könnyűzenei díjával többszörösen jutalmazott Deadmau5 tavaly majdnem a Grammyt is összehozta, de sajnos a 2009-es gálán a „Legjobb formabontó remix” kategóriában csak a jelölésig sikerült eljutnia. Ami késik, nem múlik. Minthogy idén végre a világ egyik legkülönlegesebb elektronikus zenésze Magyarországra is ellátogat.

TOVÁBBI CIKKEK

A Badgirls csapat április 12-én ünnepli 24. szülinapját

2024.04.03.

A Badgirls csapat április 12-én ünnepli 24. szülinapját, ennek apropóján a tehetség-gondozás jegyében egy mix-versenyt is hírdettek, hogy lehetőséget adjanak a szegedi bulijaikon való dj fellépésre... E mellett a buli felvezető programjaként egy mini kerekasztal beszélgetésre is várják a nagyérdeműt a hazai (benne speciálisan a vidéki) szcéna helyzetéről való szakmai beszélgetésre...

5 éves születésnapját ünnepli a Purple Noise csapata

2024.03.25.

5 éves születésnapját ünnepli a Purple Noise csapata

A Time Warp két napos eseménnyel ünnepli fennállásának 30. évfordulóját

2024.03.21.

A Time Warp két napos eseménnyel ünnepli fennállásának 30. évfordulóját