DUMDUM 2015 @ Mundo (Győr), 2015.06.26.

2015.06.17

Június 26-án startol a DumDum Electronic Fest, amely a szezon első elektronikus zenei fesztiváljaként indítja el a nyarat. Ráadásul mindezt nem is akármilyen formában, hiszen a Sikztah által szervezett DumDum saját elmondása szerint is az utóbbi évek legundergroundabb fesztiválja lesz, amelyre a hazai és nemzetközi techno szcéna legaktuálisabb neveiből toborozta a fellépőket.

Ennek eredményeként érkezik Magyarországra Sasha Carassi, akit jelenleg a műfaj legnagyobb alakítói között tartanak számon; Industrialyzer, aki a közeg egyik legautentikusabb karaktereként fog élő szettet adni, de érkezik a népszerűsége kimaxolására törő Deborah De Luca is, valamint CLR egyik legizgalmasabb hangú producere, Brian Sanhaji, aki szintén élőben veri majd a vasakat, illetve Monoloc, aki épp nemrég igazolt a kortárs elektronikus zene egyik bástyájának számító Innervisions-höz, illetve jelentetett meg zenét a szintén legendásan előremutató Life and Death kiadónál. Velük együtt pedig ott lesz hazánk világsztárja, Jay Lumen, valamint SanFranciscoBeat, a Ministry of Sound rezidense, Emery Warman, a Secret Factory, illetve Akos Veecs, és természetesen az egész esemény házigazdája és megálmodója: Sikztah. Fellépőkben tehát nem lesz hiány, így egy igazán kiadós fesztiválstartra lehet számítani június 26-án a győri Mundo-ban. Line up: Sasha Carassi (Phobiq.DrumCode - IT) Industrialyzer live (Kombination Research - POR) Deborah De Luca (Sola Mente.Fahrenheit - IT) Jay Lumen (Drumcode.100% Pure.Great Stuff - HU) Brian Sanhaji live (CLR.Driving Forces - DE) Monoloc (CLR.Life and Death - DE) SanFranciscoBeat (Fade.Fairlads - HU) Secret Factory (Secret Fusion - HU) Sikztah (The SAVE.The Etiket.DUMDUM - HU) Akos Veecs (The SAVE.DSR Digital. Black Groove - HU) Facebook page: https://www.facebook.com/dumdumfest Facebook event: https://www.facebook.com/events/1638201516391701/ Jegyárak: Jegyértékesítés kezdete: 2015.06.05-től! Early Bird: 4000 Huf / 16 Euro (Az első 200 db - Csak Győrben) Elővételes jegyek 06.22-ig: 4900 Huf / 19 Euro At the venue / A helyszínen: 5500 Huf / 21 Euro VIP: 10000 Huf / 35 Euro At these places: / Az alábbi helyeken: Győr: - Roxy Discount (McDonalds-Győr, Baross út) - Retro Jeans Store (Győr, Árkád) Budapest: - Akt Records (Ó utca 35.) Mosonmagyaróvár: - Hello Gianni (Kolbai Károly u. 2)(Malomszer) Kapuvár: - Shop-Stop (Fő tér 3.) Online jegyvásárlás június 22-ig: http://www.tixa.hu/dumdum2015 Venue / Helyszín: MUNDO - 1-es és a 85–ös út kereszteződésénél! Győr, 9025 Kedvezményes fuvardíjak / TaxiPlus Győr: +36 96 888 888 Ingyenes partybusz menetrend: GYŐR - MUNDO Teleki út / színház - 22:50, 23:30, 23:55, 00:20, 00:45, 01:10, 01:50 Széchenyi István Egyetem: 23:20 Marcal 2 - 23:15 Lajta út, posta - 23:18 Szigethy út, Ofotért - 23:27 Tihanyi út, korház - 23:24 Baross út, templom - 23:30 MOSONMAGYARÓVÁR - MUNDO Várkert Kávézó - 00:15 Vőcsei - 00:20 MUNDO - GYŐR Széchenyi István út / Teleki út, színház - 03:00, 03:20, 03:45, 04:15, 04:45, 05:10, 05:35 Baross út, Lajta út, Marcalváros - 03:50 Szigethy, Tihanyi, Jereváni, Ipari út - 04:25 MUNDO - MOSONMAGYARÓVÁR Várkert Kávézó, Vőcsei - 05:35 ▲ ► ▼ ◄ ▲ ► ▼ ◄ ▲▲ ► ▼ ◄ ▲ ► ▼ ◄ ▲ 17+ / 18- megkülönböztetve / 18 éven aluliakat szeszesitallal nem szolgálunk ki. A beléptetés és a műsorváltozás jogát a rendezőség fenntartja!

TOVÁBBI CIKKEK

A Badgirls csapat április 12-én ünnepli 24. szülinapját

2024.04.03.

A Badgirls csapat április 12-én ünnepli 24. szülinapját, ennek apropóján a tehetség-gondozás jegyében egy mix-versenyt is hírdettek, hogy lehetőséget adjanak a szegedi bulijaikon való dj fellépésre... E mellett a buli felvezető programjaként egy mini kerekasztal beszélgetésre is várják a nagyérdeműt a hazai (benne speciálisan a vidéki) szcéna helyzetéről való szakmai beszélgetésre...

5 éves születésnapját ünnepli a Purple Noise csapata

2024.03.25.

5 éves születésnapját ünnepli a Purple Noise csapata

A Time Warp két napos eseménnyel ünnepli fennállásának 30. évfordulóját

2024.03.21.

A Time Warp két napos eseménnyel ünnepli fennállásának 30. évfordulóját