Egy hónap múlva Members of Mayday Budapesten!

2015.07.20
2009-et írtunk, amikor utoljára Mayday volt Budapesten, a Hajógyári Szigeten, de akik jártak a korábbiak egyikén is, azok ezt a Mayday-t már nem tartják "igazi Mayday-nek". Azóta eltelt 6 év és ez idő alatt sok minden változott. Akkor még az iwiw pörgött, az emberek 10 centivel magasabbak voltak a Buffalo-nak köszönhetően, akkor még a buta telefonok voltak a zsebekben és fényrudak a kezekben, most meg már az okostelefonok vették át a fényrudak helyét, sípokat pedig leginkább sportmérkőzéseken használnak. Szóval 6 év sok idő. DE ez idén megváltozhat. Ugyanis augusztus 20-án újra Mayday lesz Budapesten, méghozzá az alapítókkal, azaz Dr. Motte-val és Westbam-mel! A régi idők nagy rendezvényeit sokan sokkal jobban szerették, mint amik manapság vannak. A Budapest Parádék (2000-2006) és az utána lévő Bónusz Fesztiválok, a Mayday-ek (2002-2009), a Hyperspace-ek vagy épp a Viva eeelektro szilveszterek – ezekről az eseményekről még a mai napig mesélnek az emberek, pedig már eltelt 10-15 év, szóval mondhatni, hogy maradandó emlékeket okoztak az ott megjelent közönségnek. Csak remélni lehet, hogy az idén is így lesz, mert bár sok év telt el, sok minden változott, de bízunk benne, hogy ez a megmozdulás is hasonló élményekkel fogja gazdagítani a közönséget, a régi idők nagy motorosainak pedig sikerül az emlékeiket újra átélniük! Szóval 2015. augusztus 20. – Members of Mayday - Budapest! Mayday történelem: 2002 - Mayday Comes To Budapest - 2002. május 19. - Hungexpo 2003 - Password > Europe - 2003. március 29. - Hungexpo 2004 - Future Downloaded - 2004. április 03. - Hungexpo 2005 - U Make The Rules - 2005. március 26. - Hungexpo 2006 - Power Recycling - 2006. március 18. - Papp László Sportaréna 2007 - New Euphoria - 2007. október 22. - SYMA 2009 - Massive Moments - 2009. június 13. - Hajógyári Sziget 2015 - Members of Mayday - 2015. augusztus 20. - Kopaszi-gát Line up: Dr. Motte & Westbam Marusha DJ Misjah DJ Budai DJ Kühl Newl Collins and Behnam Jegyek: Június 26-tól - Július 8-ig: 3490 Ft SOLD OUT!!! Július 9-től > Július 29-ig (vagy a készlet erejéig): 4490 Ft Július 30-tól > Augusztus 19-ig: 5490 Ft A rendezvény napján és a helyszínen: 5990 Ft VIP: 7990.- Ft A jegytípus tartalmazza: - Elkülönített bejárat - A színpad közelében elkerített kiemelt VIP terület, kiváló rálátással a színpadra - Welcome drink - Külön VIP bár - VIP lounge Kapható: Online: http://www.ticketportal.hu/event.aspx?id=47316 Offline: Bp Shop Westend (földszint, Széchenyi nagykörút 7/A.) BP Shop Wesselényi (1077 Wesselényi u. 24) Bp Shop Árkád (1106 Örs Vezér tér. 25) Facebook event: https://www.facebook.com/events/694079290702353/

TOVÁBBI CIKKEK

A Badgirls csapat április 12-én ünnepli 24. szülinapját

2024.04.03.

A Badgirls csapat április 12-én ünnepli 24. szülinapját, ennek apropóján a tehetség-gondozás jegyében egy mix-versenyt is hírdettek, hogy lehetőséget adjanak a szegedi bulijaikon való dj fellépésre... E mellett a buli felvezető programjaként egy mini kerekasztal beszélgetésre is várják a nagyérdeműt a hazai (benne speciálisan a vidéki) szcéna helyzetéről való szakmai beszélgetésre...

5 éves születésnapját ünnepli a Purple Noise csapata

2024.03.25.

5 éves születésnapját ünnepli a Purple Noise csapata

A Time Warp két napos eseménnyel ünnepli fennállásának 30. évfordulóját

2024.03.21.

A Time Warp két napos eseménnyel ünnepli fennállásának 30. évfordulóját